Többmilliárdos nagyságrendben, kamatostól kapnak vissza banki ügyfelek százezrei bankjuktól, számlavezető takarékjuktól olyan, korábban felszámított díjakat, amelyeket az MNB később jogellenesnek minősített. A jegybank a hitelintézeti szektor 33 szereplőjét kötelezte erre, a kifizetések határidejét egy hónappal május végére tolta ki, de több érintett már április végéig utalt az ügyfeleknek. Annak is utánajártunk, hogy mit kell tennie annak, aki időközben bankot váltott.

Mennyi pénzről, hány bankszámláról van szó?

Bár arról részletes adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, hogy összesen hány ügyfélszámlára mekkora visszatérítés érkezhet - az érintett hitelintézetek, takarékszövetkezetek jelenleg végzik az erre vonatkozó összesítéseket - az MNB becslése szerint összességében tízmilliárdos nagyságrendű összeg visszafizetésére kerülhet sor, több százezer ügyfélszámlára. (A jegybank hasonló információkat közölt március közepén is, azóta tehát nem érkeztek be friss statisztikák.)

Hogy jut a pénzéhez, aki időközben bankot váltott vagy megszüntette a számláját?

A jegybank arról tájékoztatta a Napi.hu-t, hogy a pénzügyi szervezetek kötelezettsége a jogszabálysértően felszámított díjak valamennyi érintett fogyasztó számára történő visszatérítése.

A beszedett díjaknak a pénzügyi szervezetnél már folyószámlával nem rendelkező fogyasztók számára történő visszatérítése - a fogyasztó folyószámlaszámának, biztos lakcímének ismerete hiányában - nehézségekbe ütközhet, melyek megoldására a pénzügyi szervezetek eltérő megoldásokat dolgoztak ki.

Amennyiben a fogyasztó az elmúlt időszakban az eljárásokkal érintett bankok/takarékszövetkezetek valamelyikénél vezetett számláját megszüntette, és nem kapott még visszatérítést, értesítést a régi szolgáltatótól, úgy javasolt, hogy a fogyasztó a korábbi szolgáltatójánál tájékozódjon a visszatérítés menetével kapcsolatban, illetve az ahhoz esetlegesen szükséges további adatokat megadja a volt szolgáltatója számára.

Van-e folyamatban hasonló, több bankot érintő, egyéb lakossági díjakat, piaci magatartást érintő MNB-vizsgálat?

Az MNB a fogyasztók védelme érdekében további piaci szereplőknél vizsgálja a 2012. januárjától 2013 év végéig terjedő időszakban a pénzforgalmi szolgáltatásokra (azaz pl. számlavezetési díj, utalási és bankkártyás költségek) vonatkozóan egyoldalúan bevezetett, ügyfelek számára hátrányos díjmódosításokat. A jegybank várhatóan 2014 nyarán zárja le az ezzel kapcsolatos vizsgálatokat. Ezen túl, amennyiben szükséges, a 2014-ben eddig meghirdetett és ezután meghirdetésre kerülő hirdetményeket, szerződés- módosításokat, magatartásokat is kiemelten vizsgálja majd az MNB - közölte lapunkkal a jegybank.

Mi ez az egész?

Amint arról beszámoltunk, az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa 35 pénzügyi szervezetre csaknem 1,2 milliárd forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. A csütörtöki bejelentés indoklása szerint a pénzügyi szervezetek jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztók díjait és költségeit. A jegybank megtiltotta az érintett szolgáltatóknak a jogsértés folytatását, a jogtalanul elvont díjtöbbletet pedig 33 szolgáltatónak április 30-ig vissza kell fizetniük az ügyfeleknek.

A pénzintézeteknek a határozatok teljesítéséről május 15-ig be kell számolniuk az MNB-nek. Az Azenpenzem.hu szerint több érintett is bíróságon támadhatta meg az MNB-határozatot.

A megbírságolt pénzügyi intézmények közül 14 bank (összesen 823 millió forint bírság), 20 takarékszövetkezet (351 millió forint bírság), 1 pedig pénzügyi vállalkozás (12 millió forint bírság). A bankok esetében 7 millió forint, a takarékszövetkezetek esetében 2 millió forint volt a legalacsonyabb bírság, a legmagasabb pedig 98 millió (ennyit három bankra szabtak ki), illetve 35 millió forint (egy takarékszövetkezetet sújtott). Utóbbi azt jelenti, hogy öt szereplő viseli a bírságteher mintegy 40 százalékát.

Mit léptek eddig a bankok?

Összességében elmondható, hogy a bankok sem közlik, mekkora összeget utaltak vissza és hány számla érintett. Az egyes bankokról a következőket lehet tudni:

A Citibank szerdán küldött e-mail értesítést arról az ügyfeleinek, hogy április 28-án visszautalta a kérdéses díjakat - olvasóink jelzései alapján akár a 20 ezer forintot is meghaladhatta a hó végén jóváírt tételek összege.

Az Erste Bank a múlt hónapban a Budapesti Értéktőzsde honlapján közleményben jelentette be, hogy az ügyfeleknek április 30-ig visszafizetik az MNB határozatában szereplő, jogsértőnek minősített díjtételeket.

Az OTP Bank arról tájékoztatta a Napi.hu-t, hogy az eredeti határidőig visszautalta ügyfeleinek a jogsértőnek minősített díjakat.

Az MKB kedden azt közölte: továbbra is kitart azon meggyőződése mellett, hogy a tranzakciós illeték áthárítására a törvényi lehetőség - akár egyoldalú szerződésmódosítás keretében is - adott volt, illetve a bank ezt az ügyfelek számára legátláthatóbb módon tette meg. A bank ugyanakkor "az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva úgy döntött: nem támadja meg a felügyeleti döntést a bíróság előtt, és erre való tekintettel az eredeti határidőre, tehát április 30-án visszafizeti a határozat által jogszerűtlennek ítélt díjakat". A banknál élő bankszámlával rendelkező ügyfelek egyösszegű visszautalással, automatikusan jutnak az őket megillető összeghez. Azoknak pedig, akik jelenleg már nem ügyfelei a banknak, de az érintett időszakban - azaz 2013. január 7-e és 2014. március 13-a között - még azok voltak, a visszatérítés érdekében célszerű felvenniük a kapcsolatot a bankkal a [email protected] mailcímen vagy a 06 40 333 666-os telefonszámon.

A Budapest Bank arról tájékoztatta a Penzcentrum.hu-t, hogy a határozatban foglaltakat teljesítve a bírságot befizette, illetve az MNB által kifogásolt díjakat május 31-ig visszafizeti az érintett ügyfeleknek. (BB-ügyfél kollégánk ennek megfelelően arról számolt be, hogy nem is jött még a számlájára pénz a banktól. Az ügyfeleknek itt sincs teendőjük, amennyiben érintettek, a visszatérítést a határidőig automatikusan jóváírják számláikon. Az időközben bankot váltott ügyfeleknek postai úton, a rendelkezésre álló levelezési címre juttatják el a visszatérítést.

A CIB Bank esetében a "visszafizetendő díjak tranzakció típusonként egy összegben kerülnek jóváírásra az érintett ügyfelek bankunknál vezetett bankszámláján. A visszatérített díjak után járó, a díjak terhelése napjától a jóváírás napjáig számított kamat szintén egy összegben, külön tételként kerül jóváírásra az ügyfelek számláján." Azon ügyfeleknek, akiknek a díjvisszafizetés időpontjában nincs a CIB Banknál vezetett bankszámlája, a határidőig postai kifizetési utalványon fizetik vissza a felszámított díjtöbbletet, illetve az az után járó kamatot.