A költségvetési szervezetek külföldi utazásait továbbra is az OTP Travel Kft., a Weco-Travel Kft. (korábbi nevén Chemol Travel) és az IBUSZ Utazási Irodák Kft. szervezheti, miután a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) keretmegállapodást kötött az erre kiírt központosított közbeszerzés nyerteseivel, négy évre 8,4 milliárd forint plusz áfáért - derül ki a KEF honlapjáról. Ezek a cégek szervezték az elmúlt két évben is az állami szervek dolgozóinak hivatalos légi utazásait a kapcsolódó szolgáltatásokkal együtt (intézték a repülőjegy foglalását és a transzfert, valamint igény esetén a szállást, az utasbiztosítást, vagy más menetjegyeket vasútra, illetve hajóra).

Az azonban változás lenne, ha a kormányzati szervek eztán kevesebbet utaznának, és elegendő lenne nekik négy évre a nettó 8,4 milliárdos keret, ugyanis eddig, az elmúlt két évben költöttek ekkora összeget utazásra. Egészen pontosan 2013. március 6-tól az új keretmegállapodás hatályba lépéséig, 2015. április 27-ig a három utazási iroda 9,131 milliárd forint értékben, több mint 192 ezer darab foglalást - személyenként repülőjegyre és egyéb szolgáltatásra - igazolt vissza az állami szerveknek - derül ki a KEF honlapjáról. (Az előző keretmegállapodás két évre szólt volna idén márciusig, de azt meghosszabbították, előbb április 10-ig, nettó 8,652 milliárd forint keretösszegre, majd - az új közbeszerzéssel kapcsolatos vitarendezés miatt - ismét meghosszabbították az új szerződés hatályba lépéséig, azaz április 27-ig.)

Messze a legtöbb megrendelés és bevétel az OTP Travelnek jutott, 6,1 milliárd forint értékben, míg a Weco-Travelnek 1,7 milliárd, az IBUSZ-nak 1,3 milliárd forintos forgalma származott a kormányzati utak szervezéséből az elmúlt bő két évben.

Díjat emeltek az irodák

Az utazási irodák a korábbi keretmegállapodásban rögzített szolgáltatási díjakhoz képest emeltek áraikon az új szerződés adatai szerint. Míg korábban a repülőjegy-foglalásért az OTP Travel nem számított fel díjat, a Weco 3500 forintot, az IBUSZ pedig 2500 forintot kért utasonként, addig az új megállapodásból kiderül, hogy ugyanezért a szolgáltatásért az OTP Travel már 7800 forintot kér, a Weco 5200 forintot, az IBUSZ pedig 2900 forintot. Korábban az irodák nem kértek díjat a szállás és a biztosítás foglalásáért. Az új szolgáltatási díjakat az alábbi táblázat részletezi:

Forrás: KEF

A KEF bonyolítja le a külföldi utazások szervezésére a központosított közbeszerzést és köt keretmegállapodást a nyertes cégekkel, a konkrét utazásokra azonban már maguk a költségvetési szervek szerződnek az általuk kiválasztott utazási irodával a leggazdaságosabbnak ítélt ajánlat alapján. A dolgozók az utazások megrendelését egy külön erre a célra létrehozott felületen, az úgynevezett központi kormányzati utaztatási portálon intézhetik.

Forrás: KEF
Kép: A nagyobb méretért kattintson az ábrára!

A központosított utaztatást igénybe vevő szerveknek közbeszerzési díjat is fizetniük kell a KEF-nek, ennek mértéke az utaztatás nettó értékének egy százaléka, plusz áfa.