Itt az újabb fordulat Mol-INA ügyben?

Bár a Mol-INA ügyben a horvát hatóságok megkapták Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának tanúvallomását, azt nem használták fel a büntetőeljárásukban, így csupán egy elfogult „koronatanú” vallomása, a magyar üzletember és a volt horvát kormányfő közti néhány találkozó, illetve a zágrábi Marcellino étterem biztonsági kamerájának néma felvétele szerepel a Hernádi Zsolt elleni horvát eljárás bizonyítékai között - írta csütörtökön megjelent cikkében a Heti Válasz.
MTI, 2013. október 10. csütörtök, 09:12
Fotó: Napi.hu

A lap birtokába került Hernádi Zsoltnak a Központi Nyomozó Főügyészség előtt tett vallomásának másolata, amely a zágrábi hatóságoknál van, és amelyet a cikk szerint nem használtak fel az eljárásban a horvát hatóságok. A Heti Válasz felidézi, hogy a Mol 2003-ban vette meg az INA 25 százalék plusz egy szavazatos csomagját, majd 5 évvel később 47 százalék fölé emelte részesedését. 2009 januárjában az INA a válság miatt nagyon nehéz helyzetbe került, és a csődöt csak úgy lehetett elkerülni, ha a horvát kormány átadja a magyarok által a konszolidációért cserébe kért cégirányítási jogot.

A Mol 2010 decemberében ajánlatot tett a közkézen lévő INA-részvények megvételére, de mivel a horvát nyugdíjalapok "ellenvásárlásba" kezdtek, a MOL tulajdona 49,1 százaléknál megállt. A horvát ügyészség 2011 júliusában az INA irányítási jogainak "elvesztése", valamint Ivo Sanader korábbi kormányfő ezzel összefüggő, állítólagos megvesztegetése miatt Hernádi Zsolt gyanúsítottként való kihallgatását kérte a magyar hatóságtól. Sanadert azóta nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélték.

A magyar ügyészség 2011. júliusban nemzetbiztonsági okok miatt nem teljesítette a horvát ügyészség kérését, de nyomozást kezdett az ügyben, majd 2012 elején bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást.

A Heti Válasz értesülései szerint két zágrábi államügyésznek - egy másik eljárás keretében - 2011 február 9-én lehetősége nyílt arra, hogy a Nemzeti Nyomozóiroda "vendégeként" személyesen bírja tanúvallomásra a Mol-vezért.

Az itt készült, és a Heti Válasz birtokába jutott kihallgatási jegyzőkönyv arról árulkodik, hogy a horvátok kizárólag az INA irányítási jogának megszerzéséről kérdezték Hernádit. Bár a Központi Nyomozó Főügyészség a teljes vizsgálati anyagát elküldte Zágrábba, a Sanader elleni perben a bíró nem engedte felhasználni ezeket az aktákat. Pedig Hernádi Zsolt 2011. november 29-i tanúkihallgatásának jegyzőkönyve egyértelművé teszi például, hogy a "koronatanú", Robert Jezic a lehető legelfogultabb szereplő a Mol-játszmában - olvasható a cikkben.

A Heti Válasz szerint Jezic-et épp a Mol INA-ban történt részesedésszerzése akadályozta meg abban, hogy az INA-ból "nyerészkedjen", így később az olajvállalat legnagyobb adósává vált.

Hernádi Zsolt Heti Válaszban közölt, szerkesztett vallomása szerint 2001 óta rendszeresen járt Horvátországba, ahol sok üzletemberrel, köztük Robert Jezic-csel is találkozott, mivel az általa tulajdonolt Dioki vegyipari vállalat az INA legnagyobb vásárlóinak egyike, s egyben az olajcég legnagyobb adósa is volt. A Mol vezetőjének vallomása szerint Jezic általában a szerződésmódosításokra, a fizetési feltételek megváltoztatására akarta rábírni, ő pedig vállalta, hogy megvizsgálja a problémákat, de miután az INA menedzsmentje úgy látta jónak, általában elutasító döntés született.

