Változatlanul fenyegetett helyzetben van az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület, illetve a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) - derül ki a szervezet által kiadott közleményből, amely szerint a pénzügyi nehézségek ellenére is folytatja a hajléktalan-, a menekült, család- és idősellátást, a rászoruló családokat támogató Hétköznapi Hősök Programot és az évtizede indított Tanulással és Sporttal a Hajléktalanság Ellen akciót.

Az egyesületre hatalmas teher nehezedik - különösen a téli krízis ellátás idején - főleg azért, mert 2010-ben a Főváros egyoldalúan felmondta az egyesülettel az együttműködést (közszolgáltatási szerződést). Ez az egyesület intézményeinek éves összesen több mint 1 milliárd forint bevételkiesést okoz.

Nem tartoznak kormánykedvencek közé

Iványi Gábor, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség lelkészi vezetője szerint érezhető, hogy az Oltalom és a MET nem tartozik a kormány által kedvelt és támogatott civil szervezetek közé.

A MET az új egyházi törvény által alkotmánysértő módon elvett egyházi státusza változatlanul rendezetlen. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a magyar Alkotmánybíróság jogerős határozatával egyezően megállapította a törvénytelenül visszatartott jogok folyamatos fennállását, és az egyháznak a magyar állammal szembeni kárigényét elismerte. Ennek nyomán a 2012-14-es évekre a kormány bizonyos összegeket kifizetett, de nem adta vissza az egyház technikai számát, és bár a folyamatos követelés jogosságát is kénytelen volt elismerni, a 2015-16-os évekre mégis vonakodik fizetni. Ezzel súlyos fenntartási nehézségek közé sodorja az egyház által az elmúlt negyedszázadban ellátott, államtól átvállalt szociális és oktatási feladatok végzését.

Emellett, az Oltalom V. kerületi, József nádor téri 64 férőhelyes női átmeneti szállását (ahol 2016-ban 126 nő lakott és 22 325 vendégéjszakát vettek igénybe) a fővárosi közgyűlés mindenfajta előzetes tárgyalás vagy tájékoztatás nélkül fel kívánja számolni. Tavaly október 3-án hatósági erővel próbáltak eljárásuknak érvényt szerezni, amit civil összefogással akkor sikerült meghiúsítani. A főváros azonban azóta is adós csereingatlan felkínálásával és az elvárható korrekt tárgyalás lehetővé tételével - olvasható a szervezet közleményében.

Folytatják

A nehézségek és a pénzügyi támogatás hiánya azonban nem gátolja meg MET-et és az Oltalmat, hogy folytassa tevékenységeit - hangsúlyozzák a közleményben.

A hajléktalan-ellátás során 2016-ban 2084 fő vette igénybe a Dankó utca 9. szám alatt nappali melegedőt, 1129-en pedig az éjszakai szállót. A Dankó utca 15-ben lévő fűtött utcában 1413 ember fordult meg nappal, 1088-an éjszaka. Az idei tervek között szerepel a Fűtött utcai kazán cseréje, egy 50 fős iskolabusz, illetve egy raktár vagy iroda-konténer beszerzése. A közlemény szerint a téli krízis időszakban az intézményekre 120 millió forint többlet költség hárul.

A Hétköznapi Hősök Program az Oltalom egyik legújabb kezdeményezése, amelynek keretében olyanokat támogatnának, akik nap, mint nap kényszerülnek szembenézni a létfenntartás nehézségeivel, miközben megpróbálnak mindent megadni gyermekeiknek, hogy nekik egyszer talán könnyebb lehessen. A program életre hívásával szeretnénk egy új platformot létrehozni, ami lehetőséget teremt, hogy sok nélkülözni kényszerülő család életét valamelyest könnyebbé tegyük. Fontosnak tartják, hogy az támogatott résztvevők személyre szabott, célzott segítséget kapjanak, ezért a támogatandó célok meghatározásánál a családokkal személyes találkozó keretei között, közösen választják ki, mi lenne az a segítség, aminek a leginkább örülnének. A programban minden felajánlás online érkezik, amely a program weboldalán mindenki számára látható.

Az Oltalom folytatja a Tanulással és Sporttal a Hajléktalanság Ellen programot is, amelyet az Oltalom Sportegyesületet az Oltalom Karitatív Egyesület és Wesley János Lelkészképző Főiskola dolgozói, valamint veteránsportolók hozták létre 2005-ben azzal a céllal, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű emberek számára is lehetőséget nyújtson a sportolásra. Az Egyesület célja, hogy a rászorulók minél szélesebb rétegét tudja elérni alternatív segítő módszerével, amelyben a sportot, mint terápiás eszközt alkalmazza a hátrányos helyzetű emberek mentális és fizikai állapotának javítására. A hátrányos helyzetűek sportban elért sikere elősegítheti továbbá a szegények és a hajléktalanok irányába kialakult előítéletek csökkenését is.