Ismert nevekkel bővült a NAV szégyenlistája - mutatjuk kikkel

Több mint háromezer személlyel szemben tart nyilván tízmillió forintot meghaladó adótartozást a NAV. A listán ismert neveket is találni, többek között Marcsika rokonsága és Zalatnay Cini jótevője is adós.
Domokos Erika, 2017. július 11. kedd, 07:08

Ismerős nevekre bukkanhatunk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) magánszemélyeket felsoroló első negyedéves adóslistáján. Erre azok a magánszemélyek és egyéni vállalkozók kerülnek fel, akiknél az adóhatóság 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozást tart nyilván. A lajstromban több mint háromezer név olvasható, 2336 magánszemélyé és 781 egyéni vállalkozóé - van köztük sok kínai név magyarországi regisztrált lakcímmel, és feltűnnek külföldi lakóhellyel rendelkező személyek is, főként ukrajnai címmel, de akad szerbiai, romániai és olaszországi is.

Az adóslistára felkerült a többmilliárdos csalással vádolt, bróker Marcsika néven elhíresült Dobrai Sándorné rokonsága: a férje, Dobrai Sándor, az egyik leánya, Dobrai Erika, valamint az egykor utazási irodaként működő Kun-Mediátor Kft.-ben Marcsika tulajdonostársa, Kemecsi László. Sajtóhírek szerint Kemecsi az egyik veje Dobarinénak, de adóslistán van a másik, volt veje is, a román származású egykori focista Binder Ciprian Claudiu is. A Karib-tengeri Belize-ben elfogott Marcsika a vádirat szerint 15 éven át folytatott jogosulatlanul betétgyűjtést cégének irodáiban, a közel 800 sértett sérelmére elkövetett bűncselekmények kárértéke meghaladja a tízmilliárd forintot, míg a sértetteknek az évek során kevesebb mint négymilliárd forintnyi "hozamot" fizetett ki.

Dobrainé férje és két leánya három cégben érdekeltek, egy vendéglátó (Elite-Line Bt.), egy rendezvényszervező (Múzeumkert Zrt.) és egy fodrászat-szépségápolás (Erixa Bt.) főtevékenységű vállalkozásban, az üzletrészeket a rendőrség biztosítási intézkedés alá vonta, s több végrehajtás is indult a társaságokkal szemben. A Céginfo.hu adatai szerint az egyik vállalkozásnak alig volt tavaly bevétele, a másik kettőnek összesen néhány millió forint, s veszteségesen zárták az évet.

Listán van a Blikk által Zalatnay Sarolta egykori "jótevőjének" nevezett, dunakeszi lakóhelyű Árva Ferenc is, aki 2006-ban másodmagával várta a börtön előtt az onnét szabadult énekesnőt, és lakáshoz is juttatta. Árva 2014 végén még a legnagyobb adótartozó magánszemély volt a NAV akkori negyedéves listáján, a bírságokkal és kamatokkal együtt közel egymilliárdos adóssággal.

Továbbra is adóslistán van Koltai Róbert színész fia, P. Koltai Gábor filmproducer, az ő és társai 2010-ben indult büntetőeljárásában a közelmúltban született elsőfokú ítélet. A Fővárosi Törvényszék felmentette a producert a milliárdos nagyságrendű költségvetési csalás, pénzmosás és más bűncselekmények vádja alól. Koltai az eljárás során tagadta bűnösségét. Az ügyről bővebben itt olvashat.

A NAV nyilvántartása szerint továbbra is adótartozása van mások mellett Kozsónak, azaz Kocsor Zsoltnak, az Ámokfutók frontemberének, Hertelendy Klárának, művésznevén Baby Klárinak, az egykori Baby Sisters együttes tagjának, a volt szocialista politikus, börtönt megjárt Zuschlag Jánosnak, Valkó Csabának és Prekuta Bálintnak, a fővárosi Rác fürdő felújításában részt vett üzletembereknek, valamint a fegyházbüntetésre ítélt Portik Tamásnak is.

