Példás tisztaság, mindent átható, ínycsiklandó csokoládéillat fogadja a látogatókat a Bonbonetti Choco Kft. budapesti üzemében. Itt évente mintegy 10 ezer tonna édességet gyártanak, ennek 12-15 százalékát teszik ki a különböző szaloncukrok, köztük a Tesco Brand néven forgalmazott, idén teljesen megújult ízvilágú és csomagolású termékek. Ugyanebben a gyárban készülnek a Tibi csokoládék, a konyakos meggyként is ismert Cherry Queen desszertek, a Franciadrazsé és a Dunakavics is.

Így készül a marcipános szaloncukor

A gyárlátogatás idején épp a marcipános szaloncukrok voltak soron. Ezek úgy készülnek, hogy a marcipán- és fondant-masszát összekeverik, majd egy gépe egy futószalagra egymás mellé több csíkot nyom belőle.

 

Ezeket szaloncukor-méretű darabokra vágják - ha hosszabbra hagynák, akár szeletes csoki is készülhet belőle -, majd hosszú hűtőalagúton vezetik keresztül. A marcipándarabok ezt követően kapják meg az alsó csokibevonatot.

Majd felülről is beborítják őket csokoládéval.

Mindez folyamatos ellenőrzés mellett történik: a nem elég tetszetős darabokat azonnal leveszik a szalagról. Ezt követően egy villámgyors gép egyenként fémgőzölt műanyag fóliába tekeri a szaloncukrokat, majd az így becsomagolt édességet egy automata porciózza ki és tölti zacskókba.


Izgalmas édességek a megújult csomagokban

Több mint kétezer vásárló és számos szakújságíró megkérdezésével, fél éven át tartó folyamatos termékteszteléssel és -fejlesztéssel alakította ki idei sajátmárkás szaloncukor-választékát a Tesco. A Tesco Brand rendkívül komoly versenyt jelent minőség tekintetében a legismertebb márkák számára. Ebben a kategóriában 12-féle ízű szaloncukor került november közepétől a Tesco áruházak polcaira.

Fontos minőségi változás, hogy ezek az édességek immár mind valódi csokoládéval készülnek, a zselés változatokat (alma, meggy és narancs ízben) valódi gyümölcskoncentrátumból, természetes színezékkel, gyümölcspektinnel sűrítve készítik, a gyártás során pedig nem használnak fel ízfokozót. Újdonság a Rákóczi túrós, a zserbós, a tojáslikőrös szaloncukor, valamint a gyermekeknek szánt, tejcsokiba mártott, banán-crispy és epres-robbanócukros töltelékű karácsonyi édességek. A hagyományos ízek kedvelői is találnak az ízlésüknek megfelelőt, hiszen a Tesco Brand választékából nem maradt ki a cappuccinós, a vajkaramellás, a marcipános és a kókuszos változat sem.

Hazai cukorból

A Tescónak készített édességek alapanyagainak többségét magyar partnercégektől vásárolják, a hazai beszállítók részesedése csomagolóanyagoknál pedig eléri a 80 százalékot. A kakaó természetesen Nyugat-Afrikából érkezik, de a cukrot az egyetlen hazai cukorgyárból szerzik be.

A Bonbonetti által gyártott édességek 75 százalékát Magyarországon értékesítik, a fennmaradó 25 százalékot 30 országba exportálják. Az exportpiacok között a holland, a lengyel, a cseh, az ukrán, a belorusz és az amerikai a legfontosabb, ide főként desszerteket szállítanak. Érdekesség, hogy Ukrajnában különösen népszerűek a drazsék, ám ott nem a zacskós termékeket keresik, hanem kimérve vásárolják ezeket az édességeket.

A tesztelési, kóstolási folyamatból a Napi.hu sem maradt ki. A tesztek során az egyik legnagyobb pozitív meglepetést a valódi gyümölcskoncentrátumból készülő zselés szaloncukrok okozták: ezekben tényleg igazi gyümölcsíz köszön vissza, amit jól kiegészít a csokoládébevonat. Szintén nagyon jól sikerült az étcsokis-tojáslikőrös édesség, de a gyerekeknek szánt, tejcsokiba mártott, banán-crispy és epres-robbanócukros töltelékű szaloncukrok is kiemelkedőek lettek.

Cikkünk megjelenését a Tesco támogatta.