Ismét megpuccsolta a Fidesz a bizottsági munkát

Az LMP jogi útra tereli az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának működésképtelenségét - közölte Szél Bernadett (LMP) a testület ismét határozatképtelen csütörtöki ülésén az MTI szerint.
Szabó Dániel, 2018. március 29. csütörtök, 10:43

A Fidesz-KDNP előre jelezte, hogy nem vesz részt a tanácskozáson, mert az kampányakciónak tartja. Korábban is több bizottsági ülést bojkottáltak a kormánypártok, akkor arra hivatkoztak, hogy több Soros-ügynök ül a bizottságban (ahogy Németh Szilárd politikus fogalmazott).

"Többek között az FBI nyomozásáról, a Magyarországra vezethető pénzmosási szálakról, Kósa Lajos miniszter "1300 milliárdjáról", Szabó Zsolt államtitkár parkoltatott 1,2 milliárdjáról, a kiutasított orosz diplomatáról, a Quaestor-ügyről, a jegybankkal kapcsolatos "kartellügyről" és a kötvénybűnözőkről is tájékoztatást várt volna a kormány és a szolgálatok képviselőitől" - idézi Molnár Zsoltot, a testület szocialista elnökét az MTI.

Ellenzéki politikusok kísérletet tettek arra, hogy a kormány és az illetékes szervek megjelent képviselőinek feltegyék kérdéseiket, Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára azonban közölte, csak a napirend elfogadása után válaszolnak. A testület azonban nem volt határozatképes.

 

Microsoft-botrány: óriásbüntetést kaphat a cég, az EU is vizsgálódhat

Gigantikus, akár egymilliárd dollárnál is nagyobb bírsággal néz szembe a Microsoft, miután régiós leányvállalati és viszonteladói az állami beszerzések kapcsán korrupciógyanús ügyekbe keveredtek. Vizsgálódnak az USA hatóságai és hamarosan eljárás indulhat az EU-ban is. A Microsoft amerikai szoftveróriás korrupciógyanús magyarországi kormányzati szoftverértékesítésével kapcsolatos vizsgálat sokkal kiterjedtebb a korábban becsültnél - állítja a Népszava.

 

A fotón Gulyás Gergely (bal) és Németh Szilárd (jobb) látható, forrása: MTI Fotó/Rosta Tibor.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2018.03.29 15:19

@729961:
Csak nyugi, egy egész népet visszanyomni századokkal az időben nem fog menni. Két millió félanalfabéta meg néhány ezer karrierista, ez a Fidesz!
Mi lesz ha az a sok mocsok amely mist nem jelenik meg a köztévében egyszer csak közhírré teszi ezeket.
Ezért kellenek az importált rendfenntartók, nem szeretném ha a vér folyna.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.03.29 15:18

@zana:
Csak nyugi, egy egész népet visszanyomni századokkal az időben nem fog menni. Két millió félanalfabéta meg néhány ezer karrierista, ez a Fidesz!
Mi lesz ha az a sok mocsok amely mist nem jelenik meg a köztévében egyszer csak közhírré teszi ezeket.
Ezért kellenek az importált rendfenntartók
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

729961, 2018.03.29 11:28

@zana:
Mielőtt a tettek mezejére lépnél ezzel a megborult aggyal móricka, javaslok egy egészségügyi sétát az orgoványi erdőben...! Nagyon lenyugtató, és jó hatással van az agyműködésre...!

Bruhahahahaha....!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.03.29 11:10

A Fidesz gazemberekből áll, előbb-utóbb hajtóvadászat lesz ellenük. ez úgy fog történni, hogy a hatalmat elvesztve olyan dolgok derülnek ki amit a Kádár rendszer emberei soha nem tettek. Azokat elkerülte a népharag, de ezeket nem fogja. Na ekkor kell belépni a NATO-nak nehogy vérfürdő legyen és a felelősségre vonás jogi úton történjék. repkednek majd a 15-20 évek is. figyeljük majd meg Németh Szilárd milyen alázatos kisfiú lesz a börtöninterjún!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

729961, 2018.03.29 10:52

Aha....!
Na, és mégis mi lenne az a jogi út, jolánka?
Hülye szájtépők....... Ezek akarnak országot vezetni. Magasságos úristen....!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html