A beruházás részeként a gyár régi hűtőházának épületét alakították át úgy, hogy a húsfeldolgozást támogassa, emellett egy új, panírozó gépsort is beállítottak az üzembe. Ez azután kap majd nagyobb szerepet, hogy a cég jövőre befejezi azt az uniós forrásból megvalósuló termékfejlesztését, amely elsősorban gyorsan elkészülő, olaj nélkül süthető húsos termékek kifejlesztését célozza. Ezen túlmenően panírozott zöldségek, gyümölcsök − brokkoli, karfiol és almakarika − készítését is tervezik. Miskolcon további 100 milliós beruházással javítanák az üzem műszaki biztonságát, illetve már terveznek egy újabb, mintegy 300 millió forintos beruházást is. A dolgozók egészségfejlesztésére pályázati támogatást nyertek.

Emellett jelenleg is várják, hogy a cég albertirsai üzemének fejlesztését célzó, mintegy 285 millió forintos pályázatukat elbírálják. Addig is szeptemberben elindítanák az első magyarországi, csak fagyasztott termékekre specializált webáruházat. Kezdetben a főváros, Albertirsa és Miskolc környékén vállalják a házhoz szállítást, majd az igények függvényében terjeszkednek.

Az aszály a hűtőiparnak sem tett jót, számos termék alapanyaga kevesebb lett a tervezettnél, ezért gyártani is csak kisebb mennyiséget tudtunk − mondja Losó. Bár Nyugat-Európában folyamatosan élénkül a gyorsfagyasztott zöldség- és gyümölcsfélék iránti kereslet és folyamatos az áremelkedés, a cég törekszik arra, hogy csak a magyar piac ellátására szánt mennyiségen felüli árut exportálja. Az idén már az árbevétel több mint felét adta a kivitel. A cég tavaly 3,4 milliárd forintos árbevételt ért el, a nyereséget pedig újabb fejlesztésekre fordította.