A járvány az MKB-csoport eredményére is hatással volt, az év első háromnegyedében 22,8 milliárd forintos korrigált, konszolidált adózás utáni eredményt ért el, ami csaknem az egyharmadával kevesebb a tavalyinál - derül ki a hitelintézet gyorsjelentéséből. Vélhetően ez az utolsó olyan negyedéves eredmény, amelynek publikálásakor Balog Ádám a bank elnök-vezérigazgatója. Balog ugyanis lemondott mandátumáról, a helyére a hitelintézet közgyűlése az egykori OTP-s Barna Zsoltot javasolja majd december 14-én.

Az utolsó negyedév kimondottan erősre sikerült, a nettó profit 15,5 milliárd forint lett. A bruttó bevétel 27,6 milliárd forint volt, a jelentős negyedéves bővülés nagyrészt a megnövekedett üzleti aktivitás miatt bővülő jutalék- és FX-eredménynek köszönhető. A növekvő állományok és a kedvező piaci folyamatok hatására kis mértékben a kamateredmény is emelkedett.

A nettó kamatmarzs továbbra is alacsony, a harmadik negyedévben 1,6 százalékon stagnált, míg év/év alapon 66 bázisponltal esett vissza, ez főként a változó kamatozású értékpapírok portfólión belüli növekvő részarányából fakad. A szigorú költséggazdálkodás eredményeként a harmadik negyedévben 54,9 százalékosra csökkent a kumulált korrigált költség-bevételi arány. A céltartalékolást a járvány ideje alatt az MKB-nál is növelni kellett, a harmadik negyedévben 2,2 milliárd forintnyi kockázati költséget képezte, ami meghaladta a korábbi feloldásokat. A változó piaci körülmények és bizonytalanságok ellenére az MKB csoport tőkeellátottsága továbbra is erős, tőkemegfelelése 18,9 százalékos volt szeptember végén - közölte a bank.

Növekszik a hitelezés

Az MKB 9,3 milliárd forintos harmadik negyedévi nettó kamateredménye 11,3 százalékkal haladta meg az előző negyedéveset, köszönhetően a hitelállomány bővülésének a banki könyvi értékpapír portfólió növekedésének, valamint az emelkedő bankközi kamatoknak. A 25,5 milliárd forintos kilenc havi kumulált bevétel viszont 20 százalékkal elmaradt a tavalyitól. A kamatbevétel nagyrészt stagnált negyedéves viszonylatban, kilenc hónap alatt pedig tavalyhoz képest 14,4 százalékkal csökkent.

A negyedéves jutalékeredmény 5,9 milliárd forint lett, 11,7 százalékkal magasabb a második negyedévinél, ami a pandémiás helyzet enyhülésének tudható be, többet jártak az emberek bankba, több szolgáltatást vettek igénybe. Értékpapírokból is többet vettek a harmadik negyedévben, sok állampapír-vásárlás erre az időszakra csúszott át. Éves összevetésben viszont 11,8 százalékkal csökkent a jutalékeredmény kilenc hónap alatt főleg a covid-19 járvány negatív hatásainak köszönhetően.

A vállalati hitelezési szegmens jól teljesített. A gazdaságélénkítő programokhoz kapcsolódó hitel és garancia termékek értékesítése jelentősen növekedett a harmadik negyedévben. A támogatott hiteltermékek folyósítása közel felét adta az aktuális negyedév új folyósításainak. A hiteltörlesztési moratóriumi részvétel kis mértékben csökkent a harmadik negyedévben: a jogosult vállalati ügyfelek 70,7 százaléka választotta a moratóriumot, míg a vállalati ügyfélkitettségeknek csak 52 százaléka van moratórium alatt. A második negyedévben a vállalati ügyfelek 72, a vállalati ügyfélkitettség 53 százaléka volt moratórium alatt. Az MKB vállalati hiteleinek állománya 642,2 milliárd forint volt szeptember végén, ez csaknem 4 százalékos növekedés negyedéves és több mint 10 százalékos bővülés éves alapon. A vállalati ügyfélszám 35,2 ezer ügyfél volt a negyedév végén.

Így áll a lakossági üzletág

A lakossági üzletágat is súlyosan érintette a covid-19 válság, a harmadik negyedévben azonban az átmenetileg enyhülő járványhelyzet növekvő üzleti aktivitást hozott. A lakossági hitelek záró volumene szeptember végére elérte a 247,5 milliárd forintot, ez 4,6 milliárd forinttal több a júniusinál. A teljes lakossági hitelfolyósítás a harmadik negyedévben nőtt, főleg a jelzáloghiteleknél.

A fedezett hitelek záróállománya ennek ellenére sem emelkedett, mivel a moratórium részvételi arány kismértékű csökkenése miatt növekedő törlesztés semlegesítette a folyósítások állománynövelő hatását. A fedezetlen hitelállomány 4,0 milliárd forinttal nőtt három hónap alatt, ami elsősorban a személyi kölcsönök iránti kereslet növekedéssel és a "Babaváró" hitelek iránti kereslet csökkenéssel magyarázható.

A betétek állománya kis mértékben szintén tovább nőtt, a záró volumen 327,8 milliárd forint volt szeptemberben. Az ügyfélszám is nőtt valamelyest főleg a prémium szegmensben, amelyre a legnagyobb hangsúlyt helyezi a bank.

A lízing üzletág is hasít. Az állomány 182,4 millárd forontra emelkedett, 8,5 százalékkal nőtt egy év alatt. A gépjárműfinanszírozási ágazat állománya 110,7 milliárd, míg a termelőeszköz finanszírozási volumen 49,5 milliárd forint volt.