"Két hónapja ott ülök a tárgyalóasztalnál, csak nem jönnek", ez a baj - jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó című fórumán az IMF/EU-konzultációról szólva. Hozzátette: Magyarország kinyilvánította tárgyalási szándékát, előkészítette a főtárgyaló pozícióját, és a jegybankkal kapcsolatos kérdéseket is rendezte.

Orbán a hazai adózási helyzettel kapcsolatban elmondta: a kormány célkitűzése, munkájának rendezőelve az, hogy legalább 5,5 millió ember éljen munkából, vállalkozásból. A kormányfő előadásában kifejtette: 2010-ben 3,8 millió ember dolgozott, ám közülük 1,2 millióan nem fizettek adót, vagyis 2,6 millió ember tartotta fenn az országot. Ez lehetetlen, ez képtelenség, önmagában is abszurditás, hosszabb távon pedig tragédia - figyelmeztetett Orbán, aki szerint ha nem sikerül elérni azt, hogy legalább 5,5 millió ember dolgozzon és fizessen adót, akkor a magyar gazdaságnak nincs jövője, a kormány pedig nem tudja végrehajtani programját.

"Össze kell növeszteni" az adórendszert és a középosztályt

Ez társadalompolitikai célkitűzés is egyben, 5,5 millió ember munkája ugyanis automatikusan magával hozná a középosztály felerősödését - mondta Orbán Viktor, aki szerint ha nincs stabil középosztály, nincs politikai stabilitás sem, a gazdaság nem tudja megtermelni a nyugdíjasoknak fizetendő nyugdíjat. Ha azt látni, hogy a választási kampányban több szó esik az újraelosztásról, mint az adórendszerről, akkor a kormányzat nem járt sikerrel; ellenkező esetben azonban kijelenthető: megtörtént a társadalom középosztály-központú átalakítása. "Össze kell növeszteni" az adórendszert és a középosztályt - ez a tétje szerinte a következő másfél év politikai kihívásának.

"Mindig van közegellenállás, de azt le kell törni"

Megjegyezte ugyanakkor, hogy bár az átalakítások radikális szakaszán már túl vannak - így az elkövetkező, konszolidációs időszak békésebb, nyugodtabb lesz -, nincs olyan reform, amellyel szemben ne lennének ellenérdekeltek, ám ez nem ad felmentést a kormányzatnak a programja végrehajtásában. Mindig van közegellenállás, de azt le kell törni, vagy megegyezéssel meg kell szelídíteni - fogalmazott, közölve: támogatja Parragh László MKIK-elnök javaslatát, hogy a kamara és a kormány közösen tekintse át az eddigi átalakításokat, valamint azt is, hogy azok közül melyek alakultak "nem kívánatos irányba". Ezeket a tervek szerint március végéig "beazonosítják", és a kabinet pedig április végéig teljesíti e közös bizottság ajánlásait.

"Buta politika" az EU-pénzek felfüggesztése

Rendkívül buta politikának és rossz vezetői felfogásnak tartja a miniszterelnök az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy függesszenek fel Magyarországnak szánt kohéziós pénzeket. Hogyan szeretne az EU és az európai gazdaság kilábalni a válságból, ha azt a rossz vezetői mentalitást képviseli, hogy a rosszakat támogatja, a jókat meg bünteti? - tette fel a kérdést a miniszterelnök. Megjegyezte, Magyarország költségvetési hiánya idén és 2013-ban is a 7-8. legalacsonyabb lesz az unióban, és csökken az ország államadóssága is.

A kormányfő szerint az olyan vezetői felfogással, mint amilyet az Európai Bizottság képvisel, még egy "vidéki kócerájt" sem lehetne elvezetni. Megismételte ugyanakkor, hogy szerinte Magyarországtól egy fillért sem fognak elvenni.

Az uniós támogatások magyarországi felhasználásával nem elégedett Orbán, azon változtatni kell, és hatékonyabbá tenni. Az országot ért külföldi kritikákra úgy reagált: a kabinet eddig is ellenállt az olyan nyomásnak, amely csak a radikális ellenállást támogatja, van azonban néhány ügy, amelyben egyenesen kell fogalmazni.

Az MKIK támogatja a szerkezetátalakítást

Az idén öt nagy kihívással kell szembenéznie Magyarországnak - mondta Parragh László, az MKIK elnöke a szakmai rendezvényen. Meg kell találni az együttműködést a megsértett üzleti körökkel, emellett kihívást jelent még a finanszírozás, a strukturális átalakítások végig vitele, a foglalkoztatás bővítése és a növekedés beindítása. Március végéig jöjjön létre egy közös munka a kamara és a kormány között, tekintsék át az eddigi folyamatokat - javasolta Parragh.

A kamara támogatja a szerkezetátalakítást, ha az átalakításokat végig tudják vinni, fenntartható pályára kerülhet Magyarország - véli Parragh. Az MKIK-elnök szerint nagyon fontos az is, hogy Magyarország ne szakadjon túlzottan le Németországtól. Szerinte ha nem tud Magyarország rácsatlakozni a német bővülésre, beszállítói pozíciói tovább romlanak.