Egy évvel korábban, 2015 első fél évében 887 millió forint vesztesége volt a banknak. Az MFB idén június 30-án 210,1 milliárd forint saját tőkével rendelkezett, az egy évvel korábbi 205,7 milliárd forint után. A bank 1,2 milliárd forint céltartalékot képzett június végén, ami 44 millió forinttal haladja meg az egy évvel korábbit, míg nettó kamatbevétele 5,5 milliárd forint január-júniusban a 2015. első félévi 5,7 milliárd forint után.

A bank korábbi tájékoztatása szerint 2015-ben jelentősen nőtt az eredménye, a 2014-es 6,7 milliárd forint után tavaly 18,4 milliárd forintos konszolidált, IFRS szerinti adózott eredményt ért el. Az MFB hitelállománya 2015-ben 16 százalékkal, 723 milliárd forintra emelkedett, amely elsősorban a jelentős összegű egyedi hitelfolyósításokból adódott, miközben csaknem 80 százalékra nőtt a problémamentes hitelek aránya.