Meglepetés nélkül zárult a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kormányzati tanácsadásra és tanulmányok készítésére kiírt közbeszerzési eljárása, azt ugyanis a Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. alkotta konzorcium nyerte meg nettó 4 855 700 000 forintért. A megbízás több mint három évre, de legkésőbb 2018. december végéig szól, a szerződés ugyanakkor meghosszabbítható. (A megállapodást októberben aláírták a felek, a tender eredménye novemberben jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.) A tanácsadást a kormány részére az NFM rendeli meg, illetve közvetíti a minisztériumi, kormányzati igényeket a nyertes ajánlattevők felé.

Az NFM július végén írt ki közbeszerzést "a kormány tevékenységét, illetve magas szintű állami döntéshozatalt támogató és közvetlen kormányzati tevékenységhez kapcsolódó közvélemény-kutatási feladatok, szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadási, valamint tanulmánykészítési feladatok ellátása, továbbá a szolgáltatás során létrejövő termékekkel kapcsolatos projektmenedzsment feladatok" elvégzésére - állt a kiírásban. A megbízás öt feladatra szólt, de nem lehetett részajánlatot tenni, csak egyben volt pályázható a munka. A részajánlat kizárása, a kért referenciák és a kormányzati tanácsadásból származó milliárdos árbevételi feltétel szűkíthette a potenciális ajánlattevők körét.

Korábban is dolgoztak

Az NFM 2011 végén egyedüli ajánlattevőként a Századvég Gazdaságkutató, a Századvég Alapítvány és a Giró-Szász András kommunikációs államtitkár volt cége, a Strategopolis Kft. alkotta konzorciummal szerződött kormányzati tanácsadásra és tanulmánykészítésre, 2014 végéig nettó 3,9 milliárd forintért.

A Századvég Gazdaságkutató és a Századvég Alapítvány 2015-ben is kapott már munkát az NFM-től: nyolc tenderen nyertek összesen nettó 157,8 millió forintért.

A Századvégnek Alapítvány idén a Magyar Nemzeti Bank "komplex kutatás-elemzési, kutatással alátámasztott tanácsadási és tanulmánykészítési feladatok ellátására" kiírt közbeszerzésén is nyert, 1,8 milliárd forintért.

A Századvég Gazdaságkutató októberben egy kisebb munkát is kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától: az "Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programban szereplő pénzügyi eszközt megalapozó gap elemzés" készítésére, 24,75 millió forintért.