Ismert nevek, celebek szállnak be a dohánybizniszbe

Kevesebb mint 3200 magánszemély között osztotta szét a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a a több mint 5400 trafikkoncessziót. Budapesten sok a CBA-s, a vidéki városok piacait pedig egy-egy magánszemély vagy család "uralja".
Hőnyi Gyula, NAPI, 2013. április 23. kedd, 17:05
Fotó: Napi.hu

A valamivel több mint 5400 most kiosztott dohánykereskedelmi koncessziót valamivel kevesebb mint 3200 magánszemély kapta meg. A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. által nyilvánosságra hozott listából kiderül, hogy több tucat család (férj-feleség, rokonok) élt a lehetőséggel, így a 3200 koncesszió jóval kevesebb érdekkörbe került, ráadásul az első ránézésre is megállapítható, hogy sok magánszemély mögött élelmiszer-kereskedelmi lánc áll.

Budapesten például a CBA Kereskedelmi Kft. vezetője, Gyelán Zsolt élt mind az öt lehetőségével, ahogy Viszokay Árpád, a lánc felügyelőbizottságának tagja is több koncessziót kapott - ennek is köszönhető, hogy a cég igazgatósági tagjainak 60 százaléka nyert a pályázaton, ők összesen 17 üzletet működtethetnek. A fővárosban tehát sok CBA-hoz köthető magánszemély nyert koncessziót, míg vidéken több Coop-hoz kötődő jutott ilyen lehetőséghez.

Budapesten Sztanó Tamás, a Leroy Cafe tulajdonosa is ringbe szállt, de a Csetényi-Krskó (Hamu és Gyémánt, illetve Cigar Tower) páros is kapott koncessziót - az index.hu ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy Csetényi - akinek testvére is nyithat két trafikot - Rogán Antal polgármester társasházi szomszédja, míg a Hamu és Gyémánt nemrég nyerte meg az önkormányzat 120 milliós kommunikációs tenderét.

A koncessziós szerződés megkötése a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-vel még nem elégséges feltétele a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységnek - figyelmeztet közleményében a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), amely szerint a vámhatósági engedély megszerzéséig a koncesszió elnyerése esetén sem lehet a dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet megkezdeni, vagyis dohányterméket beszerezni, illetve forgalmazni.

A kilencedik kerületben például egy család 8 engedélyhez jutott. Jószerével persze nincs olyan fővárosi kerület, ahol minden egyes koncessziós lehetőség egy-egy személyhez került volna, sőt, minden körzetben több olyan magánszemély van, aki "tarolja" majd a piacot 4-5 koncesszióval. Külön kuriózum, hogy egy kínai család egyedül ékelődött be a piacba, férj és feleség a 12. és 18. kerületben összesen 10 koncessziót szerzett. Az Index.hu információi szerint Vu Quy Duong ismert kereskedő, nevéhez kötődik például a 2005-ben kétmilliárd forintos beruházással felépített Sárkány Center üzletközpont is.

Nem más a vidéki piac sem, vannak olyan települések, illetve városok, ahol egy-egy család meghatározó szerepet tölt majd be, Győrben például a 6 tucat koncessziót 11 magánszemély fedi le. Miskolcon a nagyjából 90 megszerezhető koncessziót 13-14 magánszemély között osztották el, míg Cegléden a 14 megszerezhető helyből egy család hatot vitt el. Van olyan község és nagyobb város is, ahol igyekeztek szétszórni a koncessziót, bár ezeknél is becsúszott egy-egy magánszemély, aki minimum kettőhöz jutott, ez a helyzet például Komáromban vagy Komlón.

Az sem ártott a pályáztatás során, ha valaki polgármester, legalábbis erre utal, hogy a fonyódi településvezető fia 3 trafik működtetésének jogát nyerte el, de Algyőn például a három trafikból kettőt Herczeg Józsefné kapott, miközben a polgármestert Herczeg Józsefnek hívják - olvasható az index.hu-n. Ezen kívül nyert az iszáki városvezető, ahogy Eged István, Pétervására polgármestere is több dohányboltot üzemeltethet.

Vannak valamennyire meglepő nyertesek is, így például Schuch István Timuzsin, a Veszprém profi kézilabdázója is így kívánja kiegészíteni a fizetését, ahogy Gaál Noémit, a TV2 időjósát és Palcsó Tamást, a Megasztár énekesét is a győztesek között találjuk.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

nyuggerbarat, 2013.04.24 11:23

Dohányozzatok minél többet, hamarabb elpatkoltok és a pénzetek megy a Bóvliktor haverjaihoz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

meszi9, 2013.04.24 10:08

@megalodon: "Akárkikből nem lehet itt trafikos."
Ez így igaz. Az egyik Budapesti kerületbe, a kerület összes koncesszióját egy kínai házaspár nyerte meg. Hasonló történt, amikor két évvel ezelőtt a médiát "újra szabályozták" itt is pár kiválasztott kapta meg a média megrendelések több mint 90 %-át. Körülbelül 1000 vállalkozás meg tönkrement. De lehetne itt hosszú sorokat írni más különböző szakmák "központosításáról" is. Kérdezem, 2014-ben majd ez a pár 1000 kiválasztott újgazdag fogja a Fideszt ismét hatalomra juttatni ?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

clearwater, 2013.04.24 08:51

Magyarországon kb 20-30 évente a vagyonok legfelsőbb szintű kirablása és újraelosztása történik (1948-50, 1989-91, 2010-). Csoda-e ha az értelmesebb része elhagyja az országot?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

nonsense, 2013.04.23 22:20

@megalodon:

kérdezd szkiitát, ő az ügyeletes troll!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2013.04.23 19:32

Akárkikből nem lehet itt trafikos. Fideszközeli,Cba tag,meteorológus olimpiai bajnokoknak lehet némi esélye ha sikerül ráadásul megnyernie a megasztárt is.....

Mindössze arra lennék kiváncsi, hogy ezeket a feltételeket vajon, hogyan fogalmazták bele a pályázati kiírásba, anélkül, hogy a hasukat fogták volna a röhögéstől a pályázók :-DDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html