Igazi önmegvalósító projektnek indult, aztán hamarosan fél Európából a 11. kerületi roncstelepre jártak nagyon menő lakberendezők egy-egy olyan tárgyért, ami kis túlzással bárhol máshol jó eséllyel a kukában, hulladékhasznosítóban végezte volna. "Mi akkor jövünk, amikor már tényleg csak a roncstelep van hátra" - mondja Baracsi Katalin, a világon az egyik első, ipari eszközöket újrahasznosított lakberendezési tárggyá varázsoló és ezeket értékesítő vállalkozás, az artKRAFT kitalálója, megvalósítója és működtetője.

"Bútoraink és kiegészítőink a 20. század ipari vagy mezőgazdasági múltjába repítenek" - írják magukról honlapjukon. A tárgyak eredeti funkcióját gyakran újrafogalmazva építenek lovaskocsi-ülésből fotelt, satupadból bárpultot, kábeldobból dohányzóasztalt, csodálatos, de romos redőnyös irodai és fiókkazettás műhelyszekrényeket hoznak rendbe a lehető legtöbb eredeti elemet megtartva. Ahol lehet, a színeket, a festést is. "Egy elemeire esett piros műbőr fotel a '70-es évekből igazi kincs számunkra, felújítjuk és már mehet is lakásba, irodába, kocsmába."

QP | Quality Placement

Iparágat teremtett az artKRAFT, amikor 2008-ban elindult, még egyáltalán nem volt elfogadott, hogy ilyen bútorokkal rendezzenek be bármit is, az indusztriális vonal még csak mellékcsapásnak sem számított. Az egész világon kettő kereskedés volt, amik ilyen cuccokkal foglalkoztak, egy francia és egy amerikai - ezek ma is működnek -, senki más sehol. Az artKRAFT első vásárlóiból aztán idővel csinos konkurencia épült ki - főleg a német és skandináv nyelvterületeken.

A felsőoktatásban eltöltött pár éves körözés, többféle intézmény - a kertészeti egyetemtől a műszaki informatikáig - kipróbálása, majd otthagyása után a 2000-es évek elején "a 20-as éveimben kitaláltam, hogy legyek lakberendező és beiratkoztam egy két éves lakberendező iskolába a Műegyetemre". Úgy festhet, Katalin ekkor találta meg az irányt, de nem, már "gyerekkoromban is mindig bútorokat tologattam".

Ráerősített a bútortologató attitűdre egy másik gyerekkori élmény, Katalin édesapja ugyanis vasutas volt Budaörsön és volt olyan, hogy amikor az állomást átépítették, két évre egy hűtőházban, mint lakásban helyezték el őket, ahol teherliftekkel lehetett közlekedni az épületen belül (mint egyik-másik amerikai filmben a loftokban), ami azért igazi indusztriális fíling. Nem beszélve arról, hogy egy vasútállomás és annak berendezése önmagában is komoly ipari lakberendezői identitást építő közeg.

Baracsi Katalin
Kép: artKRAFT

A lakberendező kurzus záró vizsgafeladataként be kellett rendezni egy 100 négyzetméteres lakóházat. Lényegében ekkor kezdődött az egész, mert Katalin azt találta ki, hogy ipari jellegű stílusban rendezi be a házat, s ehhez "bónuszfeladatként" azt is fel kellett deríteni, hogy hol lehet szert tenni az ilyen jellegű bútorokra, lámpákra, tárgyakra, dekorációs elemekre, bármire. Merthogy addig jellemzően sehol, azok a források, amiket akkor elkezdett felfedezni és azóta többé-kevésbé működnek, akkor még sehol sem voltak, a bezárt gyárak, intézmények használhatatlannak ítélt - persze közben nagyon is használható - berendezései, tárgyai mentek a pusztulásba.

