Néhány nappal a 10. születésnap után csütörtökön Londonban bejelentették: a londoni tőzsdére lép a Wizz Air. A régóta halogatott és várt döntést értesüléseink szerint a cég  szerdai igazgatósági ülésén hozták meg, s ez rejtélyes módon szinte azonnal kiszivárgott. A Napi.hu úgy tudja, hogy a  részvénykibocsátás (IPO)  bejelentésének eredeti időpontja hétfő, azaz a 10. születésnap lett volna, de ezt váratlanul ismét elhalasztották - igaz, most csak pár nappal.

A legnagyobb közép-európai diszkont légitársaság 200 millió euró bevételt vár a kibocsátástól, kibocsátás 2014 júniusában zárulhat le. A jegyzési könyveket a Barclays, a Citigroup és a JPMorgan pénzintézetek vezetik, a kibocsátás főszervezőjeként a Nomura működik közre. Fontos hangsúlyozni, hogy egyelőre még csak a szándéknyilatkozat van meg, az IPO részleteit még nem közölték. Ez azonban már nem lehet messze - tette hozzá a cégvezető a Portfolio.hu tudósítása szerint.

Mire kell a pénz?

A Portfolio.hu tudósítása szerint a Wizz Air a kibocsátásból részben a következő évek növekedési stratégiáját hajtja végre, a további terjeszkedéssel a jelenlegi 50 darabos gépállományt 2017-re 82-re emelnék. A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint nem a napi szintű pénzigény finanszírozásához kell a tőke, a bevont forrással javulhat a hitelminősítés, ezáltal kedvezőbb finanszírozási feltételekhez juthat a vállalat.

Arról, hogy a tulajdonosi struktúra a kibocsátást követően hogy fog kinézni, egyelőre nem lehet tudni, a tranzakció során azonban a jelenlegi befektetők is terveznek részvényeket eladni . Váradi elmondása szerint a kibocsátás elsősorban az intézményi szereplőket célozza.

Miért nem Budapest?

Váradi arra a kérdésre, hogy miért nem a budapesti parketten tervezi bevezetni részvényeit a Wizz Air, azt mondta: elsősorban azért esett Londonra a választás, mert a világ egyik legnagyobb tőzsdéje, mely igen magas likviditással rendelkezik.

A WizzAir a 2014. márciusban zárt pénzügyi évet egymilliárd euró bevétellel és 89 millió euró nyereséggel zárta. A Wizz Air első gépe 2004-ben szállt fel, jelenleg 16 bázisuk van, összessen több mint 300 járatot üzemeltetnek. A légitársaság flottája 49 Airbus repülőgépből áll az A320-as modellcsaládból.

A légitársaság 35 országban van jelen, 17 légibázist üzemeltet, 315 útvonalat repülnek be. A 2014-es pénzügyi évben 13,9 millió utast szállítottak, az elmúlt 5 évben átlagosan 14 százalékkal nőtt a szállított utasok száma.

A vállalat árbevétele a 2014-es pénzügyi évben 19 százalékkal 1,012 milliárd euróra emelkedett, az EBITDA 53 százalékkal 241 millió euróra nőtt, míg a nettó profit közel 89 millió euróra emelkedett.

Nagy buli volt

Információink szerint a Wizz Air kedden nagyszabású születésnapi bulit tartott - de nem Budapesten, hanem Katowicében, amelyen részt vettek a cég befektetői és munkatársai is. Az IPO egyik következkezménye várhatóan az lesz, hogy  jelentős bevételre tehet szert a fapados légitársaság felső vezetése is - s ezen belül is a siker legfőbb kovácsa Váradi József vezérigazgató (képünön).