Itt az NFM válasza a trafikbotrányra

A dohánykoncessziós pályázat eredményében a kiírás szempontrendszere érvényesült - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-vel, azután, hogy szerdán több ellenzéki párt is kifogásolta a dohányboltokra kiírt pályázatok elbírálását.
MTI, 2013. április 24. szerda, 18:32
Fotó: Napi.hu

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hétfő este hirdette ki a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, amely szerint 5415 dohánybolt nyílhat július elsejétől.

Az MSZP szerdán közölte, hogy álláspontja szerint a kormány a nemzeti dohányboltok koncessziós jogainak odaítélésével újraosztotta a dohánypiacot, a korábban hangoztatott célok azonban nem valósulnak meg. A Jobbik szakértői munkacsoportja kivizsgálja a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázatokat, mert az ellenzéki párt szerint az eredmény alapján az látható, hogy Magyarország az offshore-lovagok mellett "a dohánybárók" országává is vált.

Az NFM szerdai közleményében hangsúlyozza: a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény alapján a dohánytermék-kiskereskedelmi pályázatra beérkezett anyagokat a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. készítette elő az elbírálásra. A kiíró által kijelölt bírálóbizottság értékelte a pályázatokat, majd a végső eredményre vonatkozó javaslatát megküldte a nemzeti fejlesztési miniszternek, aki jóváhagyta az eljárás eredményét.

A bírálóbizottság a beérkezett pályázatok elbírálását a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló koncessziós pályázati kiírás szempontrendszerének megfelelően végezte - emelte ki a tárca.

Az NFM hozzáfűzte, hogy a több pályázatot benyújtók a törvény rendelkezéseinek megfelelően legfeljebb öt koncessziós jogosultságot nyerhettek el, ha az ő pályázatuk felelt meg leginkább a kiírásban foglalt elvárásoknak. Az értékelés alapjául szolgáló szempontrendszert a pályázati kiírás részletesen tartalmazta - emlékeztetett a közleményben a minisztérium.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sirásó, 2013.04.25 10:04

birálóbizottság névsora???????????????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.04.25 09:11

Semmiféle botrány sincsen.
Áldolog ez.
Tisztességes, elvszerű és megalapozott döntések születtek 20 ( Húsz ) évre.
Az engedélyek visszavonhatatlanok - a nemzeti középosztály épül és szépül.

A dohányzás az egészségre káros!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gewinner62, 2013.04.25 08:32

NA DE ÚRAIM ,ENNYI ROSSZINDULATOT!
EGY ERŐS SZABADSÁGPÁRTI ORSZÁGBAN ILYENT FELTÉTELEZNI?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.04.25 08:02

@megalodon:
Kiegészítés.
Sikeres pályázathoz csatolni kell orvosi igazolást is hogy a pályázónak van olyan hosszú nyelve amivel csontig lehet beny....ni!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

megalodon, 2013.04.24 20:00

Nyilván a pályázati kiírásban az alábbi okmányok közjegyző által hitelesített másolatát kérték, különben eléggé nehezen értelmezhető a pályázati nyertesek listája:

Fidesz tagsági könyv.

Fidesz pénztárosi igazolás, hogy a választási kampányra az előírt összeget a kérelmező befizette.

Cba tagsági igazolás.

A Mob elnökének (Schmitt Pál ) igazolása, hogy a pályázó olimpiai bajnok.

Állami egyetemen szerzett meteorológusi végzettség és médiában eltöltött néhány évről munkáltatói igazolás.

Zenei konzervatóriumi végzettség és neves zenei eseményen szerzett dobogós helyezés (Ki mit tud,Voice stb.. ennek hiányában a bécsi operában primadonnaként eltöltött munkaviszony ).

A pályázat automatikusan elutasításra kerül, ha a kért okmányokat a jelentkező nem csatolja...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html