Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Futballpálya nagyságú autószalont épített a Wallis Motor Pest Kft. a Hungária körúton, mivel a cégcsoport Váci úti márkakereskedése már nem tudta maradéktalanul kielégíteni a prémiumautók iránt növekvő igényeket. Az új szalonon érződik, hogy a cég semmit sem bízott a véletlenre, hiszen egy olyan bemutatótérről van szó, ahol nem csak a háttérzenére és a folyamatosan online frissülő kivetített filmekre helyeznek nagy hangsúlyt, hanem az illatokra is.

A szalonban újragondolták az ügyfelek kiszolgálásának folyamatát is. A főépület hangsúlyos eleme a nagy recepciós pult, ahol egyenruhás alkalmazottak segítenek az eligazodásban. A várakozási idő alatt kölcsön iPad igényelhető, sőt a várakozó ügyfelek halaszthatatlan megbeszélésire a márkakereskedés tárgyaló használatot is biztosít.

A központi épület recepciója

Az újautó-vásárlók első körben egy úgynevezett "product geniussal" találkoznak, aki a jármű konfigurálásában, a külső- és belő színek, kárpitok összeállításában nyújt segítséget. Itt kap hangsúlyt a szalon 900 négyzetméteres alapterülete, ahol szinte a teljes modellpalettát kiállítják. A következő fázisban az értékesítési osztály kollégáival az árról és a finanszírozás feltételeiről kell már csak tárgyalnia az ügyfélnek.

Már rendelhető a BMW X2

A BMW X-családjának legújabb tagja, a fiatalos, dögös X2 hamarosan megtekinthető a Wallis Motor Pest szalonjában, a rendeléseket azonban már most le lehet adni.

Szerviz, másképp

Hogy nem egy átlagos szalonról van szó, az a fentiek mellett a szervizszolgáltatásokon is tetten érhető.

A Wallisnál tisztában vagyunk azzal, hogy gépjárműszerviz-szolgáltatásoknál a bizalom az elsődleges. Éppen ezért minden alkatrészcserét egy konzultáció előz meg az ügyféllel, ahol egy tablet segítségével mutatjuk be a munkafolyamatokat. Emellett a tulajdonosok megnézhetik saját elhasználódott, csereérett alkatrészeiket és az újakat is

- mondta Kele András, a cég kereskedelmi és marketing igazgatója.

A szerviztér

A szalonban a várakozás sem tekinthető "szokványosnak" A BMW-tulajdonosok több lehetőség közül választhatnak:

  • Megvárják az autót, ingyen fogyasztanak a kikészített üdítőből, vagy az exkluzív La Marzocco gépekkel főzött speciális kávékból. Igény szerint a szalon egyedi Isetta bárjának hideg- és melegétel-kínálata is rendelkezésre áll.
  • Igényelnek egyet a kereskedés több felszerelt tárgyalójából, vagy az ügyfeleknek fenntartott kölcsön iPad-ek közül és úgy folytatják a munkát, mint a saját irodájukban.
  • Nem helyben várakoznak, hanem igénybe veszik az ingyenes taxiszolgáltatást vagy a márkaszerviz által biztosított csereautót.

A járműveket természetesen a legapróbb szerelés után is kívül-belül lemosva kapják vissza a tulajdonosaik.

Kattintásra galéria nyílik

Minden szolgáltatás, amelyet a BMW újautó-vásárlók megkapnak, jár a Premium Selecion (újszerű használt autó), a BMW motorkerékpár és a MINI márka ügyfeleinek is.

Kedvezmények a Wallis Csoporttól

A Wallis márkakereskedésénél autót vagy motort vásárlók számos további kedvezményt vehetnek igénybe a Wallis cégcsoport egyéb szereplői által. Így kaphatnak MOM Park és Hegyvidék Bevásárlóközpont kártyát, kedvezményes golfozási lehetőséget az Academy Golf klubban, engedményeket a Sixt autókölcsönzőben, vagy a Praktikernél.

A különbség inkább csak "életérzésben" van, a szalon emeletén lévő motorkiállító térben például a vintage életérzést közvetítő márkához igazodva vannak felöltözve a kollégák, a MINI-k pedig egy exkluzív MINI Cube épületben, egyfajta ideiglenes művészeti galériában kerülnek kiállításra. A BMW elektromos autói fa padlón, különleges növényekkel körülvéve várják a vásárlókat egy fali gyorstöltő mellett.

A MINI-szalon

A hatalmas épületegyüttesben több mint 5 ezer négyzetméter hasznos tér van, az építésnél 228 tonna betonacélt, 89 tonna szerkezeti acélt és 3255 köbméter betont használtak fel. A 3 milliárdos zöldmezős beruházásnál volt, hogy 189 alvállalkozó dolgozott egyidőben.

Az energiaellátásról egy 45 kilowattos kiserőmű és 184 darab 1,6 négyzetméteres napelem gondoskodik. A hűtést- és a fűtést egy központi épületfelügyeleti rendszer működteti a helyiségek igénybevételének függvényében.

A Wallis Motor Pest messze a legnagyobb hazai BMW-kereskedő, a tavalyi értékesítési számai alapján a piac 33,7 százalékát, a szintén a cégcsoporthoz tartozó Wallis Motor Duna márkakereskedéssel együtt, a teljes piac 41,7 százalékát szerezték meg. Annak ellenére, hogy 2014-ben is már 36,1 százalékát lefedték a piacnak, a részesedésüket évről-évre növelni tudták.

A prémium-termékek piaca jól leképez bizonyos társadalmi változásokat. Sokan azt gondolják, hogy a magyar vásárlók - amint anyagi lehetőségük engedi - megvásárolnak egy belépő szintű új prémium autót. A valóság azonban az, hogy aki odáig jut, hogy vegyen például egy BMW-t az már nem a alapfelszereltségű 1-es és 3-as modelleket keresi, hanem például az X-család jól felszerelt darabjait. Ennek köszönhető az is, hogy nagyon jól teljesítenek az M sportmodellek is a magyar piacon

- tette hozzá Kele András.

A képek forrása: Németh Dániel

A cikk a Wallis Motor Pest támogatásával készült.