Az Uber 2014 novemberében jelent meg hazánkban, ám azóta folyamatosan ellen kellett állnia a kormány ellene hozott intézkedéseinek, míg végül ma (június 13-án) Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív igazgatója bejelentette: július 24-én délig tart a történetük Magyarországon.

A Napi.hu birtokába jutott, a cég sofőrjeinek küldött tájékoztató szerint a július 24-én életbe lépő törvény miatt (lásd alább) az uberező sofőrök elveszíthetik a jogosítványukat vagy az autójuk rendszámát, annak ellenére, hogy minden engedéllyel rendelkeznek és adót fizetnek. Ezek olyan kockázatok, amelyeknek az Uber egyetlen magyar alvállalkozó sofőrt sem szeretne kitenni, olvasható az anyagban, amely szerint ez a jogszabály ellehetetleníti 1200 sofőr munkáját, veszélybe sodorja családjaik megélhetését, és bünteti a modern technológiát.

A cég megjegyzi azt is, hogy az Uber jelenleg 480 városban működik globálisan. A blokkolásról szóló magyar törvény a maga nemében a világon egyedülálló lesz, és Budapestet az egyetlen olyan régiós nagyvárossá teszi, ahol nem lesz elérhető az Uber szolgáltatása.

A cég sofőrjeinek azt üzente az igazgató: délután és a hét hátralévő részében fogadóórákat tartanak, ám mivel ezek kapacitása limitált és előzetes időpontfoglaláshoz kötött, online kell regisztrálni.

Nem volt együttműködési hajlandóság

Hosszas mérlegelés után döntött így a cég - mondta Fekete Zoltán, aki szerint ez egy szomorú nap lesz, mivel hiába a több ezres támogató tábor és az 1200 sofőr, mégis született egy tiltó törvény.

"Az elejétől folyamatosan kerestük a párbeszédet, több alkalommal tettünk konkrét javaslatokat arról, hogyan működhetnénk ezek a szolgáltatások. A korábbi szabályozás arra a korra íródott, amikor még vezetékes telefon sem volt itthon" - fogalmazott az igazgató, aki szerint hiába akartak együttműködni, zéró hajlandóság mutatkozott erre a hatóság részéről.

A korábbi, Ubert ért vádakkal kapcsolatban elmondta: sok lépést tettek, hogy minden előírásnak megfeleljenek, így e-számlát állítottak ki, beszerezték a személyszállítói engedélyeket, mára már minden sofőr rendelkezik ilyen engedéllyel. Biztosítva is vannak az utazásaik, 1,3 milliárd értékben.

Büntetik az innovációt

Az új szabályozás bünteti az innovációt, ellehetetlenít 1200 embert, illetve az állam is elesik adóbevételektől - mutatott rá Fekete, aki szerint miközben Európa másfelé megy, az Európai Bizottság is irányelveket adott ki (lásd alább), melyben azt írták, hogy a tiltás nem lehet alternatíva.

Más országokban olyan szabályozások léptek életbe, amelyek a sharing economy részeit próbálják bevezetni a szabályozásba - lásd Észtország. Nem úgy, mint Magyarországon - emelte ki Fekete, aki elmondta azt is, hogy a francia foci-Eb-n több mint egymillió alkalommal használták az Ubert, köztük sok magyar felhasználó is. A vizes vébén erre már nem lesz lehetősége a külföldi turistáknak, ahogy a következő foci-Eb-n sem - adott hangot sajnálatának Fekete, aki szerint az Ubert itt nem látják szívesen.

A vezető megköszönte a több mint százezer magyarországi felhasználónak és az 1200 sofőrnek, akik között általános iskolai tanár, vegyészmérnök, buszsofőr is megtalálható volt, mert a rugalmas munkavégzésnek köszönhetően ki tudták használni a cég nyújtotta előnyöket.

Belátható időn belül nem lesz visszatérés

Kérdésre válaszolva Fekete elmondta, hogy belátható időn belül várhatóan nem fognak tudni visszatérni. Egyelőre az biztos, hogy tovább dolgoznak a szabályozás kialakításán, ám elsősorban a hatóságokon múlik, hogy van-e szándék változtatni az eddigi tiltó magatartáson. Annyit Fekete is elismert, hogy nem kizárt, a későbbiekben más szolgáltatásokkal megjelennek az országban, ám egyelőre nincsenek konkrét tervek.

Az előzmények

A parlament június közepén 119 igen, 61 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett fogadta el az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről szóló kormányzati törvényjavaslatot. Eszerint ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Ezután a blokkolás elvileg megszűnik.

