Itt vannak a magyar csődhullám vesztesei és nyertesei

A tavalyi augusztustól az ideiig terjedő időszakban több mint 23 ezer vállalkozás ellen indult felszámolási eljárás, az ütemet már a felszámolással foglalkozó cégek is alig bírják.
NAPI, 2012. szeptember 18. kedd, 16:54
Fotó: Napi.hu

Naponta 63 cég szűnt meg felszámolás útján az elmúlt egy évben, így összesen 23172 vállalkozás jutott erre a sorsa - adta hírül a feketelista.hu portál. A szaklap adatai szerint ez a szám 28 százalékos növekedést jelent 2011-hez képest, amikor 18 104 felszámolást regisztráltak, ami ugyancsak több mint a 2010-es 16 113. Az elmúlt három évben tehát több mint 57 ezer cég jutott erre a sorsra, ám mivel közel háromszor ennyi, 143 350 új céget alapítottak, ezért a rendszer megtisztulásáról nem lehet beszélni.

A felszámolási eljárások számának folyamatos növekedése döntően a cégek pénzügyi helyzetének romlásával és az adóhatóság egyre szigorúbb fellépésével magyarázható. A hitelezők is mind türelmetlenebbek, és hamarabb kérik a felszámolás megindítását. Gyakori, hogy ilyen esetekben a tulajdonos elhagyja a céget, vagy "eladja" egy hajléktalannak, ukrán vagy román "vevőnek", akit azután már soha nem lehet utolérni. Az adóhatóság tájékoztatása szerint a felszámolási eljárásoknak körülbelül 75 százaléka egyszerűsített módon fejeződik be azért, mert a cég vezetői nem adják át, eltüntetik az iratokat, illetve a társaságnak már nincs semmilyen vagyona. (Az adóhatóság szerint ezután a strómanok, a háttérben meghúzódó úgynevezett árnyékvezetők nem kerülhetik el a felelősségre vonást - erről bővebben ide kattintva olvashat.)

Pest megye és Budapest az élen

A portál összeállítása szerint a legnagyobb mértékű cégmozgás Pest megyében volt megfigyelhető, ahol 1833 társaság húzta le a rolót, miközben 6862 új céget alapítottak, ami 374 százalékos növekedés a céglétszámban. A maga 314 százalékával nem sokkal van lemaradva Csongrád megye, de további két megyében (Komárom-Esztergom, Vas) is meghaladta az arány a 200 százalékot

A felszámolások számát nézve viszont a legtöbb cégbezárás Pest megyére (1833), Borsod-Abaúj-Zemplén megyére (1349), Hajdú-Bihar megyére (971) és Bács-Kiskun megyére (962) esik. A statisztikát - gazdasági súlyuknál fogva - alaposan befolyásolták a fővárosi cégmozgások; Budapesten az elmúlt egy esztendő alatt 8993 felszámolásra került sor, és közben több mint kétszer annyi (18 811) új vállalkozást jegyeztek be.

Nem bírják az ütemet

Több mint száztíz felszámolással foglalkozó cég működik az országban, és jelentős létszámbővítést kellett végrehajtaniuk, hogy lépést tudjanak tartani a feladatokkal - kommentálta az adatokat Somogyi Ferenc, a Felszámolók Országos Egyesületének elnöke. Legnagyobb gondjuk, hogy elhúzódnak az eljárások, egy-egy ügy lezárása ugyanis átlagosan két-három évig, nem ritkát öt-hat évig elhúzódik, sőt van eset, mint például az Almásfüzitői Timföldgyáré, amelynek felszámolásához tíz év sem volt elegendő. Ennek következtében a felszámolásokat végző cégeknek sokat kell várniuk a díjazásra, ami sokaknál financiális gondokat okoz - hangsúlyozta Somogyi.

HOZZÁSZÓLÁSOK