Ingyenesen megtekinthető klasszikus magyar filmekkel ünnepli a forradalom évfordulóját a Filmalap - adta hírül a szervezet.

A március 15. reggeltől vasárnap estig ingyen megtekinthető filmekből álló ünnepi válogatásban látható Sára Sándor 80 huszár (1978) című alkotásának felújított változata, amely a Lengyelországból hazaszökő Lenkey század történetét dolgozza fel.

Szabadon nézhető az ötvenes évek legnagyobb filmes vállalkozása, a Föltámadott a tenger (1953, rendezők: Nádasdy Kálmán, Ranódy László, Szemes Mihály) is, melynek középpontjában az 1848-as forradalom, illetve Petőfi és Bem barátsága áll, a kor ízlésének és ideológiájának megfelelő feldolgozásban.

Az ünnepi filmválogatásban megtekinthető Lugossy László Berlinale Ezüst Medve-díjas filmje, a Szirmok, virágok, koszorúk (1984), mely Cserhalmi György és Őze Lajos főszereplésével készült és a világosi fegyverletétel után játszódik - olvasható a közleményben.

A Magyar Nemzeti Filmalap - Filmarchívum és az MTVA együttműködésének köszönhetően idén egy igazi ritkaság, Bódy Gábor látványos filmeposza, a háromrészes Psyché (1980) gazdagítja a március 15-i filmválogatást. A Weöres Sándor verses regényéből készült film máig megőrizte frissességét, provokatív szellemét. Hősei életútját a felvilágosodás korától egészen az 1920-as évekig, mintegy 150 éven keresztül követi nyomon. Az 1825-27-es pozsonyi reformországgyűlés teljes jelenete csak ebben a háromrészes változatában látható. A film digitális felújítása Hildebrand István operatőr közreműködésével készült.

Hildebrand operatőri munkáját Várkonyi Zoltán történelmi filmjeiből ismeri a közönség, és ő volt az operatőre többek között az ünnepi hétvégén szabadon megtekinthető A kőszívű ember fiai (1965) című filmnek is, amely a Baradlay család történetén keresztül eleveníti meg a szabadságharc időszakát.

A Filmalap - Filmarchívum mindemellett egy frissen készült montázzsal ünnepli az 1848-as forradalom évfordulóját. Az összeállítást Konkol Máté készítette:

Az 1848-as forradalom és szabadságharc arcai a magyar filmben from Filmalap - Filmarchívum on Vimeo.