A szentgotthárdi motorgyárban új csarnok épülete emelkedik ki a földből és várhatóan az ősszel szerkezetkész lesz − mondta lapunknak Légrádi Edit, a General Motors Powertrain-Hungary Kft. szóvivője. Az egykor az Astrák gyártásának helyet adó másik csarnok átépítése is folyamatban van, ide érkeznek az ősz folyamán az első gyártó gépek. Az 500 millió eurós beruházással a gyár kapacitása a mostani 630 ezerről évi csaknem 500 ezer darabbal nő. Jelenleg az 1,6-os és 1,8-as benzines motorok a szentgotthárdi gyár fő termékei, a bővítés eredményeként pedig három új motorcsalád gyártása kezdődik meg a városban.

A gyártás a tervek szerint fokozatosan fut fel: az első két motorcsalád darabjai a következő év végén gördülhetnek le a szalagról, a harmadik pedig 2013-ra várható. A majdani gyártás érdekében már az idén körülbelül száz fővel bővül az alkalmazotti létszám, közülük több mint hatvanat már fel is vettek az új projekthez − jegyezte meg Légrádi.

Mérnökökre, karbantartókra van igény

Főként mérnököket és karbantartókat keresnek. A múlt év végén hatszázan dolgoztak a gyárban, az alkalmazotti létszám 2015-ig összesen 800 fővel bővül, a beszállítói körben pedig további 2500-3000 új munkahely jöhet létre. Jelenleg a motorok mellett hengerfejeket is gyártanak Szentgotthárdon, tavaly a saját szükségleten felül 130 ezret exportra is előállítottak a General Motors tengerentúli gyárai számára (a napokban készült el az ötmilliomodik darab). Emellett Opelek sebességváltóinak felújításával is foglalkoznak az üzemben, illetve teherautókhoz készülő sebességváltókat szerelnek össze.

Ennél előrehaladottabb a kecskeméti Mercedes-beruházás: a hírös városban szeptembertől a gyártási folyamat különböző fázisait tesztelik, ezek során az első tesztautók is elkészülnek. A cég 800 millió eurós autóipari befektetést valósít meg a városban, ahol 2012-től a Mercedes jelenlegi A és B osztályos modelljeinek utódjait szerelik majd össze, évente akár több mint 100 ezer autót. A kecskeméti gyár az első időben várhatóan 2500 embernek ad munkát. Tavaly év végén már 700 dolgozót alkalmaztak, idén pedig további ezer munkatárssal bővül a csapat. Eddig minden pozícióra találtak szakembert. Ebben az évben elsősorban a gyártás területére keresnek szakembereket, akiket elsősorban Kecskemét tágabb környezetéből toboroznak.

Saját oktatási központot állítottak fel

A gyár dolgozóinak megfelelő továbbképzéséhez saját oktatási központ áll rendelkezésre, ugyanakkor sokan vesznek részt oktatáson a németországi Mercedes-Benz-gyárakban is. Frank Klein, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: biztosítottnak látszik a megfelelő szakember-utánpótlás, ebben a kecskeméti főiskolával kötött stratégiai együttműködés, valamint a kecskeméti önkormányzat, a Bács-Kiskun megyei ipari és kereskedelmi kamara és tíz helyi cég közötti megállapodás a duális szakképzés bevezetésére jelentett segítséget.

 

 

A kecskeméti és a szentgotthárdi gyár építése mellett a közelmúltban kezdődött meg hivatalosan is a győri Audi bővítése, aminek eredményeként 2013-ra a jelenlegi motorgyártás és járműszerelde mellett a győri vállalat a teljes gyártási folyamatot lefedő autógyárrá bővül: a karosszériagyár, a lakkozóüzem és a járműszerelde mellett az újonnan vásárolt 200 hektár területen egy présüzem is épül. A vállalat összesen több mint 900 millió eurós beruházást tervez a Rába-parti városban, ahol a vállalat 1993-as alapítása óta az Audi több mint négymilliárd eurót fordított fejlesztésre.

A tervezettnél több munkahelyet hoza az Audi

A győri gyárban 1993 óta készülnek motorok és 1998-ban kezdődött el az Audi TT összeszerelése. Jelenleg az ingolstadti anyavállalattal együttműködésben folyik Győrben az Audi TT Coupé, a TT Roadster, az Audi A3 Cabriolet és az RS 3 Sportback gyártása, és 2013-tól évente 125 ezer jármű hagyja majd el a gyártócsarnokot. E modellek mellett a jövőben az Audi A3-as egy új változata is Győrben készül. Az elmúlt időszakban összesen több mint 20,5 millió motor és 530 ezer autó készült a Rába-parti városban.

A gyárbővítés az Audi növekedési stratégiájának fontos eleme, a társaság ezzel a befektetéssel hosszú távon biztosítja nemzetközi versenyképességét és a foglalkoztatást − hangsúlyozta Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke, aki hozzátette, hogy a vállalat a győri régió legnagyobb munkaadójaként hosszú távon 2100 új munkahelyet teremt, 300-zal többet az eredetileg tervezett létszámnál. Az új munkaerő toborzása már megkezdődött, felvették az első munkatársakat. Ők Győrben, valamint más Audi-telephelyeken, Ingolstadtban és Neckarsulmban vesznek részt különböző képzéseken. Jelenleg több mint 6500 munkatárs dolgozik az Audi Hungariánál. Az Audi Hungaria Motor Kft. a jövőben − közvetlenül vagy közvetve − összesen több mint 15 ezer embernek biztosít munkát.