Még 2015-ben jelentették be, hogy a Fornetti új tulajdonoshoz, a svájci Arzyta AG-hoz, a világ egyik legnagyobb fagyasztott-pékáru forgalmazójához került. Tavaly pedig már komoly tervekről mesélt a cég kereskedelmi és marketing igazgatója, Bánhidi Attila a Napi.hu-nak adott interjújában: külföldön akartak terjeszkedni. Az elmúlt három évben a hálózat megjelent Lengyelországban, Görögországban és Ausztriában is.

Céljuk volt továbbá, hogy Lengyelországban is feltűnjenek. Bánhidi akkor számolt be arról is, hogy 2018 augusztusáig 50 franchise boltot, s nagyjából további 50 InStoreBakery üzletet kívánnak nyitni. Sőt, 2018 augusztusáig tervezték a német piacon való megjelenést is.

A Fornetti Fagyasztott Pékáru-termelő és Kereskedelmi Kft. 2017-es beszámolójának kiegészítő melléklete szerint míg a 2016-os évesített forgalmuk 24,7 milliárd forint volt, addigra tavaly 27,74 milliárdot értek el. Az export értékesítésük 8 milliárd forintról másfél milliárddal 9,5 milliárd forintra nőtt. Exportjának fő országai az EU tagállamok. Az adózott eredményük tavaly 1,2 milliárd forint volt.

A dolgozói létszám mintegy 20 fővel nőtt: 774-ről 795-re. Főként új szellemi alkalmazottakat vettek fel a beszámoló alapján. Részben ez is eredményezi, hogy a kifizetett bérek 2,2 milliárdról 2,63 milliárdra ugrott. A szellemi foglalkoztatottak munkavállalói bruttó bére átlagosan 392 ezer forint volt, míg tavaly már ugyanez az érték 428 ezer forint felett volt havonta. A fizikai dolgozók 2017-ben 221 ezer forintnál is nagyobb havi munkavállalói bruttót kaptak.

Létszám és béradatok (ezer forint)
Csoportok20162017
fizikai dolgozók száma587587
fizikai dolgozókra fordított bérfizetés13566511561313
szellemi dolgozók száma187208
szellemi dolgozók bére8793831068906
összesen kifizetett bérek22360342630219
Forrás: e-beszámoló/Fornetti Kft. kiegészítő melléklet

Fontos változás volt a Fornettinél tavaly, hogy vagyonkezelője beolvadt az Aryzta Hungary Group Holdings Kft.-be. A változás cégjogi jellegű volt, a mindennapi munkát nem érintette. Viszont abból a szempontból jelentős, hogy a Fornetti Holding Kft. alá tartoztak korábban a Fornetti Románia Srl, a román logisztikai cége, Fornetti Logistik , valamint a bolgár leány is. A törtéves beszámoló kiegészítő mellékletében azt írja a cég, hogy az előző év azonos időszakához képest franchise hálózatukban a fagyasztott-pékáru értékesítés volumene 6 százalékkal, míg az úgynevezett retail kiskereskedelmi láncokban 6,6 százalékkal volt több. Tehát továbbra is ezen értékesítési csatornák adja növekedésük alapját, mindemellett a tradicionális rendszerük növekedése is kiemelkedő. 2017-ben az export növekedésük erőteljesebb volt az előző év hasonló időszakához képest, mint a belföldi bővülésük, külföldön 16,6 százalékos, míg belföldön 6,1 százalékos volt az erősödésük.

Jó éve volt a Princessnek is

A Princess pékségek tulajdonosa, az ISAR 2000 Kft. még 1999. november 1-én alakult. Fő tevékenységi köre sütőipari termékek gyártása. A Kft. egyszemélyes társaság, alapítója a ciprusi Woodfield Holding Ltd., a tulajdonos 100 százalékban külföldi.

Míg 2016-ban a cég árbevétele 2,6 milliárd forint volt, addig tavaly ez 2,73 milliárdra emelkedett. Adózott eredményük a leadott beszámoló szerint kevéssé, de csökkent: 215,7 millió forintról 197,5 millióra.

A legnagyobb látványpékségek néhány fontos cégadata
CégÁrbevétel (2016)Árbevétel (2017)Adózott eredmény (2016)Adózott eredmény (2017)Osztalék (2017)
Fornetti (2016. aug. - 2017. júl.)24645,027739,3-1191,5-
ISAR 2000 Kft. (Princess)2605,82733,7215,7197,5-
Pek-Snack Kft.3991,34481,2545,9616,0-
Forrás: E-beszámoló.im.gov.hu

A vállalat statisztikai létszáma 2017-ben 215 fő (202 fizikai, 13 szellemi foglalkoztatott volt. A kifizetett bérköltség 401,3 millió forint volt, melyből a fizikai dolgozókra összesen 369,6 millió forintot költöttek. Ez alapján a dolgozók havi bruttó átlagfizetése 152 500 forint körül alakulhatott, míg a szellemi dolgozóké megközelítette a 203 ezer forintot.

Pek-Snack

A Pek-Snack Kft. magyar tulajdonban álló családi vállalkozásként jött létre még 1998-ban, de 2015 óta egy pénzügyi befektető, az Oriens tulajdonában áll. Az igali központú társaság saját üzleteket tart fenn, valamint franchise-hálózatot üzemeltet.

A láncnak mintegy 1500 üzlete van Magyarországon és további mintegy 350 Horvátországban. Dolgozói létszáma pedig eléri a 268 főt.

A kiegészítő melléklet adatai alapján a 203 fizikai dolgozó fizetésére összesen 560,1 millió forintot fordítottak. Ez alapján a havi munkavállalói bruttó kereset meghaladta a 230 ezer forintot, míg a szellemi dolgozóknál a 295,5 millió forintos teljes kifizetés alapján ez az érték bruttó 378 ezer forint volt. A társaságnál 111,3 millió forintnyi személyi jellegű egyéb kifizetésük volt.

A fotó forrása: Pexels.com/Skitterphoto.