Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára elmondta: a kormány 2020-ig összesen mintegy 1500 milliárd forinttal támogatja a vasút fejlesztését. Ennek eredményeként mintegy 880 kilométer vasútvonalat korszerűsítenek, és közel 45 ezer férőhelynyi újjármű-kapacitás lesz elérhető az évtized végéig - írta az MTI.

Hozzátette, hogy a 2014-2020 közötti európai uniós ciklusban a támogatásokból a korábbi 27 százalékkal szemben 37 százalékkal részesedik a vasúti közlekedés. A Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti szakasz felújítása során a rendelkezésre álló nettó 23 milliárd forintból villamosítják a teljes, 46 kilométer hosszú vonalszakaszt, megszüntetik a lassú jeleket, Sárospatak és Sátoraljaújhely között pedig új töltést építenek, amely fontos árvízvédelmi feladatokat is ellát majd.

A beruházás 2019 nyarára készül el.

A Zemplén és a főváros közötti közlekedés feltételeit javítja az is, hogy a napokban megkezdik a Rákos-Hatvan szakasz felújítását, tavaly pedig a Nagyút-Mezőkeresztes közötti szakasz újult meg - jelezte Mosóczi László. A következő években a Budapest-Esztergom, a Püspökladány-Biharkeresztes, a Zalaszentiván-Nagykanizsa és a Szabadbattyán-Balatonfüred vonalak fejlesztéseivel a hazai villamosított vasutak hossza megközelíti majd a 3300 kilométert.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében komoly közúti fejlesztések is lesznek a következő években: még az idén megépül az M30-as autópálya Tornyosnémeti és az országhatár közötti szakasza, 2018 elején pedig megindul a Miskolc-Tornyosnémeti szakasz építése, közel 57 kilométeren. Az M35-ös és M4-es autópályák párhuzamos fejlesztéseivel mindkét irányban kiegészül a Miskolc és Debrecen között már most teljes hosszban meglévő, magas színvonalú közúti összeköttetés. Ezzel elérik, hogy Miskolctól a romániai Nagyvárad irányába autópályán lehessen közlekedni.

Az említett fejlesztésekkel a Lengyelország, Szlovákia, valamint Magyarország keleti régióit egymással, valamint a tengeri kikötőkkel összekötő Via Carpatia útvonal hazai szakaszai a következő években hiánytalanul kiépülnek - mondta Mosóczi László. Hörcsik Richárd zempléni-abaúji országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) kiemelte: egy több mint 27 éves történet végére kerül pont ezzel a beruházással, ugyanis a helybeliek a rendszerváltás óta szeretnének villamosított vasutat. A beruházás után a Sátoraljaújhely-Budapest közötti menetidő négyről három órára csökken. Hozzáfűzte: szeretnék, ha a feltételek javulásával együtt 2019-től ismét naponta közlekedhetnének intercity vonatok Sátoraljaújhely és Budapest között.