Így mentenék a nehéz helyzetben lévő magyar tejeseket

Ötszáz millió eurós intézkedéscsomagot jelentett be az Európai Bizottság, amivel a tej- és a sertéságazatot segítené – derült ki az uniós mezőgazdasági miniszterek hétfői rendkívüli ülése után.
Napi.hu, 2015. szeptember 8. kedd, 09:17
Fotó: Napi.hu

A csomag a tervek szerint tagállamokra lebontott, célzott támogatási borítékokat tartalmaz majd, amelyet a tagállamok döntése alapján oszthatnának szét a tejágazatban. Emellett új magántárolási konstrukciót vezetne be a Bizottság a sovány tejpor, a sajt és a sertéshús esetében. Szintén a helyzet javulását reméli a Bizottság a promóciós intézkedésekre rendelkezésre álló források megnövelésétől. Többek között magyar kérésre került be a tervezett intézkedések közé, hogy a tagállamoknak 50 százalék helyett 70 százalékos mértékben nyílik lehetősége a közvetlen kifizetések előlegeit kifizetni a gazdáknak - írja közleményében a Földművelésügyi Minisztérium. Ehhez kapcsolódóan a területalapon kifizetett vidékfejlesztési támogatásoknál 75 százalék helyett 85 százalék előleg fizethető október 16-tól.

Mindemellett az export előmozdítása érdekében a nem vám jellegű akadályok további lebontása és új, harmadik országbeli piacok keresése is segíthet az ágazatnak - véli a szaktárca-

Több tagállam, köztük Magyarország is kérte az intervenciós ár megemelését, ettől azonban a Bizottság elzárkózott, helyette a magántárolási rendszer erősítését támogatja. (Előbbit kérte korábban a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács is. A szervezet vezetője korábban a Napi.hu-nak elmondta, hogyha a jövő év elejéig nem változik semmi, úgy 2016 eleje igen "kritikus" lehet, a szakember nem tartotta kizártnak az üzembezárásokat, az állománycsökkentést, illetve az együtt járó tejtermelés-csökkenést sem.)

Mi örülünk

A magyar delegációt vezető Nagy István miniszter-helyettes általánosságban üdvözölte a bizottsági javaslatot, de kiemelte, hogy számos részletkérdést tisztázni kell. A delegációvezető szerint addig nem hozható megalapozott döntés, amíg nem ismerjük az 500 millió eurós keretösszeg tagállamok és intézkedések közötti felosztását. A tagállamoknak biztosítandó pénzösszegek meghatározása mellett ki kell dolgozni az elosztási kritériumok részletszabályait, amivel egyelőre adós maradt a Bizottság.

A Bizottság - a tagállamok nyomásának engedve - az ülés végén bejelentette, hogy még a hét folyamán kidolgozza a részletszabályokat, amelyeket a mezőgazdasági miniszterek szeptember 15-én vitatnak majd meg a luxemburgi informális tanácsülésen.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mirko, 2015.09.08 17:12

@Pluralista:
Miért kívánod te az oroszokat, és miért utálod azt amit a sajátod? Az embere nem sz@rik saját tányérjába rajtatok kívül.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

mirko, 2015.09.08 17:10

Vége az összkomfortnak, tejkvóta már pedig soha többé nem lesz. A fájdalomdíj amit most kapnak segít hozzászokni az új rendhez. A kvóta az újonnan belépők és a verseny kizárását, továbbá biztos piacot jelentett. Hol van ilyesmi a gazdaság más területein? Sehol!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.09.08 17:01

Szeptember elején a Görög-Eurázsiai Üzleti Tanács elnöke bejelentette, hogy a közeljövőben várhatóan teljes fordulatot vesz az Európai Unió Oroszországgal kapcsolatos hozzáállása. Szpirosz Kuvelisz, Görögország volt külügyminiszter-helyettese szerint ez nem egy sokáig tartó folyamat lesz, hanem a kialakuló válsághelyzet miatt egyik hónapról a másikra is az ellentétébe csaphat át az Európai Unió Oroszországgal kapcsolatos politikája, és a szankciók eltörlésre kerülhetnek. Nyugat-Európában az elmúlt egy év során élelmiszeripari válság alakult ki, a hazai vállalkozások nagy része egyik évről a másikra csődbe jut a szankciós politika miatt.


http://hidfo.ru/2015/09/tobb-ezer-gazda-vonult-brusszelbe-a-hazai-vallalkozasok-csodbe-jutasa-miatt/
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2015.09.08 12:16

Sok-sok támogatás hová ment???Legalább tíz éve tudott hogy a tejkvótát eltörlik,mennyire készültünk mi erre fel???Semennyire,látom.Persze hőbörögni,tüntetni mindig könnyebb mint fejleszteni,gondolkozni,ügyesen dolgozni.Drágán termelünk,de a munkaerő ára a békasegge alatt van.Ez inkább az érdekes.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.09.08 11:12

@pastorius: Nem csak a tejről van szó, hanem gyakorlatilag az összes mezőgazdasági termékről (alma, zöldségek, hús, tojás, gabona, stb.). És a magyar export nem csak közvetlenül ment az oroszokhoz, hanem gyakran alapanyagként, pl. Németországban konzerválva/palackozva/fagyasztva, tehát továbbfeldolgozva is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html