Közel 600 milliárd forint értékű magyarországi fejlesztést valósít meg a közeljövőben a Mercedes-Benz - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Hartmut Schickkel, Daimler Busses vezetőjével és Jörg Schmidttel, a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetőjével folytatott megbeszélését követően - olvasható az NGM közleményében.

Kecskeméten egymilliárd eurós (313 milliárd forintos) beruházásból épül meg a Mercedes új gyára, amely 2500 embernek ad munkát, 185 milliárd forintból újgenerációs kompakt autók gyártásával bővítik a jelenlegi üzem tevékenységét, közel 80 milliárd forintos fejlesztés eredményeként pedig új karosszériagyártó egységet, illetve 4 milliárd forintból logisztikai bázis is építenek - ismertette a terveket a nemzetgazdasági tárca vezetője. Szerinte az hogy a Mercedes hosszútávra tervez, az is jelzi, hogy bérlakás-programot indított el, és bekapcsolódott a hazai duális képzésbe, illetve kutatásfejlesztésbe.

A Daimler és Magyarország az oktatási és kutatási együttműködést is még szorosabbra fűzi, ehhez jó alapot teremt, hogy a kabinet a 2014-2020-as időszakban megduplázta a kutatás-fejlesztésre fordítandó forrásokat - mondta Varga.