Meglepődött a kormány törvénytervezetét látva, hiszen az RTL-nek érvényes szerződése van a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósággal (NMHH) arról, hogy januártól kérhetnek programdíjat a kábelszolgáltatóktól a fő csatornájukért, az RTL Klubért is - idézte Dirk Gerkenst, a tévétársaság vezérigazgatóját a hvg.hu.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken terjesztette a parlament elé azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a TV2-nek és az RTL Klubnak, hogy programdíjat (vagyis lényegében előfizetési díjat) szedhessenek, a kormányszóvivő pedig azt mondta, hogy az előfizetési díj növekedésétől akarják megóvni a lakosságot. A tervezet szerint az átmeneti tiltás után a kormány saját hatáskörben fogja szabályozni a programdíj árszabását a két nagy tévénél.

Gerkens azt mondta kedden, hogy azért sem érti a döntést, mert az engedélyezés egy olyan megállapodás része volt, amelyet az új médiatörvény megalkotásakor kötöttek, cserében a tévétársaságok megígérték, hogy annak ellenére sem lassítják a digitális átállást, hogy az negatívan hatott az üzleti érdekeikre. Továbbá vállalták, hogy bemennek az Antenna Hungária ingyenes digitális sugárzású csomagjába. Gerkens azt mondta, megérti ugyanakkor a kábelszolgáltatókat, hogy nem szeretnének egy olyan szolgáltatásért fizetni, amit eddig ingyen kaptak. Hangsúlyozta viszont, hogy az előfizetők érdekeire hivatkozás szerinte téves, hiszen eddig is fizettek azokért a szolgáltatáscsomagokért, amelyben az RTL Klub és a TV2 is benne van. Mint mondta, "ingyenes kábelcsomag most sincs a piacon".

Arra a kérdésre, hogy hogyan áll a magyar állam elleni per előkészítése a reklámadóval kapcsolatban, csak annyit válaszolt, hogy "a jogi stratégiánkat nem hozzuk nyilvánosságra". Majd arról beszélt, hogy a reklámadó annyira abszurd, hogy képtelen elmagyarázni a külföldi ügyfeleinek. "Amikor elmondom nekik, hogy a 40 százalékos adókulcsot nem a profitra, hanem a bevételekre vetették ki, akkor legalább ötször visszakérdeznek, hogy nem fogalmaztam-e rosszul, mert Nyugat-Európában ezt nem hiszik el" - mondta, hozzátéve, hogy azért abszurd a reklámadó, mert a reklámtortából 14 százalékot kihasító RTL fogja befizetni idén a szektorális adó 80 százalékát - írja a hvg.hu.