A 100 százalékban magyar állami tulajdonban lévő zrt. öt év alatt 650 projektet vizsgált meg, és 94 tőkebefektetést hajtott végre, amellyel a magyar kockázatitőke-piac legnagyobb cégportfólióval rendelkező tőkebefektetőjévé vált.

Sok induló cégbe tettünk pénzt - mondta a szakember. A tőkealap-kezelő minden esetben kisebbségi, legfeljebb 49 százalékos tulajdonossá válik a cégekben, ami "bizalmat kelt Magyarországon, nem akarjuk átvenni a cégek irányítását".

Minél több kis- és középvállalkozást, köztük startup céget szeretnének támogatni abban, hogy hosszú távon is stabilan növekedjenek.

A Széchenyi tőkebefektetési alap 22 milliárd forinttal rendelkezik, az egész országban támogatja a vállalkozásokat, az egyenkénti befektetés mértéke 30-450 millió forint között mozog.

Az Irinyi II. kockázati tőkealap 8 milliárd forintjára fővárosi, illetve a központi régióban működő vállalkozások pályázhatnak 30-240 millió forint közötti befektetési forrásra, míg a Kárpát-medencei vállalkozásfejlesztési alap 20 milliárd forintos keretéből a magyar vállalkozások határon átnyúló terjeszkedését finanszírozzák 30-480 millió forint közötti, de esetenként ezt is meghaladó tőkebefektetésekkel - írta az MTI.

Fotó forrása: Shutterstock.