Így hódítaná meg a világot egy magyar cég

A bolti értékesítésre fókuszáló modell nem jött be a Stringbike-nak, ezért több, fontos változásról is döntöttek a cégvezetők.
Dzindzisz Sztefan, 2016. augusztus 29. hétfő, 07:03
Fotó: Napi.hu

Aki valamennyire ismeri a magyar startup- vagy kerékpáros szcénát, az már biztosan hallott a Stingbike-ról. A teljesen magyar szabadalom lényege a láncnélküliség, aminek hiányában a kerekeket oldalanként egy-egy kötél hajtja, amelyek két kötéldobra vannak feltekerve.

A működése lényegében így néz ki: a pedálokat forgatva a velük kapcsolatban lévő lengőkarok előre-hátra alternáló mozgást végeznek. Amíg a lengőkar az egyik oldalon előre mozdul, letekeri a hátsó agyon lévő kötéldobról a kötelet, ezáltal megforgatja a kereket. A másik oldalon a lengőkar eközben hátra mozdul, a kötél pedig visszacsévélődik a dobra a kötéldob belsejében lévő rugónak köszönhetően. Ez a két folyamat zajlik felváltva mindkét oldalon.

A történet még a rendszerváltás után, a kilencvenes évek elején kezdődött, amikor a Budapesti Műszaki Egyetem néhány diákja elkezdett érdeklődni a lánc nélküli hajtás iránt. Hosszú évek munkájával először 2010-ben sikerült megjelenni a nagyközönség előtt, mégpedig egy olaszországi szakkiállításon. Bár az újdonság számos neves külföldi portál érdeklődését felkeltette, ami mellett megjelent az első befektető, a PortfoLion Regionális Magántőke Alap is, a nagy áttörés egyelőre elmaradt.

A Stringbike főbb mérföldkövei
1990-1992 - a kötélhajtású kerékpár ötletének megjelenése
1996 - Brussels Eureka aranymedál
1998 - első deszkamodell bemutatása az Egyesült Államokban - feltalálói különdíj.
2010 - Közös együttműködés a gyártásban a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt-vel, első termékek bemutatása, Olaszország, Padova
2012 - Külön válik, és megalakul a Stringdrive Kft. mint önálló gyártó
2012 - Portfolion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. befektetése, megalakul a Stringdrive Technologies Kft.
2012 - RAAM (Race Across Anerica, 3000 mérföldes verseny), Szőnyi Ferenc, tizenkettedik hely
2012-2015 - Új partnerek Németországban, Dél-Koreában, Japánban, Ausztráliában, Egyesült Államokban.
2015 - A Széchenyi Tőkealap és a V3 Partners Zrt. belépése
2016 - Handbike-fejlesztés, új értékesítési irányok

Ennek több oka is volt Podonyi János, a cég üzletfejlesztője szerint. Ilyen volt az, hogy eddig mind a hazai, mind a külföldi piacokon főként a bolti értékesítésben gondolkodtak, ám ez kevésbé működött. Aki elmegy egy kerékpáros boltba, annak általában már konkrét elképzelései vannak, tudja milyen váltót, vázat, áttételi arányt szeretne. Ezt ott helyben nehéz megváltoztatni, ahogy az sem segített, hogy maguk a kerékpárbolt-tulajdonosok is "furcsa állatfajként" néznek időnként a technológiára - magyarázta Podonyi.

A másik kihívás az ár: az alapbicikli is ezereurós (310 ezer forint) nettó áron kapható, amihez országonként különböző adók is rárakódnak, Magyarországon például a 27 százalékos áfa. Ugyanakkor a dizájnmodellek már 1800, míg a karbonvázasak 3 ezer euró környékén kezdődnek, amelyek már nem mindenki számára megfizethetőek. A magas ár oka Podonyi szerint egyrészt az, hogy még nem tudták elérni a megfelelő méretgazdaságosságot, így nem tudják nagy számban gyártani a kerékpárokat. Az sem segít az árképzésen, hogy a vetélytársakkal szemben a Stringbike nem vitte ki a gyártást Ázsiába, továbbra is magyar kkv-k a beszállítói.

