Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A beszélgetésen Chris Skinner fintech guru, Hetényi Márk, az MKB Bank lakossági és digitális vezérigazgató-helyettese, Sebestyén Géza, egyetemi adjunktus, Kovács Miklós, az iEurope&BlueOps vezetője, és Seregdy Tamás, az EY igazgatója vett részt.

A szakemberek megerősítették a konferencián korábban elhangzottakat, vagyis, hogy egy jó banknak együtt kell működnie a feltörekvő vagy már sikeres financial technology (fintech) cégekkel, hiszen a fejlődést nem lehet megállítani.

Ezek a cégek fognak ugyanis a jövőben olcsó, gyors és megbízható szolgáltatásokat nyújtani. Sőt, egyes vélemények szerint a jövő már itt van, vagyis sok banki ügyfél már igényli az új szolgáltatásokat, pénzügyeit szinte kizárólag elektronikusan intézi.

Kritikus kérdés a szabályozási

Miközben az MKB teljes mértékben nyitott a fintech cégekkel való együttműködésre, számára is nagyon fontos, hogy a piac valamennyi szereplője egyenlő feltételekkel működhessen - mondta Hetényi. Ma egy fintech cég sokkal könnyebben jut a fontos ügyféladatokhoz, mint egy bank, hiszen utóbbiak egy részletesen szabályozott piacon mozognak. Szerinte a legfontosabb, hogy fair környezetben működjenek a bankok és a startupok is.

Sokféle szabályozás van az egyes országokban, ugyanakkor az Európai Unióra az jellemző, hogy nagyon könnyű határon átnyúló szolgáltatást nyújtani - fogalmazott Seregdy. Hamarosan új fintech cégek tömegei jelennek meg a piacon, óriási adatmennyiséget gyűjtenek és olcsó, speciális szolgáltatásokat nyújtanak.

A bizalom a legfontosabb

Az emberek nem minden esetben bíznak az új márkákban, ezét a fintech cégek esetében is ennek elérése a legfontosabb, különösen azért, mert pénzügyekkel foglalkoznak. Vannak olyan bankok, amelyek igencsak elavult rendszereket használnak még ma is. A szakemberek feltették azt a kérdést, hogy mégis hogy lehet egy ilyen rendszerben megbízni?

A jövő kétség kívül az, hogy a fintech cégek és a bankok közösen, de részben egymással is versenyezve fogják átalakítani a pénzügyi piacot és a bankolást, erre pedig nem kell nagyon sokáig várni.