A közlemény szerint a vállalkozás valótlanul állította, hogy üdülési jogok másodlagos értékesítésével foglalkozik, mert nem igazolt erre irányuló törekvést a GVH előtt, megtévesztő tájékoztatást adott az üdülési jogok piaci értékéről, továbbértékesítési lehetőségéről, illetve annak eredményességéről. Továbbá hamis állításokat közölt a befizetett összeg kreditrendszerben történő levásárolhatóságáról, valamint speciális díjkedvezményként a pénz visszatérítéséről sikertelen értékesítés esetén - írta közleményében a GVH.

A Timeshare Market 2013 decemberétől telefonos és személyes, szóbeli egyeztetések keretében, valamint egyéb online hirdetésekben, weboldalakon népszerűsítette üdülési jogokkal kapcsolatos ajánlatait.

A bírság kiszabásakor a versenyhivatal a jogsértéssel érintett szolgáltatás értékesítéséből származó bevételből indult ki.

A GVH súlyosító körülményként értékelte egyebek mellett azt, hogy a másodlagos értékesítés ígérete bizalmi jellegű, a kereskedelmi gyakorlat több szempontból is jogsértőnek minősült, a fogyasztók széles körét érte el, illetve időben elhúzódott, valamint a teljes kereskedelmi gyakorlat a jogsértő kommunikációra épült.

Ezen felül a megcélzott fogyasztói kör jelentős része idősebbekből áll, akik minél hamarabb és nagyobb áldozatot is vállalva szeretnék meglévő üdülési jogukat eladni, így kifejezetten nyitottak és érzékenyek ilyen üzenetekre, illetve, hogy a jogsértéssel jelentős előnyre tett szert a Timeshare Market.

A versenyhatóság az elmúlt években több versenyfelügyeleti eljárást indított az üdülési jogok továbbértékesítésével összefüggő üzleti gyakorlatok és szóbeli tájékoztatások vizsgálatára, honlapján pedig figyelemfelhívó tájékoztatást tett közzé a lakosság számára.