Porta melletti alkudozás a MÁV-nál

A lakberendezőség gyakorlása közben pompásan működött az indusztriális fixáció, "elkezdtem először csak magamnak vásárolni ezeket a tárgyakat". Hogy honnan? A MÁV ebből a szempontból igazi aranybánya, a felszámolt vonalak, szárnyvonalak mentén az elhagyott állomásépületek felbecsülhetetlen lelőhelyeknek számítottak, ahogy a bezárás előtt álló gyártelepek is. "Akkor még simán oda lehetett menni, és ha megtaláltam a hangot a portás bácsival vagy a bontókkal, hozzá lehetett jutni ehhez-ahhoz." Időközben a még csak saját használatra gyűjtött tárgyakkal kezdett megtelni az albérlet, lépni kellett. A 22. kerületben egy kis székgyárban 2008-ban kibérelt egy 80 négyzetméteres raktárat, oda átcuccolta a gyűjteményt, az lett az kezdőcsomag, abból indult az artKRAFT. A második lépés egy angol és német nyelvű weboldal indítása volt, mert magyar érdeklődőre akkor - és utána is még jó darabig - egyáltalán nem lehetett számítani. "Az első három évben egyáltalán nem volt magyar vásárló, senki."

artKRAFT

Beindult az egyszemélyes self-made vállalkozás, még bőven a lakberendezés árnyékában. A tárgyak felújításához azonban asztalos, villanyszerelő, lakatos szakemberekre volt szükség, akik megtalálása sokkal nehezebbnek bizonyult a tárgyak megtalálásánál. "Mindenhol kerestem, kérdeztem az ismerőstől, az ismerős ismerősétől, vittem próbamunkákat nekik, kábé 50 asztalost kipróbáltam." Végül Szabadszállás - onnan származnak a szülei - környékén talált "mindenféle szaki bácsit, akik csinálták nekem a felújítási munkákat". De a weboldalra például ő fotózott - miután elvégzett ezért egy fotóskurzust a MOME-n -, mert arra nem tudott külön szakembert fizetni, de ő fordította és feltette a weboldalra a szövegeket, vagy csomagolta a svájci bankárnak az ipari lámpát, küldte el gyorspostával.

A piros gipszoroszlán és a hangár

Mindeközben lakberendezősködött és persze eljött az a pont, amikor "elkezdtek olyan igények is bejönni, hogy például piros gipszoroszlánt szeretne valaki a nappaliban, amik már nagyon nem az én ízlésem, és tudtam, hogy ezeket már így nem nagyon szeretném". Így az artKRAFT lett az egyéni vállalkozás főfoglalkozása, olyannyira, hogy pár év után már már ki tudott termelni egy alkalmazottat.

Négy alkalmazottal megy a bolt Katalin vezetésével, ők újítják fel a becserkészett tárgyakat, és segítenek a bemutatóteremben. Eleinte külső vállalkozókkal végeztették a felújításokat, de eléggé hektikusan folytak ezek a munkák, hiszen gyakran kerültek elő "fontosabb" munkák, amik miatt rendre hátrébb sorolták az artKRAFT-os feladatokat, így viszont a megrendelők felé a permanens feszülés maradt a szállítással. Több tucatnyi vállalkozással próbálkoztak, és végül úgy döntöttek, hogy csinálnak egy saját asztalos műhelyt.

Hitel nélkül, csak saját pénzből

Az egyéni vállalkozásban indult indusztriál biznisz nagyon sok anyagköltséggel járt, alapvetően ezért alapítottak rá egy kft-t. Az Artkraft Design Kft.-t 2012. júliusában hozták létre 500 ezer forint jegyzett tőkével, amit aztán a szabályozás változásának megfelelően 3 millió forintra emeltek.
A társaság az alapítás óta folyamatosan nyereséges, "2020 biztosan nem lesz olyan jó, de eddig teljesen szépen növekedett az egész". A cég 2019-es forgalma 46,6 millió forint volt, adózott eredménye minimálisan meghaladta az egymillió forintot.
Hitel nincs a cégben, saját forrásból, megtakarításból indult az egész és azóta is fenn tudja tartani magát, beruházások, fejlesztések, bérletek mind ki van termelve. Katalin férje közgazdász, aki felsővezető volt egy multicégnél, de teljes kiégés jött, semmit nem volt hajlandó tovább csinálni és bejött az artKRAFT-ba, hogy mégse otthon üljön. Annyira érdekes lett számára a cég, hogy elkezdett vele foglalkozni. Mostanra leosztották a feladatokat, már ő is az indusztriális piactérnek dolgozik, ez tartja el a családjukat meg persze az alkalmazottakat is.

