Itt a legújabb magyar feketelista - mit tehetünk, ha felkerültünk rá?

Szombattól elérhető a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) feketelistája, érdemes minél hamarabb lekerülni róla, mert súlyos milliók bánhatják a figyelmetlenséget.
Dzindzisz Sztefan, 2013. október 29. kedd, 14:57
Fotó: Napi.hu

Az NFÜ szeptember eleje óta több mint 46 ezer cégnek és civil szervezetnek küldte el az új átláthatósági nyilatkozatot. A cél, hogy átláthatóvá tegyék, hogy az elmúlt években uniós támogatásra jogosult cégek hol adóztak a támogatásokból megvalósított fejlesztések eredményeképp keletkezett jövedelem után.

Eddig összesen 2493 cég nem vette át a harmadik felszólításra sem az átláthatósági nyilatkozatot, így nem tettek eleget a támogatási szerződésben foglalt nyilatkozattételi, adatszolgáltatási kötelezettségüknek. A cégek listáját az NFÜ szombaton saját honlapján tette közzé, de a későbbiekben minden olyan kedvezményezett felkerül az oldalra, amely nem felel meg az átláthatóság törvényi elvárásainak.

Még aznap Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, hogy már hétfőn megkezdik az elállási eljárást a szombaton nyilvánosságra hozott listán szereplő cégek ellen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok a cégek és egyéb szervezetek, amelyek nem tettek eleget a vállalt tájékoztatási kötelezettségüknek, elvesztik a korábban számukra megítélt támogatást. Ha már lehívták az összeg egy részét vagy egészét, kamatostul kell visszafizetniük, és további ellenőrzésre is számíthatnak. Esetükben ugyanis vizsgálni kell azt is, hogy egyszerű mulasztásról van-e szó, vagy a nyilatkozat átvételének megtagadása egyéb visszaélések eltitkolását szolgálta - hangsúlyozta Csepreghy.

Közlése szerint az elállási eljárással jelenleg érintett cégek által elnyert projektek összértéke 45-50 milliárd forint. Ugyanakkor az átláthatósági vizsgálatok befejezése után már nagyjából 50 és 100 milliárd forint közötti fejlesztési forrás szabadulhat fel a helyettes-államtitkár szerint, amiket hazánk újabb fejlesztésekre fordíthat majd.

Várni a levelet, majd tisztázni magunkat

Amennyiben egy szervezet önhibáján kívül, esetleg technikai okok miatt nem tudta átvenni az átláthatósági nyilatkozatot, úgy a hamarosan postán kiküldött elállási dokumentum részeként tájékoztatjuk, hogy ebben az esetben mi a teendő - közölte érdeklődésünkre az NFÜ.

A szervezet válasza szerint nem kell izgulnia annak, aki csak ezt követően nyilatkozik vállalkozásának tulajdonosi hátteréről, ám az utólagos vizsgálat kimutatja, hogy megfelelt a jogszabályi követelményeknek. Ebben az esetben ugyanis lekerülnek a listáról és ezáltal sem most, sem a későbbiekben nem fog ebből semmilyen hátrányuk származni.

HOZZÁSZÓLÁSOK