Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Három pesti és egy szegedi környék ingatlanárait vizsgálta meg a bank, amelyekben az a közös, hogy a korábban autók által járt utcákat sétálóutcává alakították.

Budapest, Belváros

Az elmúlt években a  Belvárosban növelték a gyalogosok rendelkezésére álló teret, míg az autóforgalmat csökkentették. Az elemzők a  Váci utcai lakások árait a közvetlen közelében található utcák illetve a környékbeli (1052-1056-os irányítószám) lakásaival vetették össze. Az eredmény némiképp meglepő, hiszen a Váci utca ingatlanjai sokáig jelentős árprémiummal rendelkeztek a környékhez képest. Azonban - vélhetően a beinduló fejlesztéseknek is köszönhetően - az 1052-1056-os irányítószámú területek jelentős dráguláson mentek keresztül, így 2008-tól kezdődően a medián fajlagos áraik meghaladják a Váci utca árait. A sétálóutca és az előbb említett terület ingatlanjai között az árkülönbség 2003-ban a csúcsponton 16,5 százalékos volt, a válság kezdetétől azonban már 5-10 százalékkal drágábbak voltak a távolabbi környék lakásai.

2015-ben a Váci utca lakásai 2,2 százalékkal voltak drágábbak a közvetlen környékének ingatlanjainál, de a fajlagos medián árak közel 7 százalékkal alacsonyabb szinten mozogtak a 1052-1056-os irányítószámmal rendelkező lakásokénál.

Budapest, II. kerület Lövőház utca

A Lövőház utcát 2010-ben alakították sétálóutcává a Fény és a Káplár utca között. A Lövőház utcai ingatlanok jelentős árhátrányban voltak az utca sétálóutcává alakítása előtt. 2010-ben a Lövőház utca 11 százalékkalkal volt olcsóbb a közvetlen közelében található utcákhoz képest. A felújítást követően azonban a válság ellenére az árak jelentős növekedésnek indultak a sétálóutcában, 2010 és 2015 között több mint 40 százalékkal drágultak az ingatlanok.  2012-ben a Lövőház utca ingatlanjai már drágábbak voltak a környező utcákban és a távolabbi környéken található lakásoknál. 2015-re a sétálóutca a medián árak alapján számolt árprémiuma a szűkebb környezetével szemben 12,8 százalékos, míg a tágabb környékkel szemben 4,8 százalékos volt.

Budapest, IX. kerület: Ráday utca

A rendszerváltás utáni egyik első új sétálóutca a Ráday. A 90-es évek elején nagy változások zajlottak a ferencvárosi utcában: forgalomcsillapítást vezettek be, így az autók csak egy irányba haladhatnak. A környék egyetemi élete ide is elért, az új sétálóutcában számos kávézó és étterem kapott helyet.

A 2000-es évek elejét leszámítva a Ráday utcában található ingatlanok árai a környék árai felett alakulnak. A mellette haladó Lónyay utcai lakásokhoz képest árprémiuma nagyjából hasonló képet mutatott, többnyire 10-20 százalék között mozgott. 2011 után azonban a különbség csökkenésnek indult, 2015-ben már csak 5,5 százalékkal kellett többet fizetni a lakásokért a Ráday utcában, mint a Lónyayban.

Szeged, Kárász utca

A Kárász utca Szeged belvárosának legismertebb sétálóutcája, a Dugonics tértől egészen a Széchenyi térig húzódik, miközben keresztezi a Klauzál teret. Az utca teljes felújítása1997-2003 között történt, melynek során az épületek homlokzata és az utca burkolata újult meg.

A Kárász utca lakásai sokat profitáltak a 2003-ban befejeződött felújításból. A korábbi években az árak jelentősen alatta maradtak mind a szűkebb, mind pedig az utca tágabb környezetére jellemző áraknak. A felújítás elkészülte után a környékhez képesti nagyobb mértékű drágulásnak köszönhetően az árak folyamatosan közelítettek a sétálóutca közvetlen környezetében megfigyelthez. 2002-ben a közvetlen környékhez képest 16 százalékkal alacsonyabbak voltak a fajlagos medián árak a Kárász utcában, a távolabbi környékkel összehasonlítva pedig közel 29 százalékos volt a különbség. 2007-től kezdődően aztán a sétálóutcában jelentős áremelkedés kezdődött, míg a környezetében a válság hatására az árak inkább csökkentek. 2012-re a Kárász utcában a szűkebb és tágabb környezettel összehasonlítva körülbelül 18 százalékkal kellett többet fizetni a lakásokért. A különbség 2015-re tovább nőtt, a Kárász utcában a szűkebb környéknél 20,6, míg a távolabbi környéknél közel 22 százalékkal voltak drágábbak az ingatlanok.