Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Fuerteventurára októberben, Lanzarotéra pedig novemberben indulnak el az első járatok, amelyek hetente közlekednek majd. A légitársaság emellett 2015 vége óta üzemeltet járatokat a kanári-szigeteki Tenerifére. Az új járatnyitás okaként Váradi József azt mondta, piaci átrendeződés miatt jelentősen megnőtt a kereslet a Kanári-szigetek iránt.

Az MTI kérdésére válaszolva közölte azt is, hogy a Wizz Air indul azon a pályázaton, amelyet az állam írt ki a nyugat-balkáni légi útvonalak üzemeltetésére. Hozzátette: ez olyan infrastruktúra-fejlesztést jelent, amelynek a társaság részese akar lenni, ugyanakkor még elemzik a lehetőségeket.

Az áprilisban megjelent pályázat kiírása szerint öt nyugat-balkáni útirányra várja az ajánlatokat a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a menetrend szerinti légi járatokat Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje, és Tirana útvonalon kell közlekedtetni közszolgáltatási szerződés (public service obligation, PSO) keretében, legalább heti 2 retúr járattal. A pályázatok beérkezési határideje május 19-én 10 óra.

A feltételek között szerepel, hogy a gépek életkora a szerződés teljesítésének időtartama alatt ne haladja meg a 8 évet, és legalább 30 fős minimum kapacitással kell rendelkezniük, továbbá valamennyi járaton magyar nyelven beszélő légiutas-kísérőnek kell szolgálatot teljesítenie.

A Wizz Air 2015-ben 22 százalékkal növelte utasforgalmát 19,2 millióra, jelenleg 10 repülőgépet állomásoztat Budapesten és egyet Debrecenben. A magyar piacon 30 százalékos részesedése van, a budapesti repülőtéren 2,8 millióra növelte utasszámát tavaly. A légitársaság az idén az előző évihez képest 27 százalékkal tervezi bővíteni a kapacitásait.

A társaság Magyarországról 23 ország 57 útvonalán repül, míg teljes hálózata 38 ország 123 célállomására terjed ki, amelyekre 420 útvonalon repül.