Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Alapvetően optimisták a családi vállalkozások vezetői a cég jövőjét illetően, ugyanakkor a nyersanyagok árának változására, a munkaerő kérdés kiéleződésére, illetve az egyes ágazatokat felforgató, új szemléletű versenytársak megjelenésére komoly kockázati tényezőként tekintenek.

A Deloitte Private Családi Vállalkozások Központja által végzett felmérés alapján az ilyen típusú cégek kétharmada prognosztizált bevétel és nyereség növekedést a kutatást követő 12 hónapban. A megkérdezettek 42 százaléka pedig 26 százaléknyi, vagy azt meghaladó bevétel növekedéssel számolt. A helyzetük kedvező megítélésére utal az is, hogy a válaszadók 42 százaléka jelezte, hogy a következő 12 hónapban várhatóan felvásárol egy másik céget. A legtöbben a tranzakció másik szereplőjeként valamely közvetlen, hazai versenytársukat képzelik el.

A tőke elidegenítése nem igazán népszerű megoldás a körükben, mivel a családi vállalkozások törekszenek a tulajdonosi kontroll maximalizálására, amelyet sikerük egyik legfontosabb tényezőjének tartanak. Ugyanakkor nem idegenkednek teljesen a külső tőke használatától, így közel negyede az ilyen társaságoknak úgy gondolja, hogy a következő 12 hónap során lízing, eszközfedezetű kölcsön, vagy hasonló instrumentum formájában igénybe vehet külső forrást.

"A családi vállalkozásoknak egyensúlyt kell fenntartaniuk az üzleti, valamint a családi célok - úgymint a családi értékek megőrzése és a családi vagyon védelme - között. Ezek a társaságok hosszútávú megközelítést alkalmaznak, és ezt a perspektívát sokszor nehéz összeegyeztetni a negyedéves pénzügyi jelentésekben kimutatható rövidtávú, impozánsabb eredmények felmutatásával" - mutatott rá Kóka Gábor, a Deloitte Private partnere.

A kutatásból kiderült az is, hogy a családi vállalkozások 43 százaléka a gazdasági és pénzügyi bizonytalanság szintjét a korábbi évhez képest magasabbnak érzékeli. Az öt legjelentősebb kockázati tényezőnek a nyersanyagok és az egyéb beszerzési költségek emelkedését, a munkavállalók felvételének és megtartásának képességét, az új piaci kihívók által generált versenyt, a szabályozási követelmények szigorodását és a valutaárfolyamok ingadozását látják.

A felmérés során megkérdezett vezetők 48 százaléka úgy véli, hogy családi vállalkozása a következő 2-3 évben jelentős zavaró külső behatásnak lesz kitéve nem hagyományos versenytársak miatt. Az ilyen behatások közül a válaszadók 64 százaléka pozitív (tehát lehetőséget magában rejtő) hatásként értékeli a technológiai fejlesztéseket, míg 40 százalékuk negatív körülményként gondol a szabályozási, vagy makrogazdasági környezet megváltozására.

Fotó forrása: Shutterstock