Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Tudatos Közlekedő chatalkalmazás segítségével könnyedén jelezhetik az utasok a BKK és az egyesület részére, ha a buszon, amin éppen utaznak, nem működik a klíma - hívja fel a figyelmet az egyesület. Az idei évben eddig összesen 381 BKV-busz légkondicionáló berendezésére érkezett panasz, a járművek jelentős részét pedig már több utas is bejelentette, egymástól függetlenül. A legtöbb panasz az 5-ös, 7-es, 9-es, 4-6-os, 200E, 136E, 194M, 223M, 32-es és 21-es vonalakon közlekedő buszokra érkezett.

Forróbb napokon akár 50 hibás klímára vonatkozó bejelentés is érkezik a Tudatos Közlekedőre, ezeket az egyesület 24 órán belül továbbítja a BKK részére. A felhasználók panaszainak valódiságát az egyesület tagjai rendszeresen ellenőrzik helyszíni mérésekkel, melyek során azt állapították meg, hogy a bejelentések szinte maradéktalanul megfelelnek a valóságnak.

A BKV azonban láthatóan nem törődik a bejelentésekkel - véli a Közlekedő Tömeg. A hibabejelentő felületükön ugyanis rendszeresen érkeznek újabb bejelentések ugyanazon járművekre, tavaly óta pedig semmit sem javult a helyzet. Az egyesület tagjai előző héten több alkalommal végeztek méréseket, és nem egyszer 35 fok feletti fülledt hőséget tapasztaltak a buszok fedélzetén.

Viszonyításképp: az EU 2005/1/EK rendelete alapján ekkora melegben szarvasmarhákat például már tilos lenne szállítani, melynek megszegéséért súlyos büntetés járhatna.

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint ekkora melegben, másodfokú hőségriadó idején a közlekedők jelentős egészségügyi kockázatnak vannak kitéve, ezt pedig csak tovább növeli a buszok fülledt, forró levegője. De nemcsak az utasok, hanem a buszvezetők is komoly veszélynek vannak kitéve, hiszen nekik gyakran egész nap elviselhetetlen melegben kell dolgozniuk. Ez csökkent koncentrációhoz, a figyelem tompulásához, és akár balesetveszélyes helyzetekhez is vezethet - hívják fel a figyelmet.

Az egyesület jelzésére a BKV annyit reagált, hogy a klímaberendezések napközben romlanak el, ezért van hőség az autóbuszokon. Az egyesület szerint ez nem fedi a valóságot: számos buszról rendszeresen kapnak panaszbejelentéseket az utasoktól, mely azt bizonyítja, hogy esténként jellemzően meg sem javítják a járművek klímáit. A BKV az egyesület szerint azzal mentegetőzik, hogy az elromlott klímaberendezéssel rendelkező buszokat azonnal lecserélik egy másikra, ám a Közlekedő Tömeg szerint ez szinte sosem történik meg.

A körülmények miatt sokan az autózást választhatják a tömegközlekedés helyett, amivel tovább növelik a városban amúgy is jelentős légszennyezést és a dugókat. A buszvezetők nem megfelelő munkakörülményei továbbá veszélyeztetik az egyébként is elégtelen utánpótlást, hiszen egyáltalán nem vonzó munkalehetőség egész nap 35-40 fokban vezetni - hangsúlyozza közleményében az egyesület.

Tegnapi méréseik is rendre a megengedettnél magasabb hőmérsékletet, 30-40 fokot jeleztek a buszokon, amikor a 32 fokos hőmérséklet mellett 26 fokra kellett volna hűteni a járműveket a BKK közszolgáltatási szerződésben foglalt előírásai alapján.