Mindennek következtében az értékesítési volumen még nem érte el az ideális, önfenntartó mértéket, tavaly például száz darab, lánc nélküli kerékpárt tudtak értékesíteni, annak 75-80 százalékát külföldön.

Új irányok

Éppen ezért is döntött úgy a PortfoLion és a 2015 elején megjelenő két új tulajdonos, az állami Széchenyi Tőkealap, valamint a magyar magánemberek által irányított V3 Partners Kockázati Tőkealap-kezelő, hogy új irányokba is nyitni kell. Ennek részeként optimalizálni akarják az addig tagolt cégstruktúrát, így a korábbi három cégből egy vállalat, a Stringbike Kft alakult, amely immár magába foglalja az összes területet, így a gyártást, a szabadalmak, a licence és a jogi kérdések kezelését, a forgalmazást és a fejlesztést is.

Ezzel párhuzamosan új csatornákkal egészítik ki az eddigi bolti eladásra épített értékesítési stratégiát. Az áraink az átlagnál ugyan magasabbak, cserébe egy igazán különleges termékről van szó, az exkluzív kategóriában, a lánc nélküli kerékpározás nyújtotta élményt hangsúlyozva szeretnénk eljutni azokhoz, akik fogékonyak az innovációra, szépségre, különlegességekre - mondta Podonyi. Ennek középpontjában többek közt a dinamikusabb, mechanikai rezgésektől mentes a hajtás, az olaj- és kenőanyag-mentesség, illetve a kialakításnak köszönhető (mindkét kereket könnyen le lehet szerelni, így akár a kocsi hátsó ülésére is be lehet dobni a bringát) könnyebb szállíthatóság és az egyedi, különleges design lesz.

Az igazán fanatikus bicikliseket és a versenyzőket, akik áttételi arányokban és grammokban gondolkodnak, nem biztos, hogy meg tudjuk majd fogni, de bízunk benne, hogy képesek vagyunk olyan különlegességeket ajánlani, amelyek sokak érdeklődését felkeltik. Olyan ez talán, mint az autók között az Alfa Romeo: egy erős, dizájnos és sportos kocsi, amelynél bár vannak erősebb, dizájnosabb és sportosabb autók, ám mégis egyből bele lehet szeretni, ennek is köszönhető, hogy az "Alfások" máig intenek egymásnak az utakon. Ha megvan a szerelem első látásra, könnyű megérteni, mi a jó a Stringbike-ban - foglalta össze stratégiájuk lényegét a cég üzletfejlesztője.

Ennek megfelelően olyan vásárlókat akarnak megcélozni, akiknek ezek az értékek fontosak, így idővel meg akarnak állapodni az átlag feletti szolgáltatásokat nyújtó szállodákkal, gyógyfürdőkkel, illetve galériákkal. Az exkluzivitás felé elmozdulást jelzi az is, hogy próbálnak a divat irányába is elmozdulni, ennek keretében ismertebb divattervezők készítenének nekik egyedi megjelenésű, limitált szériájú bringákat. A Limited Editionból hamarosan két új modellt terveznek bemutatni, az egyiket egy motorsportcsapattal együttműködve, a másikat egy magyar divattervezővel közösen.

Új irányként a speciális hajtással készítettek egy kerekes székes változatot is, amelyből az első darabot már sikerült is értékesíteni Magyarországon. Itt még a kezdeti lépéseknél tartanak, jelenleg a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ) tárgyalnak a stratégiai együttműködésről.

Az újításokon belül nemrég elindult a webes értékesítésük is, melynek köszönhetően a világ bármelyik pontjára kiszállítanak a kiválasztott Stringbike-ból. Erre szükség is van, mivel a fő fókusz továbbra is a külföld marad, elsősorban az USA piaca, de nagyjából minden fejlett (és gazdagabb) országot megcéloznak a projektjükkel. Jelenleg a tárgyalások zajlanak, remélhetőleg egy-két hónapon belül több országban is meg tudunk jelenni az új értékesítési modellel, mely során például a szállodákat, kerékpár flottákat üzemeltető cégeket is megkeressük - mondta Podonyi.

