Mindent un már a karanténban? Ingyen is szórakozhat

A kijárási korlátozások második hetére bármennyire is csábítónak tűnt az otthoni munkavégzés, mostanra már valószínűleg a társadalom többsége kezdi fojtogatónak érezni a bezártságot. A járvány közepette viszont sok társaság tette ingyenessé szolgáltatásait, hogy segítse az emberek szórakozását. Sok eleve költségmentes lehetőség is van azonban, hogy elviselhetőbb legyen az otthon lét, vagy legalább megtörjön a monotónia.
Szabó Dániel, 2020. április 11. szombat, 16:44
Fotó: Getty Images

Egyes becslések szerint a világon most legalább egymilliárd ember a nap legnagyobb részében nem hagyja el az otthonát. Bár a megszokott környezet nyugalmat ígér, azután hogy több hete kényszerülnek emberek nagy tömegei a négy fal közé, már sokakat kezd fojtogatni az önkéntes (vagy éppen hatóságilag elrendelt) bezártság.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) tájékoztatása szerint sokakban alakulhat ki szorongás, vagy pánik a karantén miatt. A mentális egészség romlásának leggyakoribb tünetei között említik:

  • a saját egészség iránti félelmet és aggodalmat,
  • a változásokat az alvási és/vagy az étkezési szokásokban,
  • a koncentrációs nehézségek megjelenését,
  • a krónikus egészségügyi problémák súlyosbodását,
  • az alkohol, dohánytermékek vagy egyéb tudatmódosítók, drogok fokozott használatát.

Az amerikai egészségügyi szervezet a stressz kezelésének módjai között említi, ha valaki szünetelteti a hírek folyamatos követését, ideértve a közösségi médiában terjedő információkat is, korlátozva, hogy hányszor néz híradot, olvas az eseményekről egy nap.

Javasolják emellett még, hogy aki ezeket a tüneteket észleli magán, fokozottan vigyázzon a testi állapotára: lélegezzen mélyeket, meditáljon, ha elfogja a szorongás, vagy a pánik. Kérik, próbáljon egészségesen és rendszeresen étkezni, tartson kiegyensúlyozott diétát, végezzen testmozgást, aludjon sokat. Ha azt észleli, hogy tudatmódosítókkal próbálja kezelni a problémát, akkor kerülje az alkoholfogyasztást, mert az maga zavarhatja az alvási ciklust, ami csak fokozza a szorongást.

Megoldásként említik, hogy lépjen kapcsolatba másokkal. Beszéljen azokkal az emberekkel, akikben megbízik, beszéljen velük arról, ha nyomasztva érzi magát, valamint arról, miként viseli a karanténos helyzetet.

Segíthet az is, ha beütemez különböző programokat, amelyek segítik a kikapcsolódást. Kezdjen bele valamilyen relaxáló tevékenységbe. Ezek kapcsán sok támpontot nem ad a CDC, viszont az elmúlt időszak több kutatása is foglalkozott azzal, hogy mi segítheti a legjobban a figyelemelterelésben.

Mankót nyújthatnak a videójátékok

A kutatások azt mutatják, hogy a videojátékok akár hatékony eszközök lehetnek a koncentrációzavar, vagy a szorongás kezelésében. Természetesen nem mindegyik program és nem mindenkinek segíthet, de általánosságban a feladatorientált, nem céltalan lövöldözésre szolgáló játékokat ajánlják az ezzel foglalkozó pszichológusok. Az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association) egy szakcikke szerint bár sokkal több kutatás foglalkozik a negatív hatásaikkal, az is igazolható, hogy jelentősen javítják az ember hangulatát, relaxálnak, biztosíthatják a flow-élményt, ami lényegében az elme működésének egy olyan állapota, melynek során az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál, amitől örömmel töltődik fel, abban teljesen feloldódik.

Az említett cikkben kiemelik például a Portal 2 nevű játékot, amelyben a játékosoknak rejtvényeket kell megoldaniuk térkapuk kihelyezésével. Itt főként az segíti a jobb hangulat kialakítását, hogy a kihívások, ha nem is könnyűek, de megoldhatók, nem kell azon gondolkodni, hogy mi is a probléma, hanem a feladat adott, csak a célra vezető módot kell kitalálni, miközben világosak a szabályok, az eszközkészleten pedig nem kell gondolkodni, könnyűek a választási lehetőségek.

A csoportosan játszott játékok (multiplayer) esetében pedig a közösségi élmények is segíthetik a kikapcsolódást. Az interneten pedig jelenleg több ingyenes program is található, amely az embert a karanténból egy virtuális világba vonza be. A Steam nevezetű játékáruházban több száz, különbözű zsánerű ingyenes játék közül lehet válogatni. Időről időre pedig a kiadók az eleve fizetős programjaikat is ingyenessé teszik - akár örökre is.

