Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly nyár óta nincs telitalálat a magyarországi ötöslottón. Az extrém halmozódási időszaknak köszönhetően a várható jackpot összege 4,444 milliárd forint, amelynél magasabb főnyeremény csak kétszer volt Magyarország legismertebb lottójátékának történetében - közölte az állami cég.

Emellett újra az elérhető legmagasabb összegért játszhatnak az Eurojackpot játék kedvelői, hiszen bruttó 90 millió euró, azaz több mint 30 milliárd forint a tét.

A több mint 60 éves ötöslottó két legnagyobb nyereményét 2003-ban és 2015-ben nyerte meg egy-egy szerencsés. Előbbi játékos 5,092 milliárd, utóbbi pedig 5,049 milliárd forintnak örülhetett. Érdekesség, hogy minden idők két legnagyobb ötöslottó-nyereménye egyaránt 37 hét halmozódás után került a játékosokhoz. Az elmúlt 20 évben a 6. játékhét több esetben is szerencsét hozott a lottójáték kedvelőinek: először 2009 februárjában több mint 870 millió forinttal gazdagodtak, majd két évvel később 556 millió forintot meghaladó jackpot került az öt számot eltaláló szerencséshez.

E héten az Eurojackpot játék is kimagasló főnyereményt kínál, hiszen mindössze 8 hét halmozódást követően újra a maximálisan megnyerhető bruttó 90 millió euró, azaz 30,3 milliárd forint a jackpot értéke. Ennek a játéktípusnak köszönhetően alig több mint két hónapja egy magyar játékos több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert, ezzel pedig minden idők legnagyobb hazai lottónyertese lett.