Bár a Budapesti Békéltető Testület szinte minden ügytípussal foglalkozik, a legtöbb panasz a kereskedelmet, a közüzemi szolgáltatásokat, a fogyasztói csoportokat, az építőipart és egyes utazásokhoz kapcsolódó szolgáltatásokat érinti - mondta keddi sajtótájékoztatóján Baranovszky György, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő békéltető testület elnöke. A legnagyobb halmazt az úgynevezett egyéb szolgáltatások jelentik és ebbe tartalmaznak a parkolással összefüggő panaszok is, amelyek ugrásszerűen megnőttek tavaly. Az elnök szerint ennek oka, hogy a fogyasztók úgy vélik, a parkolási társulások túlzott bírságokat állapítanak meg, de az is probléma, hogy gyakran egyáltalán nem figyelik a parkolókártyáknál a türelmi időt.

Ugyancsak jelentősen megugrottak a körülbelül egy évvel ezelőtt csődbe ment Malévval kapcsolatos ügyek, ezzel kapcsolatban azonban azt emelte ki Baranovszky, hogy ha egy céget felszámolnak, vagy végelszámolási eljárás folyik ellene, akkor nem tudnak semmit sem tenni. Ez főképp az építőiparban jelenti a legnagyobb problémát, de például a buszos termékbemutatóknál is jellemzően nehéz elérni a szervező vállalkozást, miután sok cég más országba, például Szlovákiába települt ki.

A kuponozással, netes vásárlással is gond van

Tavaly jelentek meg először jelentős számban a különböző nyereményjátékokkal, kuponokkal kapcsolatos panaszok is. Baranovszky ezen belül is kiemelte az interneten keresztül zajló kereskedelmet, hiszen gyakran fordultak hozzájuk a fogyasztók, hogy nem sikerül az adott kuponnal vásárolnia a világhálón, vagy nem akkora mértékben, mint az az ajánlatban szerepelt. Ezen kívül számos panasz érkezett a szavatosság, jótállási ügyekben is, de előfordultak olyan esetek is, amikor egy szakértői véleménnyel voltak gondok. Ilyen lehet, hogy ugyanaz a vállalkozás végzi a szakértői munkát, aki az alapszolgáltatást nyújtja, de előfordult olyan eset is, hogy annak alvállalkozója - mondta a békéltető testület vezetője.

Ezen kívül gyakran foglalkoznak hibás mobiltelefonok vagy bútorok cseréjével is, ahogy a közüzemi számlákkal kapcsolatos panaszok sem ritkák, miután a fogyasztók sokszor vitatják a számlán szereplő az elszámolt hőmennyiséget. Az utazásoknál pedig a szálláshely minősége, illetve maguknak az utazási programoknak az elmaradása, vagy elmaradása okoz fejtörést a fővárosiaknak.