Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Hableány nevű hajó csütörtök este 9 és negyed 10 között ütközött egy nagyobb hajóval, a baleset után elsüllyedt. Roncsait a Margit híd lábánál találták meg. A fedélzetén 35, főleg távol-keleti turista utazott továbbá a kéttagú legénység. Hét ember épségben van, egyet újra kellett éleszteni a balesetet követően. Akiket kórházba kellett szállítani könnyebb sérülésekkel, három különböző budapesti intézménybe vitték. Jelenleg 21 embert keresnek még.

Egy szakértő szerint a balesetet egyértelműen emberi mulasztás okozhatta. Az általa mondottakat, hogy jó látási viszonyok voltak, valamint a hajók fel vannak szerelve műholdas helymeghatározóval, így négy méteres pontossággal meg tudják határozni a saját és a többi jármű helyzetét, illetve mozgását.