 

Ingyenesen játszható játékok a Steamen

Böngészd a legújabb és legjátszottabb ingyenesen játszható játékokat a Steamen

 

De a nagyobb fejlesztők mind rendelkeznek saját áruházzal, ahol lehet válogatni, ezekre érdemes rákeresni a böngészőben.

A családok élőben is játszhatnak

Bár az elmúlt években ismét népszerűvé váltak a társasjátékok, ezekből viszonylag kevés van a legtöbb családnál felhalmozva. A szókirakó vagy a Gazdálkodj okosan! pár napig izgalmas lehet, de az előreláthatólag még hetekig tartó karanténban ezekre könnyű ráunni. Miközben hangulatjavításra kiváló a társasozás: itt is világos feladatok vannak, kötött eszközkészlettel, vagyis az embernek egy gondolatmechanizmust kell csak használnia, miközben más emberekkel beszélget, megfeledkezve arról, miért is van a négy fal között.

Sok ingyenesen letölthető, otthon kinyomtatható társasjáték elérhető, amelyekhez vagy nem kellenek bábuk, vagy mondjuk Lego-figurákkal helyettesíthetők. Az Education.com oldalon kifejezetten oktatójátékok vannak, de ezekhez angoltudás is szükséges.

Printable Board Games

Printable board games help kids learn in a fun and challenging way. Print out a few printable board games to assemble with your child and start playing.

 

De az interneten a "nyomtatható társasjáték" kifejezésre számos lehetőség lesz elérhető. Arra érdemes figyelni, hogy ismert és fizetős társasokat is lehet így találni, de ezek használata szerzői jogi okokból tilos.

Vannak ingyen filmek is

Nem alternatív, hanem teljesen legális forrásokban ingyenes filmek is elérhetők. Magyarországon például a karantén idejére a Nemzeti Filmintézet tette ingyenessé filmarchívumát, ahol olyan klasszikusokat lehet megnézni, mint A Pál utcai fiúk, Egri csillagok vagy éppen a Tizedes meg a többiek.

Online Filmklasszikusok - Alapfilmek

Az NFI Filmarchívum szakemberei által összeállított 90 mozgóképet tartalmazó válogatásban irodalmi alkotások filmváltozatai, fontos történelmi, ifjúsági és animációs filmek szerepelnek, melyek felhasználhatók a magyar irodalom, történelem és médiaismeret online oktatásához, továbbá hozzájárulhatnak a tartalmas kikapcsolódáshoz is.

Angolul pedig az Internet Archives oldalán lehet ingyen fekete-fehér klasszikusokat nézni.

Moving Image Archive

Download or listen to free movies, films, and videos This library contains digital movies uploaded by Archive users which range from classic full-length films, to daily alternative news broadcasts, to cartoons and concerts. Many of these videos are available for free download. Check our FAQ for ...

Sok streamszolgáltatónál is vannak bevezető kedvezmények, akár ingyenes próbaidőszakok, soknál ez most hosszabb ideig tart a kijárási korlátozásokra való tekintettel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

znojmo, 2020.04.13 23:54

@Zsaba:
Embertelen mocskos állatság, embereket bezárni és egy lyukon adni nekik a kaját. Éljenek a büdös áporodott levegőjű fingszagú lakásukban boldogan mert törődnek velük. Dögöljön meg az összes rohadék aki ezt a sorsot szánja a 65 éven felülieknek. Ma ők holnap ti!
Le a zsarnoksággal, bármilyen címen adják el. Ki a szabadba levegőre!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zsaba, 2020.04.13 23:16

@znojmo: Nyilván te már be vagy zárva kényszerzubbonyban gumiszobába te nyomorult...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.04.12 21:52

Soha nem értettem, hogy hogyan lehet unatkozni. Főleg a mai világban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.04.12 16:44

@Zsaba:
Menj a p****ba ezzel a mentalitással. becsuknálak örökre egy kényelmes általad leírtakkal ellátott cellában!
Fizet téged ezért valaki mondjuk azok aki k a világhisztit csinálják?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zsaba, 2020.04.12 16:14

Ha van egy jó számítógép meg tv, akkor már kb végtelen dolgot lehet csináélni velük és akkor még másik száz és száz dolgot sorohatnék, amiből nincs az a beszáradt ember, aki ne találna szórakoztatót, sőt akár szenvedélykeltőt... aki mindent un és smmi ilyet nem talál otthon... az vagy valami élehetetlen putriban lakik, ahol gyertyával világít és vagy feneketlen mély depresszióban van és azonnali kezelésre szorul mert maga ellen fog fordulni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html