Nagy változás lesz augusztus 14-től a dohánykereskedelemben, ugyanis az Országos Dohányboltellátó Kft. (ODBE) tájékoztatása szerint keddtől megszűnik a papír alapú szállítólevél, amelynek szerepét az elektronikus számla veszi át.

"Minden bolt kap egy négyjegyű PIN-kódot. Az áruátvétel egy erre a célra rendszeresített PDA eszközön (kézi terminálon) történik, melyen be kell ütni a bolt PIN-kódját, valamint a PDA eszköz tollával alá kell írni. Más dolguk ezen kívül nincs" - írta az ODBE. A PIN-kód nélkül tehát a trafikosok nem tudják majd átvenni az árut.

Nem zárható ki, hogy az átállás első heteiben ez fennakadást okoz majd a kereskedelemben.

- írja az ODBE.

Mindez a NAV kimutatása szerint összesen 5356 nemzeti dohányboltot érint majd - ennyien rendelkeznek ugyanis vámhatósági engedéllyel.  Az elmúlt években annyi változás történt a dohánypiacon, hogy a Magyar Dohánykiskereskedők Országos Szövetsége már létrehozta a Tabak Akadémiát is, ahol megpróbálják felkészíteni a trafikosokat a folyamatos változásokra.

Nyereséges üzlet a dohány elosztása

A nagykereskedő Országos Dohányboltellátó Kft. nyilvános pályázat nélkül kapta meg annak idején a koncessziós jogot arra, hogy ellássa áruval a dohánykiskereskedőket. A törzsbetétek 49 százalékát a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. birtokolja, a többségi tulajdonos pedig a Tabán Trafik Zrt. A monopólium nagyon jövedelmező: tavaly 3,6 milliárd forint nyereséget termeltek, ennek jelentős részét a tulajdonosok osztalék formájában ki is vették a cégből.

A trafikok száma eközben esik: 2014-ben még 5800 dohánybolt rendelkezett NAV-engedéllyel. Most már négyszázzal kevesebben.

Újabb drágulás jön

Az utóbbi években sokat drágult a cigaretta, de szeptember 1-től vélhetően még drágább lesz. Emelkedik ugyanis a cigaretta és a fogyasztási dohány jövedéki adója.

A kormány szerint a dobozonkénti átlagosan harminc forintos emeléssel sem éri el az ország az európai uniós minden tagállamra kötelező adóminimumot, ezért további emelésre van szükség (január 1-jétől és 2019. július 1-jétől). A KSH adatai szerint az elmúlt egy évben a korábbi hónapokhoz hasonlóan a benzin mellett a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben, 7,5 százalékkal kellett többet fizetni értük júliusban, mint egy évvel ezelőtt.

A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.