"Előfordult, hogy Sanader kezdeményezésére találkoztam Jezic-csel (...). Ám nem derült ki számomra olyan körülmény, amelyből Jezic és a fent megjelölt kormányzati tényezők speciális kapcsolatára lehetett volna következtetni" - idézi Hernádi Zsolt vallomását a cikk.

A Mol vezetője arról is beszámolt, hogy először 2004-ben vette fel a kapcsolatot Ivo Sanaderrel, "ekkor már túl voltunk a Mol 25 százalékos INA-bevásárlásán. (...) Az első találkozásunk tehát rideg volt, mivel ő úgy tekintett az INA-privatizáció első lépésére, hogy ezzel megkötötték kormánya kezét".

A vallomás szerint 2009 nyaráig - ekkor mondott le Sanader - Hernádi Zsolt öt-hatszor személyesen egyeztetett Sanaderrel, de négyszemközti találkozó ezek között nem volt; a beszélgetések témája az INA különösen rossz pénzügyi helyzete volt.

"A horvát sajtó felrótta, hogy az egyik hivatalos Sanader-találkozó után (...) valamiért hirtelen visszatértem a miniszterelnök hivatalába" - mondta Hernádi Zsolt, majd vallomásában kifejtette, hogy valóban visszament a hivatalba, mert Sanader Jezic cégének, a Diokinak az érdekében akart beszélni vele. A Dioki által felhasznált alapanyag ugyanis az INA által szállított etángáz volt, amelynek árával és mennyiségével gond volt; Jezic az árat sokallta, a mennyiséget kevesellte. "Sanader kérte, próbáljam orvosolni a problémát" - idézi a cikk Hernádit.

Vallomásában kitért arra is, hogy Sanaderrel lemondása után sem szakadt meg a kapcsolata, 2010 nyarán találkoztak újra, mivel a volt horvát kormányfő tanácsadással kezdett foglalkozni és "alapvetően kapcsolatok kialakításában számított rám".

2009 októberében Hernádi egy Marcellino étteremben találkozott Sanaderrel; a tárgyaláson Jezic is ott volt, hogy az etánszállítás ügyében egy másik javaslatot tegyen. "Akkor, más papírt nem találva, az egyik névjegykártyámra jegyeztem fel Jezic ezzel kapcsolatos felvetését" - mondta Hernádi Zsolt, hozzátéve, hogy ezt eredetiben átadta a főügyészségnek - áll a cikkben.

A zágrábi megyei bíróság szeptember végén rendelte el Hernádi Zsolt vizsgálati őrizetbe vételét, majd október elsején a horvát rendőrség az európai elfogatóparancsot is kiadta. Másnap délután Horvátország kérésére Hernádi Zsolt neve felkerült az Interpol vörös, legmagasabb fokozatú körözési listájára.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn megtagadta Hernádi ügyében a horvát ügyészség által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtását.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

coni, 2013.10.10 10:51

Egy volt Miniszterelnököt érintő, súlyos korrupciós ügyben nem meglepő ha személyesen akarják kihallgatni az egyik koronatanút.
Feltételezem a nemzetközi/uniós jognak megvannak az idevonatkozó szabályai amelynek mindkét fél köteles alávetni magát.

Előbb utóbb kiderül kinek van igaza.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw, 2013.10.10 10:41

Nem látok ebben semmilyen fordulatot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Zodiakus, 2013.10.10 10:19

Valami azért ebben az ügyben nem tiszta.Korrupció általában két ember ügye.Egyik adja,másik kapja.Az ilyen ügy azért több szereplős.Valaki kimaradt,vagy keveset kapott.
Azt azért nem lehet bevallani hogy kimaradtam,vagy utólag kevés pénzel szúrták ki a szemem.
Ezért ilyen nyakatekert ez az ügy.Jól leöntve nemzetieskedő mázzal.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2013.10.10 09:35

A HV milyen jól értesül, nem?

A jogászok biztosan jobban tudják, azért tanultak annyi ideig, hogy egy nyomozás lezárása nem jelenti az ügy végét soha.

A bírósági döntés az, amelyik jogerős.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html