Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tavaly 10 százalékot emelkedett a casco ára, és az idén is áremelkedést várnak a biztosítók. "Akár két számjegyű mértékben nőhetnek tovább a díjak" - mondta a Napi.hu-nak Schmidt Győző, az Union lakossági biztosítástechnikai vezetője, de a díjak emelkedésére számít a Köbe, a K&H és az Uniqa is. Az Allianznál egyelőre nem mernek még a díjak várható alakulásáról nyilatkozni, mivel arra "számos folyamat hatással lehet".

Tavalyelőtt az Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az átlagos casco-díj szárazföldi gépjárművekre 91,5 ezer forint volt, egy évvel korábban pedig 85,4 ezer forintba került ez a biztosítás. Tavaly az első három negyedévben több mint 10 százalékkal emelkedett a díj 2017-hez képest.

A casco-piacot mindenesetre a leginkább a forgalomba helyezett új autók száma befolyásolja. Tavaly ősszel megtorpant a hazai autópiac, szeptember és november vége között 4 százalékkal csökkentek az újautó-eladások a magyar piacon, szemben az első nyolc havi 31 százalékos emelkedéssel. A szakértők szerint azonban negatív fordulatról nem volt szó, a lendületvesztést az új nemzetközi fogyasztásmérési tanúsítvány (WLTP) bevezetésével magyarázták.

Drágák az új berendezések

Az egyik tényező, ami miatt emelkednek a díjak, az innováció.

Az autóbiztosítási piacon jelenleg az okozza a legnagyobb bizonytalanságot, hogy kellő tapasztalat hiányában a biztosítók nem tudják, hogy az újonnan megjelent automatikus vezetési segédek (automatikus vészfékező, sávtartó, fényszóró automatika, LED fényszórók, éberség figyelő, stb.) hoznak-e olyan mértékű kárcsökkenést, ami ellensúlyozza a bekövetkezett károk esetén ezen berendezések helyreállításával járó többletköltségeket

- mondta a Napi.hu-nak Flamich Gábor a Signal nem-életbiztosítási főosztályvezetője.

Ezek a berendezések drágák, ezért a Signalnál arra számítanak, eleinte a vezetési segédek vásárláskori többletköltségével arányosan emelkedni fognak a casco-díjak. Később viszont, ha a statisztikai adatok alapján már mérhető lesz a hatásuk, jelentős - egyes tanulmányok szerint akár 30 százalékot is elérő - díjcsökkentést hozhatnak a fejlesztések.

Nő az alkatrészek ára

Nem csak a drága berendezések miatt nő azonban a biztosítási díj. "Az átlagdíj emelkedésének hátterében az alábbi tényezők állnak: a javítói óradíjak és az alkatrészárak emelkedése, valamint az egyre magasabb felszereltséggel rendelkező új autók. A gépjárművekbe beépített egyre több extra felszereltség miatt a járművek javítása komplikáltabb feladatot jelent" - mondta Schmidt Győző. Továbbá, a termék magas adóterhelését is próbálják a társaságok kompenzálni - tette hozzá Zöldi Tamás, a Köbe hálózatfejlesztési vezetője. A cascóra 15 százalékos biztosítási adót vet ki az állam.

A legnépszerűbb biztosítási termék továbbra is a teljes körű casco. "Tapasztalataink szerint ügyfeleink többsége az ötvenezer és a százezer forintos önrészesedés mellett dönt, de ez nagymértékben függ a gépjármű értékétől, életkorától, illetve a biztosítás díjától az egyes önrészesedés lehetőségek esetében" - nyilatkozta a Napi.hu-nak az Allianz. Fontos szempont az is, hogy az adott gépjármű tekintetében milyen önrészesedési előírást fogalmaz meg a finanszírozó intézmény.

Magasabb önrészt választanak

A Signalnál nincs is részcasco, mivel nincs rá igény: az autósok többsége a 10 százalékos, de minimum 50 ezer forintos önrészű változatot keresi, a nagy értékű autóknál viszont 100 ezer forint alatti önrészt nem vállal a biztosító. A Köbénél is 10 százalék és 50 ezer forint a legnépszerűbb önrész, az Unionnál viszont egyre inkább hajlanak az ügyfelek arra, hogy az alacsonyabb díj miatt nagyobb, 100 ezer forintos önrészt válasszanak, sőt az értékesebb autók tulajdonosai a 200 ezer forintos minimális önrésztől sem zárkóznak el. A K&H-nál és az Uniqánál a 10 százalék, minimum 50 vagy 100 ezer forintos önrészes konstrukció a slágertermék.

Öregebb autókra is egyre könnyebb biztosítást kötni. "A célunk az, hogy idősebb, 10-15 éves gépjárműveket is reális körülmények között biztosíthassanak ügyfeleink, hiszen aki ilyen korú gépjárművet vásárol akár hazai, akár külföldi forrásból, az is szereti biztonságban tudni vagyontárgyát" - mondja az Allianz. 15 év fölötti autókra viszont jóformán lehetetlen cascót kötni. A Signalnál régebben ritkán fordult elő, hogy 6 évesnél idősebb autóra kötöttek cascót, jelenleg 13 éves korig vállalják az autók biztosítását.

A K&H Biztosító és a Köbe 15 éves korig vállalja az autókra a casco-biztosítást. Az Unionnál maximum 14 éves autóra köthető casco, igaz, a kötések száma 10-11 éves járműkortól viszont már jelentősen csökken. Az Uniqánál 12-15 éves korig köthető casco az egyes termékek szabályaitól függően.