Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bő egy év alatt 517,6 milliárd forintnyi beruházást valósítottak meg hazai és külföldi befektetők az országban, amelyekkel 5811 munkahelyet teremtettek. Jászfényszarun az elmúlt hónapokban fejezték be a a thyssenkrupp Components Technology új futómű- és meghajtás-alkatrész előállító üzemének építését is - derül ki az MTI beszámolójából.

A mintegy 33,5 milliárd forintból, a magyar kormány több mint 10,5 milliárd forintos támogatásával, zöldmezős beruházással megépült gyárkomplexum mintegy 500 új munkahelyet teremt a telephelyen 2019-ig.

Nem elég Európa legversenyképesebb országai közé kerülni, tartósan ott is kell maradni - mondta a politikus. Egy versenyképes országhoz tőkeerős nagyvállalatok, azokhoz szervesen kapcsolódó kis- és közepes vállalkozások, valamint kiválóan képzett munkaerő szükséges, de kellenek erős nagyvárosok és velük együtt erősödő vidék is.

A német cég beruházásáért első körben 12 ország 60 helyszíne állt rajthoz és versenyzett, ebből választották ki a mintegy öt és félezer lakosú Jászfényszarut.

Magyarországon nemcsak ötletek vannak, hanem azokat igyekeznek gazdasági modellé alakítani. Ezt hívják magyar modellnek, amely ez idáig jól teljesít.

A magyar modell egyik pillére a teljes foglalkoztatottság. A második pillér, hogy Magyarországon sem a munkaerő, sem a demográfiai problémákat nem lehet "kívülről" megoldani. Magyarország nem akarja a demográfiai problémáit bevándorlással és migránsokkal megoldani. A harmadik pillért a versenyképes környezet, a rugalmas munkaerő-piaci szabályozás, a vonzó adórendszer jelenti, a szakképzési rendszert pedig a munkapiaci igényeknek megfelelően alakítják át - sorolta a kormányfő, aki a következő négy év egyik legfontosabb feladatának azt nevezte, hogy a német rendszer előnyeit átemelve, a régi magyar szakmunkásképzés hagyományait felhasználva létrehozzanak egy új, modern, működő szakképzési rendszert.

A parlamenti választásokról szólva Orbán Viktor kiállt az eddigi kormányzati gazdasági, politikai irányvonalak megtartása mellett, és a választás tétjének nevezte a magyarországi beruházások, városfejlesztések folytatódását. Szavai szerint

a fejlődésnek két feltétele van: a kiválóan képzett szakmunkások megléte és az ország biztonsága.

(Képünk illusztráció.)