Bár a székgyárban 200 négyzetméterre bővült az artKRAFT területe, ezt is elég hamar kinőtték és 2014-ben nagyobb raktárat és bemutatóteret kellett keresni, így a 11. kerületbe a Csonka Gépgyár (később Április 4. Gépgyár) egyik hangárjába költöztek - abban a gyárban készítették a paksi atomerőműhöz a különböző fém alkatrészeket, még most is működik a tetőgerendákra szerelt ipari mozgatódaru. A kezdetben nagyon kellemes, dús fákkal övezett gyárterület mostanra igazi armageddon külsőt öltött, a jelenleg több mint ezer négyzetméteres bérlemény körül roncstelep roncstelepet ér, volt olyan látogató, aki szóvá is tette, "hogyan képesek ilyen helyen lenni?". A bemutatótér többszáz négyzetmétere könnyűipari múzeumnak is elmenne, van egy ugyanekkora raktár és gyártelepen vannak a műhelyek is, ahol a felújítási munkák folynak.

Az artKRAFT vadászterületei az ország legrozsdább övezetei, lebontásra ítélt gyárak, bezárás előtt álló iskolák, kórházak, közintézmények, boltok, gyógyszertárak, lakóházak berendezéseire, hagyatékokra vadásznak. "Így legalább nem dobják ki a szemétbe a sok tárgyat, amik pompásan felhasználhatóak még szinte bármire. A konténerbe darálás helyett mi pénzt is adunk értük, hiszen

ez kultúrtörténelem, dizájntörténelem, meg tudjuk őrizni az időket.

Az elején Katalin személyesen járt gyárakhoz, kórházakhoz, de amikor gyereke született és 3 évig otthon maradt vele, ki kellett "építenie" egy bár nagyon ritka szövésű, de az ország egészét lefedő hálózatot olyan gyűjtőkből, akik tudják, hogy miket szeret, mire ugrik és azokat nagy biztonsággal össze is szedik - sok minden más mellett. Mindent gyűjtenek - van olyan kereskedő partnerük, aki például a textilek közül válogat és vásárol -, hatalmas telepeken halmozzák fel a szerzeményeket, Katalin kéthavonta megy hozzájuk teherautóval és kiválogatja, amit meg is vásárol. Jól működő beszerzési technológia, a gyűjtőknél landol ugyanis minden, ami nem a hulladéktelepeken vagy MÉH-lerakatokban. "Ez a titka mindennek, a kapcsolatok."

A bontások bányák is

Ugyancsak jelentős forrás a különböző bontások, amelyeken azért jellemzően ugyanazok a bontó vállalkozások dolgoznak, bontó szakma is viszonylag zártkörű és nem is túl nagy. "Ha ezek vezetőit ismered, akkor hallani fogsz arról, hogy be fogják zárni ezt vagy azt az üzemet, iskolát, kórházat, hol indult meg már a felszámolás és akkor már fel lehet venni a kapcsolatot, hogy közvetlenül a bulldózerek előtt még is bemehessünk." Ebben a folyamatban persze jelentkezik a konkurencia is, akik mindent vesznek, ők is rárepülnek olyan bontásokra, amikre az artKRAFT.

Az olyan fogás azért ritka, mint amikor egy hatalmas papírgyárat lehetett kibelezni, "ilyen hívást lehet, hogy csak öt évente kapsz", iskolabezárás egy évben, ha egyszer beesik, orvosi rendelő meg talán egy félévben is egyszer". "Az ellátással azért szerintem soha nem lesz gond, hogy ne találjunk tök jó tárgyakat, persze egyre messzebb kell menni, már határon kívülről is érkeznek cuccok."

A bútor az érdekes.

Az artKRAFT-nál a bútor a főcsapás, "egy retro piros műbőr fotel, egy düledező munkaasztal vagy iratszekrény, vagy egy rozsdásodó fém öltözőszekrény, ami a bezárásra ítélt cégnek már semmilyen szempontból sem használható kvázi hulladék, nekünk érték, tök jó alapanyag". Egy felszámolásra, bontásra ítélt intézményben kevés az esély arra, hogy a bútorokat is bevonnák az esetleg sorban álló hitelezők kielégítési körébe, főleg, ha öreg, ócska darabokról van szó.

