A magyar láncok több szempontból is hátrányban vannak a nagy multinacionális bolthálózatokkal szemben. Ezek közül az egyik, hogy többnyire kisboltokat tartanak, amelyek a szakportál szerint a legtöbb munkával és a legnagyobb költségekkel járnak. Egyrészt azért, mert sok településre kell egy-egy kisboltba kevés árut eljuttatni, ami magas fuvarköltséget jelent, másrészt például több boltvezető, vagy éppen pénztár kell ugyanakkora forgalomhoz egy kisebb alapterületű boltokból álló bolthálózatban.

Miközben 2017-ben az élelmiszeres boltok forgalma - folyó áron, tehát a pénztárban hagyott pénzzel számolva - 6 százalékkal nőtt, addig a magyar láncok egyike sem tudta meglépni ezt a szintet. A Coop-nál 4 százalékkal, a Reál Hungáriánál 2 százalékkal és a CBA-nal 1 százalékkal emelkedett. A három lánc egyébként ezerötszáz milliárdot visz a 4 800 milliárd forintos élelmiszerbolti piacból. Ez ugyan 30 százalék feletti részesedést jelent, de a multik - Tesco, Auchan, Lidl, Aldi, Spar például - gyorsabban nőttek, ami viszont arányvesztést jelent.

Viszont a magyar láncoknál fontos szempont, hogy mindenütt vannak franchise partnerek, vagy a lánchoz szorosan kötődő tagok és olyanok is, akik csak lazábban, például pusztán egyszerű árubeszerzéssel kapcsolódnak oda. Az előbbiek alapján például a CBA-nál ezer körül, a Coopnál két és félezer körül mozog a láncokhoz szorosabban kötődő boltok száma - írja a szakportál, amely arra jutott, hogy a CBA, Reál, Coop és társaik esetében 2017-ben háromszázzal csökkent a boltok száma. Ez a boltszámban 3 százalékos csökkenést jelent. (Fontos részlet, hogy ebbe az is beletartozhat, hogy egy üzlet kivált a láncból.)

A cikk nem tér rá ki, de a kiskereskedelmet is elérte a munkaerőhiány, amely fokozott bérversenyt idézett elő. A magas fizetések miatt viszont nehezebb helyzetbe kerültek a boltosok.

A magyar láncok körében a boltszám így változott tavaly:

Magyar láncok boltjai20162017Változás
CBA (összesített)21772086-91
Príma, Cent, CBA1031995-36
Cél, Partner11461091-55
Coop50124910-102
- lánchoz tartozó.2563.
- lánchoz nem tartozó.2347.
Reál (összesített)21852049-136
Reál Élelmiszer570490-80
Reál Pont16151559-56
Összesen93749045-329
Forrás: KSH, Blokkk.com