Adóslistára került az olasz származású, Siófokon élő vállalkozó Francesco Campana, aki a cégadatok szerint a helyi Villa Italia szálláshelyet és éttermet, valamint a Német Olasz Pékséget üzemeltető cég tulajdonosa.

A NAV szerint tízmilliónál nagyobb adótartozása van a balatonlellei Márton Lajos egyéni vállalkozónak, aki a helyi, Rákóczi utcai Márton Cukrászdát üzemelteti, s a cégadatok szerint ingatlanberuházó társaságokban is érdekelt.

Listán van a mali-magyar Bailo Amadou, aki 2015-ös lemondásáig MSZP-s önkormányzati képviselő volt Bácsalmáson.

A kecskeméti Hasur Csaba neve is olvasható a szégyenlistán, aki feltételezhetően azonos a kecskeméti milliárdos számlagyáros ügyben a sajtóban H. Csabaként említett elsőrendű vádlottal, aki korábban a vám-és pénzügyőrségnél dolgozott.

A kiterjedt céghálóval rendelkező Kőszegi Zoltán továbbra is a listán van, a hozzá köthető egyik vállalkozás nyert a ferencvárosi önkormányzat ingatlanértékesítési pályázatán, amit a műemléki védettséget élvező Lónyay utca 26. alatti épületre írtak ki.

Listán van a debreceni Gellén András, a DVSC Kézilabda Kft. volt tulajdonos-ügyvezetője is.

Tízmilliónál nagyobb adótartozása van Aranyos Tibor Zoltánnak, akinek vezetése alatt vagy tulajdonában álló, postai tevékenységet végző EU Posta Zrt. és Postagalamb Kft. egykor - 2010 előtt - a Magyar Posta Zrt. és leányvállalata alvállalkozójaként dolgozott. A cégek azóta felszámolással, illetve kényszertörléssel megszűntek.

A listán több dr. előnevű személy is szerepel, köztük ügyvédek és orvosok, többek közt Fendrik Zsolt ügyvéd, aki egykor képviselte a zalaegerszegi jégcsarnokot megvásárló céget, s a cégadatok szerint több ingatlanos vállalkozásban megfordult. A NAV tartozást tart nyilván Pribeli Ferenc ügyvéd, a Fehérvár F.C. Kft. egyik volt tulajdonosával, a plasztikai sebész Seffer Istvánnal és a szülész-nőgyógyász Vereczkey Attilával szemben is.

A gödöllői Haupert József is huzamosabb ideje fent van az adóslistán, aki a helyi Kiskastély egyik tulajdonos-építtetőjeként ismert, s az ő vállalkozása a mára felszámolt kerepesi Szilas-Metál Kft., illetve a Szilas-Ferr Kft.

A szolnoki Tisza Szállót és Gyógyfürdőt 2010-ben megvásárló kínai Peng Peng és Qiao Huan Long is nagyadós, ők voltak azok a befektetők, akik a magyar Túró Rudit bevezették volna Kínában, s ehhez állami eximbankos támogatást kaptak 2007-ben a hvg.hu korábbi cikke szerint.

Továbbra is listán van Góczi István egykori Emfesz-ügyvezető felesége, Volkova Ekaterina Jurjevna is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

kovi1970, 2017.07.11 15:52

A cuslág is rajta van? Azt hittem soron kívül felvette a fidesz...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2017.07.11 10:24

@troll: Nálunk némelyik talán büszke is arra, hogy rajta van az adóslistán és röhög a markába...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2017.07.11 09:45

a 99% uk nyilván papíron nincstelen, így egy forintot sem tudnak tőlük behajtani.

az arab országokban a jogerős tartozás meg nem fizetése esetén dutyi jár, akár céges adósság esetén is.
addig nem jöhet ki, amég nem fizette meg a tartozást.

van olyan libanoni üzletember, aki 15 éve ül abu dhabiban, mert nem tud megfizetni sem ő sem a családja egy 200 ezer dolláros céges tartozást egy másik helyi cégnek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html