Az ötöslottó e heti várható főnyereménye 2,62 milliárd forint. Ugyan a 16. játékhéten született ennél az összegnél nagyobb, 4,194 milliárd forintos nyeremény, azonban több mint két éve, 2017 augusztusában fordult elő utoljára, hogy kétmilliárd forintot meghaladó jackpotnak örülhetett egy játékos - írta közleményében a szerencsejáték-szervező cég.

A vasárnapi sorsoláson szintén óriási összegért, 1,877 milliárd forintért játszhatnak a hatoslottó kedvelői. Ezen a játékon 2019 márciusában már született egymilliárd forintot meghaladó nyeremény.

A múlt héten, pénteken a hazai bevezetés óta másodszor találta el magyar játékos a nemzetközi Eurojackpot játék nyerőszámait, aki bruttó 30 millió eurót, azaz több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert, ezzel pedig minden idők legnagyobb hazai lottónyertesének mondhatja magát - áll a közleményben.