A kis- és közepes vállalkozások szerepe meghatározó a magyar gazdaságban, mivel a termelés öt százaléka származik tőlük és a dolgozók kétharmadát foglalkoztatják. Magyarországon jelenleg mintegy ezer középvállalkozás működik, ezek adják a bruttó hazai termék (GDP) egy százalékát. Az 500 legnagyobb középvállalat közül több mint négyszáz magyar tulajdonban van - mondta el Lepsényi.

A középvállalati fejlesztési program célja a tájékoztatása szerint, hogy a feldolgozóipari cégek korszerű technológiákat alkalmazzanak, használják az ipar 4.0 lehetőségeit, automatizálják a termelést, innovatívabbak legyenek, szálljanak be a kutatás-fejlesztési programokba, legyen korszerű vállalatirányításuk és ismerjék meg a külpiacot.

A stratégiai partnerségen alapuló programot a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik háttérintézménye, az Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA) vezeti. Egyik szereplője pedig a HGC Akadémia (nagy növekedési képességű vállalkozások - High Growth Companies, HGC), amely egyebek mellett segít elkészíteni a vállalkozásoknak rövid, közép és hosszú távú fejlesztési programjait, megismerteti őket a jó külföldi gyakorlatokkal.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a GDP 3,3 százalékkal növekedett tavaly, ami az európai átlag duplája, az ipari termelés 5-6 százalék között növekedett, úgy, hogy a járműgyártás mellett a többi ágazat is az átlagot meghaladó mértékben növekedett. A lakossági fogyasztás felfutásával együtt ez eredményezte azt, hogy jelentősen emelkedett az áru- és szolgáltatásimport az idén. A tavalyi 2,9 százalékkal szemben 9,5 százalékra.

Tavaly 1600 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, ami garancia arra, hogy a magyar gazdaság a jövőben is fejlődik - mondta. Szerinte idén is úgy lehet tervezni, hogy a GDP növekedése meg fogja haladni a négy százalékot.

Ez a program az első, amely kifejezetten a feldolgozóipari közepes vállalatokat célozza meg. Egy felmérés szerint kétezer ilyen vállalkozás közül mindössze 660-670 adott be korábban valamilyen pályázatot, exportjuk pedig visszafogott, alig éri el a tíz százalékot - mondta el Bárdos Krisztina, az IFKA ügyvezető igazgatója.

Hat fejlesztési modullal ismertetik meg a vállalkozásokat, amelyek között szerepel a technológiai versenyképesség erősítése, a vezető irányítási rendszerek optimalizálásának elősegítése, külföldi partner kapcsolatok kialakításának segítése, a finanszírozás tervezésének és átláthatóságának segítése, az online megjelenés és egy lehetséges menedzsment váltás zökkenőmentes lebonyolításának segítése - tette hozzá Barta Balázs, a HGC Akadémiát működtető Pannon Gazdasági Hálózat igazgatója.

A programot országszerte mintegy 20-25 szakmai workshopon ismertetik meg január-februárban. A sorozat 2019 májusáig tart.