Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gráci központú elektronikus útdíj (ED) megoldásokat kiépítő és üzemeltető EFKON indulni kíván a magyarországi tenderen - jelentette be Max Staudinger, a kiemelt projektek vezetője, aki a magyarországi projektért is felelős.

A szakember elmondta, hogy jelenleg alapvetően két ED technológiát lehet megkülönböztetni: az egyik egy műholdas alapú, ami úgy működik, mint egy navigáció, és a fedélzeti egység révén lehet fizetni. A másik esetben- egy kisméretű - mikrohullámokkal működő rendszert helyeznek el a szélvédőn, az antennák pedig az egyes útszakaszokon úgynevezett portálhidakon kapuk) mérik az adatokat. Az első esetben 200, a másodikban pedig 20 euróba kerül a fedélzeti egység. Bár a fedélzeti egység olcsóbb, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel a teljes beruházás is "kedvezőbb", hisz ehhez például sok kaput kell kiépíteni, ami növeli a költségeket, és ráadásul - a műholdashoz képest  - rugalmatlan is.

A kormány szándékai szerint a jövő év közepétől működne Magyarországon az ED-rendszer. Bár tagadhatatlanul rövid az idő, de az EFKON ez idő alatt is kész és képes a rendszer szállítására - hangzott el. Természtesen a rendszert teljes mértékben nem lehet ennyi idő alatt üzembe helyezni, de már így is lenn lehetőség a díjszedésre - hangoztatta Max Staudinger, aki szerint lehet egy olyan házat is lakni, amelyet nem festettek ki. Természetesen minden függvénye annak, hogy a kormány milyen pályázatot ír ki, és milyen szabályokat hoz - közölte Max Staudinger. A finanszírozás is a jogi környezettől függ, általában a cégek "előre" állják a költségeket.

Daniel Ulz, vállalati marketing vezető elmondta, hogy most várnak a pályázati lépésekre, s ennek alapján döntik majd el, hogy melyik a legjobb megoldás Magyarország számára. Az EFKON ennek alapján dönti majd el, hogy milyen technológiát alkalmaznak.

A kommunikációs vezető elmondta, hogy az 1994-ben alapított cég a világ több pontján van jelen, így például Németországban, Indiában, Pakisztánban is vannak telephelyeik, s társaságnak világviszonylatban hatszáz munkatársa van. A németországi tehergépjármű rendszerük műholdas alapú technikával működik, de a világ más pontján eltérő megoldásokat alkalmaznak.