Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Úgy néz ki, hogy idén pénzügyi szempontból is pozitív lesz a Sziget Fesztivál mérlege - mondta lapunknak Gerendai Károly, a Sziget Kft. egyik tulajdonosa, aki pontos adatokról még nem tudott beszámolni. Ehhez az eredményhez az is kell, hogy ne következzen be valami olyan "esemény" a környezet rendbetétele során, ami megdobná a költségeket. Tavaly 200 milliós veszteséggel zárult a rendezvény.

A tavalyi 3,3 milliárdos költségvetést idén összébb húztuk, 300 millió forintot lefaragtunk belőle, aminek tehát úgy néz ki, hogy meg lett az eredménye, és egyben egy pozitív látható jövőkép is kirajzolódott - fogalmazott Gerendai, aki szerint ez egy jó lépés volt részükről.

Idén 379 ezren szigeteltek

A szigeteseknek a pénzügyi adatoknál pontosabb információjuk van a közönség számáról. Eszerint egy kis mértékben visszaesett a látogatók száma, ebben az évben 379 ezer vendég volt a fesztiválon, míg tavaly 385 ezren. A bérletesek száma mintegy tíz százalékkal csökkent, miközben a napi jeggyel érkező száma körülbelül ugyanilyen mértékben emelkedett. A legtöbben a fesztivál utolsó két napján látogattak ki, ekkor 64-65 ezren fordultak meg a Hajógyári szigeten, míg az első néhány napon kevesebben. Az időjárás összességében kedvezett a rendezvénynek - tette hozzá Gerendai.

A vendégek számára azért is fontos, hogy milyen pénzügyi eredménnyel zárult a rendezvény, mert ez teremtheti meg annak a megállapodásnak az alapját, amelynek eredményeként ismét Gerendaiék száz százalékos tulajdonába kerülne a rendezvény szervező társaság. Most tehát folytatódhatnak a tárgyalások az OTP Bankkal, amely kész lenne hitelt folyósítani a szigeteseknek a vásárláshoz.