Raklaponként jöttek a külföldi megrendelések

Bár a honlapon külön menüpont a világítás, a lámpák szerepe kiegészítővé zsugorodott, "nagyon sok ipari lámpás cég van, ugyanazt csinálják, ez a piac telített". A lámpának a felújítása és tárolása igényli a legkevesebb szaktudást és ezek tárolásához kell a legkevesebb hely is. Legalább tizenöt olyan lámpás van az országban, aki összegyűjti, be tudja tenni egy 20 négyzetméteres pincébe, maga megcsinálja a villanyszerelést, nem kell villanyszerelő és el tudja adni.

artKRAFT

Nem véletlenül az angol és német nyelvű honlap felállítása volt az első lépések egyike, hiszen ez a műfaj szinte ismeretlen volt Magyarországon. Az első években szinte kizárólag nyugat-európai, főleg német és skandináv vásárlók jelentkeztek úgy, hogy az artKRAFT ebben az időben főleg nagykereskedésként működött, azaz a honlap alapján jött a vásárló és raklaponként vitték a tárgyakat, amiket aztán a saját piacaikon tovább adtak. Persze minden azonnal fizetéssel ment - és most is így megy -, a magyar kereskedelemben talán túlzottan is elterjedt bizományos értékesítést nem erőltették egyik részről sem.

"Jöttek a kereskedők külföldről, a McDonald's megkeresett, válogattak a filmesek bérlésre már akkor is, amikor még nem lendült fel ennyire itt a filmipar, kreatívok meg hasonlók estek be." Megjelentek az első külföldi magánszemélyek is, Svájcból, Ausztriából, Németországból, ezeken a piacokon gyorsan terjedt a kereskedés híre. "A német piacra lépésben nagyon sokat segített, hogy a legnagyobb külföldi lakberendezési lapoknak megírtam, hogy ki vagyok, mivel foglalkozom, nézzék meg a weboldalt, és a legnagyobb német nyelvű lap

a Schöner Wohne egyetlen egyszer berakta ezt az anyagot,

hogy Budapesten nyílt egy ilyen piactér és azóta, 10 éve a Google Analytics szerint még mindig ez a cikk hozza a legtöbb találatot." Sokkal többet nem is nagyon fektettek a marketingbe, ennek ellenére soha nem voltak eladási nehézségeik, inkább várólista van tárgyakra.

Előbb a külföldi, aztán a hazai vevők jöttek

Továbbra is a külföldi megrendelésekre épült az üzlet, túlnyomó többségben arról szólt, hogy "külföldieknek küldtük ki a cuccot". Egy idő után aztán, amikor Európában elkezdett bejönni az indusztriális stílus, már nem kellett keresni a külföldi kapcsolatokat, hanem a svéd, német kereskedők idejöttek megnézni, hogy mit szeretnének vásárolni, sorban jöttek a kereskedők, akik hatalmas mennyiségben elkezdtek vásárolni, amit csak lehetett, "nem kellett keresni, hogy kinek adok el".

Ennek nyomán 3-4 év után megérkeztek a magyar lakberendezők is, a Kossuth-díjas építész, F. Kovács Attila volt az első a szakmából, aki mondta, hogy "na, akkor innen válogatok" és így kezdett befolyni a magyar lakberendezési szcénába az artKRAFT. Bár megmaradtak a magyar szakmai vásárlók is, a lakberendezők hozzák az ügyfeleiket, így egyre több magánvásárlók talál rá a roncsautók között az artKRAFT-hangárra. Sok a céges vásárló is, borászat, airbnb-lakást berendezők, éttermek, üzletek, és sok tárgyat visznek saját lakásba is, "például hajdúszoboszlói ötvenes házaspár is simán bejön".

artKRAFT

Erős a maszkulin vásárlóerő, 30-60-as férfiak jönnek, talán ezért is nagyon mennek a mindenféle fémbútorok, például a fém orvosi vitrinek, amik itt-ott még ma is üzemben vannak. Egy időben ezek annyira kedveltek voltak, hogy dél-koreai kereskedők jártak Magyarországra felvásárolni ezeket, annyira felverték az árakat, hogy itthon már alig-alig lehetett találni, "Külföldről hoztunk ilyeneket, mert a dél-koreaiak elvittek szinte az összeset".