A tiltás, melyet a közlekedési hatóság rendelhet el, akkor léphet életbe, ha a taxiszolgáltatást szervező vagy közvetítő nem felel meg a kormányrendeletben meghatározott diszpécserszolgálati követelményeknek és ezen engedély hiánya miatt a hatóság bírságot szabott ki, a megbírságolt pedig tovább folytatja ezt a tevékenységet. Itt érdemes megjegyezni, hogy az Uber és a taxisok között itt van a legnagyobb ellentét, azaz taxis, vagy személyszállítási szolgáltatást végez-e az Uber. A cég szerint utóbbit, ezért nincs is szüksége diszpécserszolgálatra, míg a taxisok és immár az állam szerint is taxis szolgáltatást, így pedig minden előírásnak meg kell felelniük.

Az EU velük van, a GVH szerint a versenyt növelik

Az Európai Bizottság iránymutatása szerint a közösségi gazdasági modellre épülő vállalkozások, mint például a magánszállásokat kínáló Airbnb és a fuvarszervező Uber betiltása kizárólag a legvégső esetben helyénvaló. A platformokra vonatkozóan sem célszerű engedélyeztetési kötelezettséget előírni akkor, ha ezek csak közvetítői szerepet töltenek be a fogyasztók és a kérdéses szolgáltatásokat ténylegesen biztosító felek között - olvasható a dokumentumban. A bizottság szerint a tagállamoknak törekedniük kell rá, hogy különbséget tegyenek a szolgáltatásokat alkalmi jelleggel nyújtó magánszemélyek és a hivatásos minőségben eljáró szolgáltatók között. Mint írták, a közösségi gazdaság térnyerésére az Európai Unióban működő tagállami és helyi hatóságok más és más szabályozási intézkedésekkel reagáltak, ez pedig a hagyományos és az új üzleti modell szerint működő gazdasági szereplők és a fogyasztók körében egyaránt bizonytalanságot eredményez, és gátolhatja az innovációt, a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést. Az Európai Bizottság szerint ezért fontos lenne, hogy az unió tagállamai harmonizálják a megosztáson alapuló gazdaságra vonatkozó szabályokat.

A GVH korábban azt válaszolta a Napi.hu kérdésére, hogy az Uber hazai jelenlétének lehet versenyfokozó és -élénkítő hatása, ebből adódóan verseny szempontból előnyös lehet ugyan, azonban a megfelelő szabályozás hiányában felvethet problémákat, figyelemmel a taxival végzett személyszállítási szolgáltatásokat végzők és az Uber szolgáltatást nyújtók közötti egyenlőtlen feltételekre. A GVH válaszában kiemelte azt is, hogy szerintük aggályos "a minden igénybevételi helyzetben rögzített hatósági árak bevezetése", azaz a fix tarifa, mivel az korlátozza a gazdasági versenyt a taxizási szolgáltatók budapesti piacán, de hátrányos az a szolgáltatásokat igénybe vevők szempontjából is.

A törvény szerint a közlekedési hatóság 50 ezer forinttól 200 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatja azt szolgáltatót, amely kötelezettségének nem tesz eleget. A bírság a kötelezettség nemteljesítésének időtartama alatt ismételten is kiszabható. Fontos tudnivaló az is, hogy a jogellenesen működő személytaxis személyszállítás a jövőben azzal is szankcionálható lesz, hogy az engedély nélkül végzett tevékenységhez használt személygépkocsit első alkalommal 6 hónapra, ismételt szabályszegés esetén legfeljebb 3 évre ki kell vonni a forgalomból. az engedély nélkül végzett tevékenységhez használt személygépkocsit első alkalommal 6 hónapra, ismételt szabályszegés esetén legfeljebb 3 évre ki kell vonni a forgalomból.

Más eszközzel is

Nemrég jelentették be, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter irányítása alatt létrejön egy úgynevezett célzott ellenőrzési csoport. Az új szervezet a közúti ellenőrzéseknél fog segédkezni a többi hatóságnak, ehhez pedig nem is kevés pénzt kapnak a költségvetésből: idén 615 millió forintot, jövőre pedig már 995 millió forintot.

Az új kormányzat ellenőrző egységnek nem titkoltan az összes előírást be nem tartó Uber-sofőrök kiszűrése is a feladata lesz, ám ez némiképpen nehézségekbe fog ütközni, hiszen mint azt megírtuk, az Uber nagyjából 400 sofőrjének letiltotta az alkalmazás használatát, mivel azoknak nem volt meg az összes, munkavégzéshez szükséges vizsgája. Az Uber akkor nem cáfolta az értesülést, érdeklődésünkre mindössze annyit írt: "azokat az érdeklődőket, akik jelenleg nem rendelkeznek minden szükséges engedéllyel, információval és tanácsokkal is segítjük, hogy ezeket hogyan tudják a lehető leghamarabb beszerezni."