Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A módosítást a csütörtökön este megjelent Magyar Közlöny tartalmazza.

A rövid jogszabály szerint a koordináló szerv - a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt., közismert nevén a kukaholding - a szolgáltatóknak nem csak a beszedett díjakból, hanem az ezen felül rendelkezésére álló forrásaiból is fizethet a közszolgáltatóknak. A kormány egy tavaly decemberi határozatában 1 milliárd 350 millió forintot juttatott a hulladékgazdálkodási ideiglenes közszolgáltatás indokolt többletköltségeire és a kapcsolódó kártalanításra.

A közszolgáltató (a szemét elszállítója) jogot kapott arra, hogy a költségeit félévente felülvizsgáltassa. Az első ilyen kérelmet január 29-ig lehet benyújtani, mégpedig 2019 első félévére. Változott a költségszámítás képlete is.

A Napi.hu is folyamatosan foglalkozik az NHKV problémáival. Tavaly decemberben az állami kukaholdingnak még mindig nem volt 2018-as beszámolója. Viszont közben a lakosság futószalagon kapja a számlaleveleket.

A kukaholding a jövőben 7-11 milliárd forinttal kevesebbet fizetne a budapesti szemétszállításért felelős FKF-nek. Ez a házak előtt felhalmozódó szeméthegyekkel fenyeget.

Nehéz nem tudatosságot látni abban, hogy az állami kukaholding nem fizeti ki a kisebb szemétszállító cégek valós költségeit, amelyek így a csőd elől egy folyamatosan bővülő hulladékgazdálkodó társasághoz menekülnek. Bicske után Paks térsége lehet a következő áldozat.