Nagyon szeretik a nagy asztalokat is, a 2 méternél is nagyobb régi műhelyasztalokat "mi csináljuk meg, a lakatos régi géplábból öntvénylábazatot farag és arra az asztalosok bontott fából asztallapot az asztalosok szerelnek, így lesz aztán étkezőasztal".

Külföldről is jönnek a tippek

Igazi ritkaságok is felbukkannak a szerelőcsarnokban, például egy 1930-as évekből egy angol boltberendezés, minden darabján jelezett. A belvárosból hozták el, Katalin egy éven keresztül alkudozott rá, felújították, ez valószínűleg több éven keresztül itt fog állni, de ezért bármennyi pénzt el lehet kérni, hiszen soha nem fog senki találkozni ilyennel, ilyen biztosan nincs több, egyszer csak beesik a vevője. "Megnézte az iparművészeti múzeum, a szentendrei skanzen még a covid előtt meg is akarta venni, lehet, hogy 3 éven keresztül itt fog állni, de olyan értékű, hogy nem sajnálom, ha még évekig nem viszik el."

Vagy nagyon ritkán találnak gyönyörű, monarchiabeli korabeli papírprést, amivel a könyvkötő dolgozott annak idején, a mai napig használják. ilyen egy vagy két évente egyszer, ha van. Magyarországon nagyon kevés bútor maradt fenn a Bauhaus idejéből, ezért ezek nagyon ritkák, drágák is, ha náluk megjelenik bármilyen Bauhaus szék vagy bútor, az azonnal elkel. "Most tudtam életemben először gyógyszertári berendezést vásárolni, még az asztalosokra vár." Ezekre ugyanis a nagy antikosok azon nyomban ráindulnak, hiszen ők ugyanúgy felvásárolnak bútort, igaz, többnyire más stílusban, s maguk restaurálják. Ezek 1800-as évekbeli ónémet bútorok, méterre árulják, annyira ritka. "Egy vidéki orvos törzsvásárlónk, szólt, hogy az egyik gyógyszertárat ott bezárják, így tudtam előzni és megvenni egy gyógyszertári berendezést." A régi boltberendezések, például szatócsbolt bútorai, felszerelései is nagyon különlegesek és kuriózumnak számítanak.

A legnagyobb egyszeri tétel még a 2010-es évek elején jött össze, egy törzsvásárlójuk egy kuvaiti bizniszcsapatot elvitt a Szimplába, akik teljesen beleszerettek, miközben söröztek, hogy nekik ilyen bútorok kellenek, s másnap meg is jelentek az akkor még a kis székgyárban üzemelő artKRAFT-nál. Nézegettek, nézegettek majd távoztak. Két hétre rá viszont beesett egy megrendelés egy több száz négyzetméteres szabadulószoba-komplexum teljes berendezésére - Kuvaitban. A "csomag", amit be kellett szerezni, felújíttatni a vállalkozókkal, bútorokat, dekorációkat, világítást, szóval mindent tartalmazott. "Azt hittem, ez vicc, ilyen nincs." Nagyon szűk volt a határidő, de megcsinálták, konténerben hajóval küldték ki.

Egymagában pedig egy, az 1910-es évekből származó szecessziós fodrászberendezés volt a legdrágább - szintén 5 millió forint körül volt az ára -, ami már éve óta állt a boltban. Egy szekszárdi hagyatékból vásárolta, romokban volt, gyönyörűen felújított, mindenki nézte innen-onnan, magyar sztárfodrászok, külföldiek, majd kábé három év után egy bécsi fodrász szalon vásárolta meg.

Terjeszkedésben nem nagyon gondolkodnak, "egy Amerikában élő magyar beleszeretett, és nagyon csinálta volna, de nem értette az indusztriális stílust, miről szól a lakberendezés, a bútorok, a tárgyak, ő csak a pénzügyi részét látta benne, semmi más nem érdekli, de észrevette, hogy jó biznisz. Miután oda én már nem tudok szakmailag belefolyni, így aztán ebből nem lett semmi."

Magyar törzsvásárló is jelentkezett, hogy beszállna, ugyancsak pénzügyi befektetőként, de végül a cég függetlenségét szem előtt tartva nem lett belőle semmi. Szakmai befektető pedig eddig nem bukkant fel, olyan inkább, aki az ötletet egy az egyben "lopta le" és megcsinálta máshol.