A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A válság hatásai a hostelek piacán leginkább 2010-ben és 2011-ben érződtek, az elmúlt öt évben az idén tapasztalható először emelkedő tendencia a forgalomban − mondta Bényi Árpád, az Interflat Hostel és Apartmanház tulajdonosa.  Nemcsak az alacsony árak, hanem a "hostel-hangulat", az ismerkedés és a közösségi élet miatt választják a külföldi turisták a budapesti hosteleket. A hostelforgalom nyáron folyamatosan nagy, az általunk megkérdezett hostelek 80-90 százalékos kihasználtsággal működnek. Különösen a Sziget Fesztivál idején ugrik meg a forgalom, a fesztivált követő napon tele vannak a hostelek − tette hozzá Bényi. Az európai egyetemek tavaszi és őszi szünetei is megnövelik a vendégek számát, hiszen az Egyesült Államokból, Kanadából vagy Ázsiából Európába érkező, 21 év körüli cserediákok legtöbbje ilyenkor utazik el más európai országokba − mondta a Big Fish Hostel egyik munkatársa. Míg az európai utazókra az jellemző, hogy az olcsó repülőjáratokhoz igazítják úti céljaikat, és két-három éjszakára, jellemzően hétvégére maradnak az adott helyen, a tengerentúlról, Ázsiából érkező hátizsákos turisták akár öt-tíz országba is ellátogatnak egy út során − mondták el Nils Jendri és Puskás Veronika, a Wombat's hostellánc budapesti hostelének vezetői.

Az egy hónapja megnyitott Wombat's 461 férőhelyével Budapest legnagyobb hostele, a második legnagyobb budapesti hostel csak 70-80 ággyal rendelkezik. A bécsi központú hostelláncnak már van három hostele Bécsben, egy Münchenben és egy Berlinben. A hostel vezetői azért döntöttek a budapesti hostelnyitás mellett, mert a turisták többsége az útikönyvekben leírt útvonalakat követi, és Budapest központi helyszínnek számít a Berlin−Prága−Bécs−München−Balkán célpontok között, akár olcsó repülőjárattal, akár vonattal érkeznek a látogatók. A turisták jellemzően két-három, de maximum hét napig maradnak − mondta Jendri és Puskás. A budapesti és általában az európai piac is sokszereplős, csak néhány olyan nagyobb hostellánc működik, amelynek több országban is vannak szálláshelyei.

Az árak a hostelek többségében rugalmasak: a fesztiválok idején és a nyári főszezonban (elsősorban júliusban és augusztusban) emelkednek, de mivel sok nem hivatalosan működő, lakásból kialakított hostel működik a városban, az árakból gyakran alkudni is lehet. Az olcsóbb, 8-10 ágyas szobákra is ugyanolyan nagy a kereslet, mint a 2-4 ágyas apartmanokra, szobákra. Az árak 10−20 euró között alakulnak. A turisták többsége a hostelkereső weboldalakon talál szállást, ahol el tudja olvasni a hostelről érkezett visszajelzéseket is, a foglalások döntő többsége minden hostelnél ezeken az oldalakon történik − mondta a Big Fish Hostel munkatársa. A családias hangulat, a tisztaság, az alkalmazottak segítőkészsége és a központi elhelyezkedés jelentik a legfontosabb szempontot a hostelkeresők számára − mondták az általunk megkérdezett hostelek munkatársai.