Amennyiben ez sikerül, úgy a tavalyi százas eladást idén már 2-500-ra emelnék. Egyelőre éppen ennyi a gyártási kapacitásuk is, ám, hogyha sikerül ezt a mennyiséget értékesíteni, akkor "már vannak tervek arra", hogy kettő-ötezer darabra is fel tudják pörgetni éves darabszámot. Optimális esetben három éven belül már 20-50 ezer Stringbike-ot értékesítenénk - jelentette ki Podonyi.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

V0LE, 2016.08.29 18:33

@na4: Inkabb 27 vagy 11, 22, 20, 30, 33. De a 28 nagyon nem stimmel :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

V0LE, 2016.08.29 18:32

@na4: "Egy jó lánchajtás és egy 21 vagy 24 fokozatú Shimano váltó nagyon megbízható"

Nem akarlak elkeseriteni, de 7 -es es 8 -as rendszerbol mar csak fos minoseg van ( kiveve a DH verziokat ). Mar az Alivio is 9 -es, es a jo minoseg SLX -tol kezdodik.

"üzembiztos"

Ez azert eleg tag fogalom es nem is feltetlenul igaz. A lancos megoldas folyamatos karbantartast igenyel ( peldaul a kenes ), idovel elallitodik, ha valamihez kicsit kemenyebben odakoppintod, akkor mondjuk hajlik a papucs es maris elfelejtheted a valtast de meg a hajtast is. Ahogy oregszik a rendszer, egyre pontatlanabb.
Varosi bringara peldaul nem tennek lancos-valtos megoldast, sokkal inkabb mondjuk egy Alfine agyvaltot bordasszijjal. Ez a Stringbike rendszer is inkabb ahoz all kozelebb. Terepre viszont a Stringbike sulyelosztasa feltehetoleg idealisabb, mert ahogy nezem a nehez alkatreszek inkabb a kozepresz kornyeken vannak, szemben az agyvaltos megoldassal, ahol tulsagosan a hatso tengely fele tolodik ez.

Eloben meg nem volt szerencsem Stringbike -hoz, ezert nem tudok erdemben nyilatkozni errol a rendszerrol es latatlanban nem is vennek. Es itt van az igazi problema ezzel az uj rendszerrel: meg a profik sem ismerik. Elobb veluk kene megismeretni ( szerelok, eladok ), mert anelkul ok sem tudjak elmagyarazni a vasarlonak, hogy miert is lenne ez jobb neki mint egy hagyomanyos megoldas. Ki kell vinni az osszes bringas kiallitasra, nagyobb lancoknak bemutatot kell szervezni ( akar nagykereken keresztul ) es ki kell helyezni demo modelleket a nagy boltokba. Enelkul varhatjak a csodat...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2016.08.29 17:46

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2016.08.29 17:44

@ablakzsiraf: Hasonlóképpen gondolom. Egy jó lánchajtás és egy 21 vagy 28 fokozatú Shimano váltó nagyon megbízható, üzembiztos és olcsó megoldás. Nem igazán látom, hogy a string-es megoldás miként tudná ezt überelni. Hasonló a Wankel motorhoz: nagyon szellemes megoldás, de sosem fogja a dugattyús motorokat kiszorítani.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ablakzsiraf, 2016.08.29 15:11

Engem valahogy nem győzne meg ez a konstrukció mint vásárlót.
Ebben az árkategóriában, azért már nem alap bringát kap az ember, hanem egy jó középkategóriásat. Mint bringás egyszerűen nem látom az előnyét a láncnélküli-lánchajtás és az ár-érték viszonylatban. Nem vagyok sem versenyző sem fanatikus, de az nekem nem elég többlet ezért az árért, hogy szembe integet a többi láncnélkülis, akikből talán ha egyet láttam eddig az elmúlt években.
Azért jó lenne valami praktikumot is belevinni a dologba szerintem az eladhatóságért a kétségtelenül ötletes megoldás mellett.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html