Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A 2010. októberi sikerlista már a piac karácsonyi felkészülését tükrözi, hiszen a listán szereplő TOP 10 könyv egy kivételével mind új megjelenés. A legnagyobb sikert Frei Tamás első regénye, A megmentő könyvelheti el, a második helyre szorítva Ken Follett szeptemberben megjelent A titánok bukása című könyvét. Az Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek októberi filmbemutatója a könyv népszerűségét is magával hozta, így Elizabeth Gilbert azonos című regénye az ötödik, a Hűség című folytatás pedig a harmadik helyre ugrott rögtön a megjelenéskor. Vámos Miklós állandó népszerűségnek örvend az olvasók körében: új könyve, A csillagok világa, a vártnak megfelelően teljesített és a TOP 10-ben szerepel. A legjelentősebb változás Stephenie Meyer Twilight sorozatának fokozatos kiszorulása a listáról, bár az Alkonyat több mint 600, az Újhold több mint 500 napot töltött az élmezőnyben. Jelenleg már csak a Hajnalhasadás található a listán, de az is 18 helyet zuhant. Meyer új könyve a Bree Tanner rövid második élete - ami az Alkonyat saga sikerét meglovagolva az egyik mellékszereplő történetét meséli tovább -, a listán a 20. helyen fedezhető fel. Az utóbbi időben a pszichológia iránti érdeklődés megerősödött, ami a könyvpiacon is erőteljesen megmutatkozik. Októberben több olyan témába vágó könyv jelent meg, amelyek az élvonalba küzdötték fel magukat, így Bagdy Emőke Hogyan lehetnénk boldogabbak?, Pál Ferenc A függőségtől az intimitásig és Csíkszentmihályi Mihály Tehetséges gyerekek című könyve. Csíkszentmihályi a Flow - a tökéletes élmény pszichológiája című könyv sikere óta a nem szakmabeliek között is nagy népszerűségnek örvend. A Stieg Larson Millennium trilógia, William P. Young A viskó, Hahner Péter 100 történelmi tévhit megjelenésük óta a lista élvonalába tartoznak.